A kormány egybegyúrná a reformterveket

2023. október 12., 15:41 , 1180. szám

Múlt héten lapunk is beszámolt róla, hogy Ukrajna átadta szövetségeseinek a Koncepció az ukrajnai demokrácia stabilitásának megerősítéséről címet viselő dokumentumot. Azoknak a reformoknak a listájáról van szó, amelyeket a javaslat szerint egy 2027-ig szóló, egységes tervbe foglalnának, amely a partnerek kezdeményezéseit is tartalmazná. A kormánydokumentum részleteit az RBK–Ukrajina ismertette.

Egységes reformterv

A kormány minapi ülésén Denisz Smihal miniszterelnök bejelentette, hogy kezdetét veszi a 2027-ig tartó egységes reformterv – a partnerek kezdeményezéseit és az egyéb javaslatokat tartalmazó ütemterv – kidolgozása. A terv kiterjed minden olyan területre, amely érinti az állami intézményeket, a gazdaságot és a társadalommal való együttműködést.

„Partnereinktől számos reformjavaslatot tartalmazó dokumentumot kaptunk a hét uniós ajánlástól az IMF strukturális irányjelzőinek listájáig. Részünkről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezdeményezésére elkészült a Koncepció az ukrajnai demokrácia stabilitásának megerősítéséről. Ezt a koncepciót már átadtuk szövetségeseinknek. Most kezdjük el az egységes dokumentum kidolgozását” – jelezte.

A kormányfő hozzátette, a reformterv a készülő ukrán doktrína részévé válik, amelyről Zelenszkij elnök nyáron tett említést a parlamenthez intézett beszédében.

Az RBK–Ukrajina ugyanakkor rámutat: figyelemre méltó, hogy a koncepció egy héttel azután jelent meg, hogy a Fehér Ház megküldte az Ukrajna Adományozói Koordinációs Platformjának, az Elnöki Hivatalnak és a miniszteri kabinetnek azon reformok listáját, amelyeket Ukrajnának végre kell hajtania ahhoz, hogy további segélyeket kaphasson.

Mit javasol Ukrajna?

A szövetségeseknek átadott koncepciójában az ukrán fél az oligarchikus klánok befolyása elleni küzdelmet hangsúlyozza. A kormányzat úgy véli, ez jelenti a legnagyobb veszélyt a nemzetbiztonságra, gátolja Ukrajna fejlődését, EU- és NATO-csatlakozását.

E dokumentum szerint az orosz agresszió visszaverésének körülményei között, megelőzendő az oligarchikus befolyás helyreállítását, szükség van:

– a demokrácia stabilitásának garanciáira és az oligarchák befolyásától való végső megtisztulásra (a parlamentarizmus megszilárdulása, a választóknak az államirányítás befolyásolására való képessége és az igazságszolgáltatás rendszerének fejlődése révén);

– a verseny erősítésére, a monopóliumok megszüntetésére és az erőforrások igazságos elosztására;

– az állammal való együttműködés átlátható mechanizmusaira (alapjuk az ukránok azon képessége, hogy befolyásolják a politikai döntéseket és Ukrajna haladásának irányát).

A dokumentum a továbbiakban részletesebben ismerteti a három blokk mindegyikét.

Megszabadulni az oligarchák befolyásától

A parlamentarizmus megszilárdításához szükséges lépések többek között az arányos választási rendszer kialakítása, a parlamenti képviselők és a helyi tanácsi képviselők számának csökkentése. Ezenkívül elő kívánják mozdítani a háborús veteránok bevonását kormányzati pozíciókba (a legmotiváltabb hazafiakként); megerősítenék az angol nyelv státuszát, szigorítanák a büntetőjogi felelősséget bizonyos típusú bűncselekményekért (a nemzeti érdekek védelmében, az oligarchikus és korrupciós fenyegetésekkel szemben), és garantálnák a NABU függetlenségét; független igazságügyi szakértői vizsgálatokat végző kutatóközpontot hoznának létre, bevezetnék az EU és a NATO irányelveit, szabványait és szabályait.

Verseny, demonopolizálás

Ebben a blokkban Ukrajna arra számít, hogy sikerül egyenlőséget elérni az állam és a gazdasági szubjektumok közötti kapcsolatokban. Ebben az irányban kell hatnia az üzleti érdekek védelmének a hatósági, rendvédelmi és ügyészségi visszaélésekkel szemben. Minden végrehajtási jogkört a Gazdasági Biztonsági Hivatalban (BEB) összpontosítanának.

Deoligarchizálási mechanizmust hoznának létre és akadályoznák új oligarchikus struktúrák kialakulását. Bevezetnék az oligarchák nyilvántartását és biztosítanák a működését.

A központi hatóságokat megfosztanák az állami tulajdonú vállalatok irányításának lehetőségétől, monopóliumellenes reformot hajtanának végre, csökkentenék az engedélyek számát, befejeznék a privatizációt, létrehoznák az Ukrán Szuverén Alapot az állami vagyon kezelésére, valamint egy másik alapot az állami tulajdonú védelmi vállalatok kezelésére.

Átlátható interakció az állammal

Az ukrán polgároknak a politikai döntéshozatalnak és az állam haladási irányának befolyásolására vonatkozó lehetőségeit bővítenék a következőkkel:

– az állami intézmények és a civil társadalom közötti interakciós mechanizmusok erősítése, a korrupcióellenes nem állami szervezetek fejlődésének elősegítése;

– a független újságírás fejlesztése, az orosz dezinformáció és minden antidemokratikus propaganda elleni küzdelem előmozdítása;

– a középiskolai képzés, a szakképzés és a felsőoktatás fejlesztése, a gyermekek oktatáshoz való egyenlő hozzáférése, valamint a műszaki és humanitárius tudományok közötti egyensúly fenntartása;

– a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályi keretek elfogadásának befejezése;

– a 2021–2025-ös időszakra vonatkozó korrupcióellenes stratégia végrehajtása, összhangban az ukrán kormány által jóváhagyott 2023–2025-ös állami korrupcióellenes programmal.

(pszv/rbc.ua)