Dráma a felvidéki magyar színjátszásban

2006. február 3., 09:00, 264. szám

Egyre kevesebb pénz jut a szlovákiai magyar kultúrára, a csőd szélére sodródhatnak a felvidéki magyar színházak.

Szlovákia a Magyar Koalíció Pártjának minden törekvése ellenére sem szívesen támogatja a magyar kultúrát, a két legnagyobb felvidéki magyar színház komoly anyagi problémákkal küzd. Kollár Péter, a Kassai Thália Színház igazgatója nem bizakodó a jövőt illetően. Ugyan kapnak állami, illetve önkormányzati támogatást, de ez csak egyharmada annak az összegnek, amit egy hasonló méretű magyarországi színház kap a magyar államtól. Ez persze nem elég a színház költségeire, ezért kénytelenek pályázatokat írni és így kipótolni a hiányt. Kollár Péter hozzátette, a kassai színházban főállásban dolgoznak a színészek, de fizetésük rendkívül alacsony. Hasonlóan borúsnak látja a jövőt a Komáromi Jókai Színház igazgatója, Tóth Tibor is. Leginkább a megyei vezetőktől függ egy adott színház sorsa. Mivel nem minden megye költ ugyanannyit a kultúrára, ráadásul a magyar hivatalnokokat novemberben kisöpörték a képviselő-testületből, így most "négy szűk esztendő" elé néz a színház - fűzte hozzá Tóth Tibor. (Hídlap/fideszfrakcio.hu)