Vörösmarty Mihály: Fóti dal

   (részlet)

Fölfelé megy borban a gyöngy:

   Jól teszi.

Tőle senki e jogát el

   Nem veszi.

Törjön is mind ég felé az,

   Ami gyöngy;

Hadd maradjon gyáva földön

   A göröngy.

Testet éleszt és táplál a

   Lakoma,

De ami a lelket adja,

   Az bora.

Lélek és bor két atyafi

   Gyermekek;

Hol van a hal, mely dicső volt

   És remek?

Víg pohár közt édesebb a

   Szerelem.

Ami benne keserű van,

   Elnyelem.

Hejh galambom, szőke bimbóm,

   Mit nevetsz?

Áldjon meg a három isten,

   Ha szeretsz.

Érted csillog e pohár bor,

   Érted vív,

Tele tűzzel, tele lánggal,

   Mint e szív;

Volna szívem, felszökelne,

   Mint a kút,

Venni tőled vagy szerelmet,

   Vagy bucsút.

Ami azonmód szembetűnik a Fóti dalban – még e rövid részletben is – az a könnyed verselés, a vigalomra okot adó téma és az abban megjelenő hazaszeretet, valamint szerelem együttes megjelenése. A vers ritmusa rövid és frappáns megállapítások, igazságok sorából áll össze, és mindez igen jól illik a borozgatás hangulatához.

Már a legelső szakaszban olyan szép és találó gondolat emelkedik a szimbólumok közé, hogy az az egész költeményen végigvonul. Ez a „Törjön is mind ég felé az, / Ami gyöngy, / Hadd maradjon gyáva földön / A göröngy” sorok megfogalmazásában található. Az ég felé törést, egészen pontosan a felemelkedést óhajtja itt a szerző, azt az igazságot, hogy minden érték teljes valójában mutatkozzék meg, váljék láthatóvá minden egyes ember számára. Ebben a felemelkedésben még a szerelem is értékesebb, fényesebb, s mindezzel érdemes a haza tisztasága fölött gondolkodni.

Penckófer János