Az első nyugat–keleti konfliktus
A görög–perzsa háborúk
Európa és Ázsia egy-egy vagy több hatalma, országa a történelem folyamán többször is farkasszemet nézett egymással. Az első összecsapásra pedig az ókorban került sor, amikor a Perzsa Birodalom megtámadta Görögországot.
A Perzsa Birodalmat I. Kürosz király alapította meg a Kr. e. VI. században, s megannyi hódító hadjáratával mind hatalmasabbra duzzasztotta azt. Kr. e. 547-ben a Kis-Ázsia nyugati részén elterülő Lüd Birodalmat is felszámolta, ám itt a perzsák összetűzésbe kerültek a görögökkel is. Kis-Ázsia égei-tengeri partvidékén ugyanis a hellének ión törzse telepedett meg, s több városállamot (poliszt) alapítottak. Kroiszosz Lüd király a birodalmához csatolta azokat, ám a görög kultúráért rajongó uralkodó nagyra becsülte hellén alattvalóit, kedvező helyzetet biztosított számukra, így az iónok nem érezték magukat elnyomottaknak. A perzsák megérkezésével viszont nagyot változott a helyzetük. Megismerkedtek a nyakukra ültetett helytartók önkényeskedéseivel és a súlyos adókkal. Kr.e. 500-ban ki is tört az ión felkelés, a szabadságharcosoknak pedig segítséget nyújtott a görög anyaország egyik legerősebb polisza, Athén, valamint az Euboia szigetén fekvő Eretria. Az egyesült hellén hadak kezdetben győzelmeket arattak, ám Epheszosznál súlyos vereséget szenvedtek. Az athéni és az eretriai csapatokat kivonták, a birodalom Kr. e. 494-re leverte a felkelést, I. Dareiosz perzsa király haragja pedig Athén és Eretria ellen fordult, sőt a többi városállamot is meghódolásra szólította fel.
Kr. e. 490-ben Datisz és Artaphrenész vezetésével a perzsa flotta és a behajózott hadsereg a Kükládok szigetsora mentén előrenyomulva elérte az Attikai-félsziget közelében fekvő Euboiát, elfoglalta Eretriát, majd a sziget és a félsziget közötti szoroson átkelő csapatok partra szálltak a Marathóni-síkságon, a Miltiadész által parancsnokolt athéni sereg viszont – melyhez csak a plataiaiak küldtek erősítést – lezárta az Athénba vezető utat. A görög hadvezér széthúzta csatasorát, mely így egyenlő hosszúságú lett a túlerőben lévő ellenségével, miközben meggyengítette derékhadát, de megerősítette szárnyait, majd kiadta a parancsot a támadásra. S bár a perzsa ellenlökés áttörte a hellén derékhadat, ám Miltiadész erős szárnycsapatai előbb szétszórták az ellenség jobb és bal szárnyát, majd harapófogóba szorították a középütt küzdő perzsákat, akik pánikba esve megfutamodtak. A megvert csapatok a hajókra menekültek, a flotta pedig megkerülte Attikát, hogy Athén közelében szálljanak partra a szárazföldi erők, a görögök viszont erőltetett menetben átvágtak a félszigeten, felsorakoztak a parton, így Datisz és Artaphrenész kiadta a parancsot a visszavonulásra.
Kr. e. 480-ban azonban az új perzsa uralkodó, I. Xerxész óriási szárazföldi és tengeri erőkkel lendült támadásba Görögország ellen. A szárazföldi csapatok a Dardanellákon vert hídon keltek át Európába, s a partok mentén haladtak előre, akárcsak a flotta. A spártai király, Leónidasz által irányított hellén sereg az Észak-Görögországból Közép-Görögországba vezető keskeny Thermopülai-szorosban foglalt hadállást, ahol nem érvényesült az ellenség túlereje, s a hellének napokon át újra és újra visszaverték a perzsa támadásokat. Ám egy áruló görög megmutatta Xerxésznek azt a keskeny hegyi ösvényt, mellyel Leónidasz hátába lehetett kerülni, egy ellenséges seregrész pedig behatolt az átjáróba. Amint Leónidasz tudomást szerzett a bekerítő manőverről, a hellén sereg nagy részének parancsot adott a visszavonulásra, melyet a hátra maradt spártaiak, theszipaiak és thébaiak fedeztek. Többségük az utolsó emberig harcolt, csak a thébaiak adták meg magukat (őket rabszolgaságba döntötték), a görög csapatok többsége viszont új hadállást vett fel a Dél-Görögországba vezető Korinthoszi-földszoroson.
A hadjárat döntő csatájára mégsem itt, hanem az Attikai-félsziget és Szalamisz szigete közötti Szalamiszi-tengerszorosban került sor. A hellén hajóhadat vezető athéni Themisztoklész ide csalta be a magas fedélzetű, nehézkes hajókból álló ellenséges flottát, melynek a felerősödött hullámverés sem kedvezett, az alacsony, mély merülésű, fürgébb görög evezős vitorlások viszont kiválóan bírták az erős hullámzást, s tönkreverték a perzsa hajóhadat. Xerxész – attól tartva, hogy a győztesek elvághatják utánpótlási vonalait – parancsot adott a visszavonulásra, ám egy válogatott sereget Mardoniosz vezetésével hátrahagyott, mely a semleges Makedóniában áttelelt, majd Kr. e. 479 nyarán rázúdult a görög poliszokra. A Pauszaniasz spártai király vezette egyesült hellén hadak Plataiainál állták el az útját, s bár a perzsa hadvezér elsöprőnek szánt támadásba vetette lovasságát, a király erős nehézgyalogságával rendezetten visszavonult egy hegyre, s amint a magaslat lábánál megtört a lovasroham, ellentámadást indított, mely elsöpört minden ellenállást. Az athéniak a perzsa tábort is megostromolták és elfoglalták. Teljes lett a győzelem. Ugyanekkor a spártai Leótükhidész és az athéni Xanthipposz által parancsnokolt hellén hajóhad a kis-ázsiai Mükalé-hegyfoknál újabb diadalt aratott az ellenséges flotta fölött, melyet követően az ión városok lerázták a perzsa igát. Kr. e. 469-ben aztán az athéni Kimón a kis-ázsiai Eurümedón folyónál előbb a folyótorkolatban mért megsemmisítő vereséget a perzsa hajóhadra, majd partra szállt seregével hatalmas küzdelemben a szárazföldön is legyőzte az ázsiaiakat. A kettős diadal után pedig a birodalom végleg letett a görögök meghódításának tervéről.
Lajos Mihály
