ASzakkör program kárpátaljai alkotásaiból nyílt kiállítás

2024. május 7., 14:42 , 1209. szám

A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület Szürtei Székházában rendezték meg szombaton a megyeszerte működő szakkörök első kiállítását, ahol gyönyörű kézműves alkotásokat láthattunk.

Kiss-Snicer Ágnes üdvözölte a megjelenteket és röviden ismertette ASzakkör programot, melyet a Nemzeti Művelődési Intézet indított útjára 2021-ben. A tudásmegosztó online felületen keresztül megvalósuló program számos érdeklődőt vonzott, akik különböző kézműves-tevékenységben vehettek részt nagy sikert aratva: egy év alatt 15 ezer érdeklődő csatlakozott a szakkörcsoportokhoz. A kezdeményezést Kárpátalján is nagy lelkesedéssel fogadták, 2021–22-ben 12 településen összesen 15 szakkör indult. A hímzés, a gyöngyfűzés és a mézeskalács-készítés volt a legnépszerűbb, de a makramé és gyertyaöntés is szerepelt a foglalkozások között. A program keretében 2022–23-ban már 16 szakkör működött a rendszeres áramkimaradások ellenére is. A program egyre népszerűbb Kárpátalján, s már 12 településen 20 szakkör működik. A gyöngyfűzés továbbra is az egyik legkedveltebb tevékenység, de a quilling, baba-mama horgolás, szövés kereten és tojásfestés is bekerült a programba. Május 4-én Szürtében a 20 szakkör tagjainak több mint 100 legjobb alkotását állították ki.

Az eseményen Balogh Lívia, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület világi alelnöke köszöntőjében az alkotások értékére hívta fel a figyelmet, melyeknek erős közösségmegtartó ereje van.

– A Népfőiskolai Egyesület a magyar értékek mentén alakult és azok feltárását, kutatását, átmenekítését szolgálja, s ebben önök, az önök munkája mindannyiunk számára nagy érték. Ezt ünnepeljük ezen a csodás eseményen. Az alkotás maga nagy érték, hiszen felemeli a tekinteteket, felemeli a lelkeket, s most ezekben a nehéz időkben pont a lelkek felemelésére van a legnagyobb szükségünk. S mivel közösségben történik ez az alkotás, ezért nagy közösségmegtartó ereje is van – emelte ki az elnök megköszönve a jelenlévőknek az alkotásokat, a részvételt, s reményét fejezte ki, hogy folytathatják azt a közösségi munkát és életet az Ungvári járásban, Kárpátalján, amelyet megszoktak, szeretnek, s amelyre mindannyian vágynak.

A rendezvényen fellépett a Téglási Kultúrház Orchidea néptánccsoportja, a Szalókai Kultúrház Rozmaring népdalköre és a csapi Kökény néptánccsoport. Hopák Patrícia, a Szürtei Líceum 7. A osztályos tanulója Füzesi Magda Ima mindenkor c. versét szavalta el, Kiss Liliána, a Nagydobronyi Református Líceum 6. A osztályos tanulójának előadásában rimóci népdalok csendülnek fel.

Ezt követően újraavatták az egyesület által felújított játszóteret a szürtei református templom udvarában.

– Különleges ez a szimbólum, amelyet a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület választott, amikor úgy döntött, hogy nem kopjafát avat, hanem játszóteret hoz létre első emlékhelyként Kárpátalján. Közel 15 évvel ezelőtt került sor erre, akkor csak annyi volt a szívünkben, hogy hadd érezzék a gyermekek egészen kicsi kortól kezdve azt, hogy helyük van Isten házában, és Isten háza mellett lehet örülni – hangsúlyozta Kótyuk Zsolt, a Szürtei Református Egyházközség lelkipásztora, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület egyházi alelnöke. – Azóta üzenetet hordoz ez a szimbólum, nemcsak a szürtei közösség, de egész Kárpátalja magyarságának lett a szimbóluma, s most megújulva azt hirdeti, hogy van még helye a magyar gyermeknek Kárpátalján. Amikor erre a játszótérre tekintünk, nemcsak az itthon lévő gyermekekért adunk hálát, hanem őszinte szívvel, imádsággal kísérjük azokat a gyermekeket is, akik távol, más országban folytatják az életüket.

Daskovszka Szabina, a csapi szövés kereten szakkör vezetőjétől megtudtuk, hogy korábban a csipkeverést és a makramét próbálták ki, idén pedig a szövést sajátítják el.

– Októberben indult el ez a szakkör, nehézkesen, de végül sikeresen. Nagyon szép és hasznos dolgokat lehet készíteni. Hetente ülünk össze. Azért is jó ez a szakkör, mert ebben a háborús időben egy kicsit tudunk másra koncentrálni, nemcsak a hírekre és a gondokra.

Andricsik Georgina, a ráti gyöngyfűző és mézeskalács­szakkör szervezője kitért a foglalkozások különlegességére. A Ráti Református Egyházon belül a gyülekezeti teremben jönnek össze, és nemcsak ők, szakkörösök, hanem az egész falu, mindazok, akik a közösséghez tartoznak: adventi jótékonysági vásáron eladták az alkotásokat, és a befolyt összegből a hittanos gyerekeknek vásároltak karácsonykor ajándékot, húsvétkor díszes csomagolásban osztottak hímest az embereknek, anyák napjára pedig mézeskalács-szívecskéket kaptak az édesanyák.

Halász-Kovács Mária Szalókáról elmondta: első éven a hímzést választották, mert annak van hagyománya a településen, de érdekes volt más technikákat elsajátítani, amit régen tudtak a faluban, mint például az azsúrozás, megismerkedtek a „minden ember kötés”-sel, ami új volt számukra. A következő években gyertyakészítéssel, gyöngyfűzéssel és mézeskalácskészítéssel foglalkoztak.

A kiállítás résztvevői szavazás útján választották ki a nyertes alkotást, ami Andricsik Georgina, a ráti szakkör szervezője által készített peyote kalocsai fülbevaló lett. A bemutatóra elküldött darabokból a zsűri előzetesen kiválasztotta a 10 legszebb alkotást, amelyek ASzakkör program külhoni régióinak közös kiállításán, Lakiteleken a Nemzeti Művelődési Intézet Székházában egész nyáron megtekinthetőek lesznek.

A találkozó arra is jó alkalom volt, hogy a szakkörök tagjai jobban megismerjék egymást egy kerekasztal-beszélgetés keretén belül.

Rehó Viktória