„Mártír lelkész volt”
Gecse Endre emlékezete
1957 őszén, az 56-os magyar forradalom hatására öt fiatal ellenálló csoportot alakított az ungvári járási Gálocsban. A tizenéves iskolások a második világháborús harcok után ott maradt fegyvereket gyűjtötték össze, és plakátokat ragasztottak ki a faluban, amelyben felszólították a lakosságot, hogy kezdjen fegyveres harcot a szovjethatalom, a kommunista párt és kormány ellen. A belügyi szervek hamar lecsaptak a fiatalokra. Megtalálták náluk Gecse Endre helyi református tiszteletes egyik könyvét, s ennek alapján az ártatlan papot is belekeverték az ügybe. A nyomozók megpróbáltak kirakatpert konstruálni az ügyből, így vált a református lelkész a magyar szabadság mártírjává.
Gecse Endre református tiszteletes 1931-től szolgált a gálocsi református gyülekezetben. A második világháború után feleségével, Rózsa Leonával csak nehezen tudtak megélni a hívek rendszertelen adományaiból. Lakásukat, a paplakot elvették klubnak, így egyik hívük földes szobájában voltak kénytelenek meghúzódni.
Miután a szomszéd községből, Tarnócról a lelkész elköltözött, Gecse tiszteletes itt és Botfalván is beszolgáló lelkész lett. Kerékpárral közlekedett, hóban, fagyban hűséggel szolgált. Zokszó nélkül végezte terhes munkáját.
Amikor ötvenéves lett, könnyíteni akart helyzetén, mesélik a a gálocsiak, ezért megpályázta a megüresedett huszti lelkészi állást. 1958 májusában a huszti református gyülekezet meg is választotta pásztorának. 1958. december 2-ig működhetett itt, mivel az állami hatóságok koholt vádak alapján a KGB ungvári székházába hurcolták, ahol belehalt a vallatások során alkalmazott kínzásokba. Az eset kellemetlenül érintette a KGB-t is, hiszen halála miatt végül nem sikerült rábizonyítani, hogy kapcsolatban állt volna a magyarországi forradalmárokkal, és azt sem, hogy amerikai ügynök volt.
1959. január 7-én temették el egyházi szertartás nélkül az ungvári Kapos utcai temetőben. 1992-ben a gálocsi református templomban Molnár László akkori KMKSZ-elnök kezdeményezésére emléktáblát állítottak a mártír lelkész tiszteletére. Sírját ugyanebben az évben exhumálták, földi maradványait a gálocsi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Vargáné Tárczy Jolán fiatal lány volt, amikor a tiszteletes urat és feleségét a kommunisták kitették a parókiából. Ebben a kilátástalan helyzetben Tárczy István, Jolika néni édesapja segített a Gecse házaspáron, a házukba fogadta őket, és mindaddig ott is lakhattak, amíg Husztra nem költöztek.
– A faluban mindenki nagyon tisztelte, de én különösen nagy szeretettel gondolok rá. Az édesanyám meghalt, amikor 11 éves voltam, a testvéreim már családot alapítottak akkor, ketten maradtunk édesapámmal. Több mint öt éven át egy fedél alatt laktak velünk. Közös konyhát használtunk, és teljesen úgy viselkedtek velem szemben, mintha a lányuk lennék. Mindenre ők tanítottak meg, kezdve attól, hogyan kell viselkedni, a főzésen át a tudományokig. Szükségem is volt rá, mert miután ideköltöztek, az édesapám megbetegedett, gondoskodnom kellett róla, így nem járhattam iskolába. A szívem mélyén örökké őrizni fogom emléküket. Az ötvenes évek közepén rákényszerültek arra, hogy elmenjenek, mert kicsi volt a gyülekezet, nem tudtak megélni Gálocsban. Ekkor ajánlották fel a tiszteletesnek a lehetőséget, hogy Husztra költözzön. Nem tehetett mást, elfogadta. Nagy szívfájdalommal ment el, hisz Gálocsban nőtt fel, és édesapja halála után, 1931-től ő volt a falunk református lelkésze. Énekkart, színjátszó kört vezetett, ifjúsági kultúrházat alakított ki az istállójában. Husztra költözésekor én mentem a bútorral a teherautón, mert a felesége beteges volt. Akkor történt, hogy egy fiúcska segített pakolni a teherautót és elvitt egy könyvet. Később erre a könyvre épült a koholt vád. Engem is mennyit faggattak, Istenem! Ha visszagondolok, nem is értem, fiatal lányként hogy volt annyi erőm... Beidéztek Ungvárra és három órán keresztül világítottak a szemembe, miközben állandóan azt kérdezgették, hogyan nevelte a pap az ifjúságot a Szovjetunió ellen, mondta-e, hogy ez az élet, ami most van, az nem jó, nem helyes. De én nem tudtam róla rosszat mondani, hisz ő távol tartotta magát a politikától, kicsit mindig félt is tőle. Mégis ennek lett az áldozata. A fiatalokat Isten létezésére tanította, a rendszer ellen soha nem lázított. Az oroszokkal semmi baja nem volt, hisz örökbe fogadott egy kislányt, akinek az édesanyja orosz volt. Gálocsban mindenki tudja, hogy ártatlan volt, csak egy koncepciós per áldozata lett. Az özvegy Gecsénével később is tartottam a kapcsolatot. Sokáig Csapon élt, mert nem kapott rá engedélyt, hogy kitelepüljön a rokonaihoz Szlovákiába. A nyolcvanas években aztán Raisza Gorbacsova segítségével sikerült áttelepülnie, és ha jól tudom, még most is él a kelet-szlovákiai Vajkócon.
Tóth Endre egykori presbiter özvegye, a kilencvenéves Zsuzsanna néni is csak jót tud mondani Gecse tiszteletes úrról.
– Rendszeresen jártunk bibliaórára, akkor lánykörnek hívták. Nagyon közvetlen, barátságos ember volt, csöppet sem büszke. Sokat foglalkozott a fiatalokkal, színdarabokat tanított, énekkart vezetett a feleségével együtt. A gyerekek akkor is csintalanok voltak, de ő mosolyogva tudott fegyelmezni. Az énekkarba is sokan jártak akkor, s az egyházi énekek mellett – ha volt rá igény – még nótázni is megtanította őket. Nem tudom, hogy van-e ház a faluban, ahol meg ne fordult volna, mindenkivel elbeszélgetett, aki bánkódott, azt megvigasztalta. Tisztelte, becsülte mindenki.
Józan Lajos jelenlegi huszti tiszteletes úgy értesült, hogy Husztra az akkori református püspök, Gencsy Béla helyeztette át, hogy mentse a megtorlások elől. Hat hónapot töltött mindössze a városban. Felkészítette a helyi gyülekezet énekkarát a karácsonyi műsorra, de már nem lehetett ott az előadáson, mert börtönbe került, ahonnan soha nem térhetett haza.
Bár Huszton alig néhány hónapot töltött, az ottani gyülekezet sem feledte el Gecse Endrét, 1996 óta márványtábla örökíti meg emlékét a templom falán.
– Gyülekezetünk azért érezte szükségesnek, hogy emléktáblát állítson neki, mert mártír lelkész volt, egy istentelen rendszernek lett az áldozata. Intő például szánjuk, nehogy megismétlődjön ez az embertelenség a történelemben – mondta Józan Lajos.
Badó Zsolt
