Vasárnapi üzenet: 2024. április 28.

2024. április 28., 08:15 , 1207. szám

„Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliumának hirdetésére. Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde.”

(Pál levele az efézusiakhoz 6, 12–17)

Kedves Olvasó! Talán már többször megkérdezték tőled, hogy hiszel-e Isten létezésében. Ma megfordítom a kérdést, és azt kérdezem: elhiszed-e, hogy létezik az Ördög? Egyes művelt körökben nagyon divatos ma letagadni a gonosz létezését, és bármire azt mondani: ez jó, mert én úgy vélem, hogy jó. Önmagunk cselekedeteit is gyakran így igazoljuk, és nem vesszük észre, hogy bántunk másokat. Nem vesszük észre, hogy a Sátán taktikája évezredek óta ugyanaz: inkognitóban maradni, nem felfedni önmagát.

Pál apostol nem tagadja le a gonosz létezését. Sőt, egyenesen figyelmezteti a keresztyéneket arra, hogy szembe kell nézniük az ellenséggel. Nem emberekre, személyekre gondol itt az apostol, hanem a gonosz hatalmával kell szembenéznünk. Elveszett az a keresztyén, aki nem akar szembenézni a valósággal. Persze nehéz erre tekinteni, mikor önmagunkban vesszük észre azt, amiről az apostol szól: erők és hatalmasságok, amelyek ellenállhatatlanul sodornak minket a kísértéseken keresztül a bűnbe.

Nos, ennek nem kell így lennie. Isten ad fegyverzetet népének, amivel szembe lehet szállni a gonosszal. Nem testi fegyverek ezek, mégis hasonlók a katona fegyverzetéhez. Az apostol egy római katona fegyverzetét veszi alapul, mikor a lelki fegyverekről ír. Hadd osszak meg néhány fegyverzetről egy-egy gondolatot.

Az igazságszeretet öve. Szeretni az igazat különösen nagy kihívás egy olyan világban, amely sportot űz a hazugságból, a ravaszkodásból és egymás becsapásából minden szinten. Ez áldozathozatalt követel tőlünk. Az öv tartja egybe az egész ruházatot. Az igazat mondani és cselekedni – ez az esszenciája, az alapja a keresztyén életnek.

A hit pajzsa. Egyedül ez képes kioltani a gonosz tüzes nyilait. Állandó támadás alatt vagyunk. A testünket, lelkünket kísértő gonosz sosem adja fel és sosem fárad el. Hit nélkül mi is csak félelembe és kétségbeesésbe, depresszióba zuhanunk. De ha eszünkbe jut az az egyszerű mondás, hogy „mellesleg Isten is van”, akkor minden időben bízhatunk az Ő gondviselésében.

A Lélek kardja, amely Isten beszéde. Egyszer egy lelkipásztor így prédikált erről: „Vigyétek magatokkal a Bibliátokat mindig! Nemcsak a kezetekben, hanem sokkal inkább a szívetekben! Ha szeretjük Isten szavát, akkor a Szentlélek mindig fog erőt adni, hogy aszerint is éljünk, és akkor menekül a Sátán.

Hiányos fegyverzettel nem lehet hatékonyan küzdeni. Hiába támadnánk, ha nincs pajzsunk, ami megvédene. Hiába van odaígérve a Lélek kardja, az ige szava, ha nem véd minket a hit pajzsa. Hit nélkül nem lehet az igéről prédikálni és az igét megélni. Ékes példája ennek az Apostolok cselekedeteiben egy történet. Egy Szkéva nevű főpap hét fia ördögűzéssel próbálkozott. Megirigyelték Pál sikerét. Azt mondták: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet.” Azonban csúfos bukás lett a történet vége.

Nem elég az ismeretlen Jézusra hivatkozni, kedves Olvasó! Nem elég arra hivatkozni, hogy valamikor megkereszteltek. Élő hited kell, hogy legyen ahhoz, hogy szembeszállhass a gonosszal. Ezt pedig Isten adhatja meg egyedül. Tőle kell kérnünk, várnunk minden lelki erőt a gonosz elleni harchoz, és érte kell harcolnunk mindvégig. Hisz Ő is harcolt értünk, alászállva a poklok poklára, hogy minket kiváltson a kárhozatból, amit mindnyájan megérdemlünk. Ámen.

Gulácsy Dániel
munkácsi református lelkipásztor