Kiderült, hányan sérültek meg a 128-as dandárt ért tavalyi rakétatámadásban
Negyvenegyen sebesültek meg a kárpátaljai 128. önálló hegyi rohamdandár katonái közül, akiket tavaly november 3-án orosz rakétatámadás ért Zaporizzsja megyében egy a frontvonalhoz közeli faluban, ahol kitüntetések átadására sorakoztak fel – jelentette a Szuszpilne az Állami Nyomozó Iroda (DBR) melitopoli területi főosztályára hivatkozva.
Korábban a dandár arról tájékoztatott, hogy a támadás 19 katona, köztük tisztek életét követelte, a sebesültek számát azonban nem közölték. Ugyanakkor a helyszínen tartózkodó katonák egyike 35 sebesültről számolt be. A Szuszpilne megkeresésére most a DBR melitopoli területi főosztálya közölte, hogy a sebesült katonák pontos száma 41.
A Komisuvahai Nagyközségi Tanács a támadás napján 11 sebesült civilről számolt be.
A DBR tájékoztatása szerint 2023. november 4-én büntetőeljárás indult az ügyben. A bírósági szakasz előtti vizsgálat folyamatban van. Zajlanak a nyomozati cselekmények, elrendelték a szükséges szakértői vizsgálatokat.
Kárpátalján november 6-án háromnapos gyászt hirdettek a tragédia miatt. Ugyanezen a napon Volodimir Zelenszkij elnök arról tájékoztatott, hogy Dmitro Liszjukot, a dandár parancsnokát a vizsgálat idejére felmentették tisztségéből.
A DBR ugyanakkor nem adott tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy Liszjuk milyen minőségben szerepel a vizsgálatban. A Szuszpilne forrására hivatkozva arról számolt be, hogy a dandárparancsnok azon a napon késve érkezett a katonák kitüntetésének helyszínére.
A portál emlékeztet, annak idején Rusztem Umjerov védelmi miniszter a Facebook közösségi oldalon közölte, utasította a vezérkart, hogy ellenőrizze az alakulatoknál alkalmazott biztonsági protokollokat. Ugyanakkor a vezérkar a hatályos jogszabályokra és rendelkezésekre hivatkozva nem közölt részleteket a vizsgálatról.
(hk/suspilne.media)