Bezuhla felmentését javasolta a Nemzetbiztonsági, Védelmi és Hírszerzési Bizottság

2024. január 5., 16:25

A Legfelső Tanács Nemzetbiztonsági, Védelmi és Hírszerzési Bizottsága javasolta Marjana Bezuhla képviselőnek, a testület elnökhelyettesének felmentését – közölte forrásaira hivatkozva az Ukrajinszka Pravda (UP).

Ezután a képviselőknek szavazniuk kell a javaslatról a Rada plenáris ülésén.

Bezuhla később megerősítette a hírt. Szerinte a javaslatot a távollétében bocsátották szavazásra.

„Minden a legalattomosabb módon történt: a bizottság elnöke a távollétemben bocsátotta szavazásra, amikor figyelmeztettem, hogy késni fogok az ülésről, és a kollégáim megszavazták.

Soha nem adom fel, és semmilyen zsarolás nem kényszerít arra, hogy meghátráljak az elvektől, a munkától, a küzdelemtől és az igazságtól. Ez a bizottsági kollégák szégyene, mint mondtam, ha mindenki aktívan bekapcsolódna a nemzetbiztonsági és védelmi szektorral kapcsolatos munkába, és nem hozna a konjunktúrának megfelelő döntéseket arról, hogy mit lenne előnyös mondani és mit nem, akkor teljesen más lenne a valóság. Háborúban állunk!” – írta a képviselő a Facebookon.

Tavaly Bezuhla több hangzatos kijelentést tett a hadseregről és a harci cselekményekről – emlékeztet az UP. Kijelentette például, hogy Valerij Zaluzsnyij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka nem terjesztett elő tervet a következő évre, ezért Ukrajna katonai vezetésének távoznia kell.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)