A huszti reformáció

500 éves a reformáció Huszton és Visken – 1. rész

Az idei évben 100 éves a Kárpátaljai Református Egyház címszó alatt hallunk és olvashatunk ünnepségekről mind kerületi, mind gyülekezeti szinten, de más kulturális fórumokon is. Viszont az idei esztendő arra is alkalmas, hogy megemlékezzünk arról, hogy 500 évvel ezelőtt kezdődött Huszton és Visken a reformáció. Jelen írásban a huszti reformációról olvashatunk bővebben, a 2. részben pedig a viskiről.

A későbbi máramarosi koronavárosokat – Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Sziget – együttesen először 1326-ban említik meg, amikor is Boleszló esztergomi érsek, azután Károly Róbert király a városok plébánosainak jogait megerősítette a tekintetben, hogy tizedet szedjenek és a már régebben szerzett egyházi jogaikat használhassák. Ez arra enged következtetni, hogy ezen települések valamivel korábban keletkeztek, viszont ezekről az évekről okirat alig maradt fenn, a mai ismereteink szerint Husztról 1326 előtti időből semmi. A következő, 1329-ben kelt okirat már név szerint említi az öt város papjait is. Huszton ekkor György nevű pap szolgált a hospestelepülés egyházában, ekkor kapták a szász és magyar családokból álló települések – Sziget jó húsz évvel később – a mezővárosi rangot, mely szorosan meghatározta az itt lakók hitbeli és társadalmi életét. A szabadalomlevél egyik pontja szerint maguk választhatták meg papjaikat. Husztnak 1333-ban Gergely nevű papját említik a pápai tizedjegyzékben, 1439-ben Simon nevű a lelkész, az Árpád-házi Szent Erzsébet templomi titulust csak 1470-ből ismerjük először. A reformációt megelőző évtizedekből szinte minden papnak a nevét tudjuk: 1469 – Simon, 1479 – Péter vikárius. Ez évben a leleszi konvent kiadott egy beiktatásról szóló levelet, melyben Mátyás király rendelete arról szól, hogy Péter huszti plébános és az egyház a Huszt városában lakó Margit asszony, János, László fia özvegyének összes birtokaiba, úgy fiának Pálnak, továbbá Erzsébet asszonynak és leányainak, Katalinnak és Apollóniának Herincse nevű birtokába, valamint Úrmezei János fia Péter és fivére, Lázár jobbágytelkeibe Lipcsén beiktattassanak. A beiktatásra királyi emberekül Kricsfalusy András, Dolhay György, szarvaszói Gerhes Simon fognak megjelenni, vagy ez utóbbi távollétében bereznai Thegze Sándor. Azért érdekes ez a levél, mert a birtokadományozó családok a Huszthy nemes család tagjai, a családi birtokból részesül Péter pap – aki maga is a család tagja – és az egyház. Ez a birtok aztán a reformáció után is megmaradt az egyház tulajdonában egészen 1848-ig. De hogy mikor is kezdődhetett Huszton a reformáció, erre nézve egy 1773-ban keletkezett, szájhagyományra épülő vers ad eligazítást, melynek eleje így szól:

„Már kétszáz esztendő s harmadiknak fele / Az idő jártával lassanként eltele, / Miolta e templom birtokunkba kele, / Sokszor víg napja volt, sokszor komor tele…”

Tehát 1773-ból kivonva a 250 esztendőt 1523-at kapunk. Az is szájhagyomány, hogy Huszti Lovász Tamás ez időben tér haza hazájába – egyes feltevések szerint Ferenc-rendi szerzetes – külföldi tanulmányi útjáról, ahol megismerkedett Luther tanaival, s kezdte hirdetni az evangéliumot előbb rokonsága körében. Ő is a fentebbi birtokos Huszthy családból való. Ember Pál korai egyháztörténész szerint innen továbbment a többi koronavárosba, mert Huszton háborgatták a hivatalos egyház papjai. Huszti Lovász Tamás igehirdetései meghozták a gyümölcsüket, mert tovább reformálódott a gyülekezet Huszton is és a többi koronavárosban is. Técsőn 1526-ban Ambrus nevű prédikátor említtetik; 1530-ban Huszton Deák Ádám prédikátor Beregszászban lakó György nevű testvérének két levelet is írt. 1545-ben ismét Huszti Lovász Tamás neve jön elő, mint huszti lelkész ekkor szerepel hivatalosan először, mikor is részt vesz az erdődi lutheri zsinaton, s Huszt képviseletében írja alá a zsinati végzést. Ekkor még nem teljesen reformálódhatott Huszt, mert 1537-ben Lőrincz Benedek, a János fia plébánosnak mondatik, bár eleinte a protestáló lelkészeket is hívták plébánosnak; 1548-ban viszont Gergely huszti vikáriusként szerepel az összeírásokban, Lipcsén és Herincsén is annak a birtoknak az összeírásában, melyről fentebb olvashattunk. Az 1552-es két beregszászi zsinat, mely a kálvini irányzat mellett foglalt állást, az öt koronaváros lakosainak is irányt szabott. Ugyanakkor Huszton ennek zavartalan fejlődését megzavarta az erdélyi unitarizmus, minthogy a huszti vár élére Bekes Gáspár került, aki Erdélyben az egyik fő támogatója volt a szentháromság-tagadóknak, annyira, hogy Huszton 1578-ban Szekeresi Balás unitárius esperesként szerepel, aki püspökétől, Dávid Ferenctől két levelet is kapott. De e sorok írójának véleménye szerint inkább a várbéliek lehettek unitáriusok. A városbéli gyülekezetnek 1556-ban Mezőgyáni Balás a lelkésze, 1574-ben pedig szigeti Bede Gergely, utána 1599-ig nincs adat lelkészről, majd Thuri János a lelkész. Ezek után mintegy 100 évig csak református vallásúak éltek a városban, az 1670-es években jelennek meg a görögkatolikusok, római katolikus gyülekezet 1720-ban alakul újra.

 Huszti Lovász Tamás reformátornak lettek leszármazottai Huszton. 1600-ban H. Lovász Márton szerepel mint városi nemes gazda, az 1650-es években H. Lovász György, akinek felesége Szepsi Korocz András viski papnak Sára nevű leánya volt. Az ő fiuk pedig Huszti Lovász Sámuel (1658–1721), Husztnak neves papja, aki haláláig, 1721-ig 5 évig erdélyi püspök is volt. Erzsébet és Mária nevű leányairól tudunk. Egyikük Deáki Filep József kolozsvári lelkész-püspök felesége, a másik Huszton lakott, ennek unokája volt Vizaknay Dániel derék huszti presbiter, aki a fentebbi vers keletkezése idején, az 1770-es években a templomban ma is meglévő karzatot építtette, akár ő is lehetett a vers szerzője, mint Huszti Lovász Tamás reformátor leszármazottja.

Józan Lajos
huszti ny. lelkipásztor