Mezőkaszonyi borászat – dicső múlt, siralmas jelen

Petneházy István: „Hajdanán cigányzenével szórakoztatták a szüretelőket”

A beregszászi járási Mezőkaszony nagy szőlőtermesztő és borászati múlttal rendelkezik. A község határában 400 hektáron elterülő hegy mélyében pincék rejlenek, melyekből annak idején nagy mennyiségben szállították a magyar királyok és főurak asztalára kerülő pezsgők alapanyagát – a mezőkaszonyi bort. A fényes múltba és a jelenlegi helyzetbe Petneházy István neves szőlősgazda és borkészítő nyújt betekintést olvasóink számára, akinél jobban senki nem ismeri a mezőkaszonyi szőlészet-borászat történelmét.

– Mit kell tudni a szőlészet-borászat kezdeteiről Mezőkaszonyban?

– A szőlőtermesztést és a borászatot a tatárjárást követően IV. Béla király által ide telepített hospesek honosították meg. Egy 1374-ből származó okmány szerint Kisvárdai Domokos földbirtokost 40 köböl bor megtérítésére kötelezte a mezőkaszonyi bíró és a tanács. "A hegy déli oldalán fekvő Barnabás-dűlőben a burgundi fajtákból álló szép ültetvény volt" – tanúskodik egy másik középkori okmány. "És az, hogy nem lehetett rossz minőségű a kaszonyi bor, abból a tényből is kikövetkeztethető, hogy Zsigmond király 1398-ban Tokajt és Tarcalt adta cserébe Kaszony helységért Debrői István királyi kincstárnoknak" – olvashatjuk Lehoczky Tivadar történész és régész Bereg vármegye monographiája című helytörténeti munkájának Mezőkaszonyra vonatkozó leírásában (a tokaji hegyen csak később telepítettek szőlőt). Zsigmondnak jobban tetszett a mezőkaszonyi szőlő, mint az ország más régióiból származó. Mátyás király édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek szintén voltak itt birtokai, melyeken szőlőt és bort termeltek. A későbbi századok folyamán folyamatosan bővült a mezőkaszonyi hegy szőlővel beültetett területe, a XX. század első évtizedeiben a szőlőültetvények kb. 400 hektáros területet foglaltak el.

– Egész pincerendszer volt a hegy alatt, mi lett vele?

– A hegy alatt valóban kitűnő pincék sokaságát építették ki. Emlékszem rá gyerekkoromból, hogy bombázások idején az egyik közeli pincébe menekültünk, melyet 7-8 méteres bolthajtás fedett. Voltak 70-100 méteres hosszúságú pincék is, melyek egész évben egyenletesen tartották a bor tárolásához szükséges optimális hűvös levegőt. A múlt század 20-30-as éveiben a Paróczay családnak szintén volt egy pincéje, és az öreg Paróczay inkább ott élt, ott főzött is magának, és ha volt egy nagy eső, akkor a hegyoldalról lemosódott földet puttonyban hordta fel vissza a hegy tetejére.

– Milyen szőlőfajták voltak itt honosak, és milyen borokat készítettek?

– A filoxéra előtti időkről (az 1880-as években pusztított) nem nagyon maradtak fenn adatok arról, hogy milyen fajta szőlőt termesztettek itt, azt viszont tudom, hogy a filoxéravész utáni időszakban arra gondoltak, jobban járnak, ha az itteni lankákon pezsgőalapanyagot termelnek. Így aztán a mezőkaszonyi hegy döntő részét Fehér és Vörös Bakatorral, Szerémi Zölddel, Rajnai Rizlinggel telepítették, ezek domináltak itt. Az ezekből készült borokat a Budafoki Állami Pincegazdaság vásárolta fel kimondottan a Törley pezsgő gyártásához. Voltak továbbá különleges ültetvények is – Klein Menyhért földbirtokos az 1920-as években behozta Romániából a Királyleánykát, mely itt nagyon jól érezte magát egészen a klímaváltozás kezdetéig. Nekem is ez volt a fő fajtám, és nagyon finom borokat készítettem belőle. Viszont a száraz, aszályos évek beálltát követően már nem nyújtotta az elvárt minőséget, mint korábban, nincs már meg az a finom, diszkrét íze, muskotályos illata.

– Vannak-e arról adatok, hogy a királyok, grófok, urak asztalára kerültek a mezőkaszonyi borokból, szőlőkből?

– Inkább csak Törley pezsgő formájában, hiszen az itteni szőlőfajták kiváló pezsgőalapanyagok voltak. Az első világháború előtt és után innen szállították a csemegeszőlőt Közép-Kelet-Európa számos pontjára – Lembergbe, Krakkóba, Varsóba, Prágába, majd a második világháborút követően Lembergbe, Kijevbe, Moszkvába, Leningrádba. Az 1960-as években Budapesten találkoztam egy miskolci borkereskedővel, aki meglepetésemre azt mondta, hogy ő bizony sokat járt Mezőkaszonyban, Beregszászban és Nagymuzsalyban csemegeszőlőt vásárolni, mert sehol máshol nem talált olyan harmonikus ízű Saszlát, mint ezen a vidéken.

– Milyenek voltak a régi szüreti hagyományok?

– Azokról sokat lehetne beszélni! A hegyközség szigorú rendje szerint senki nem szüretelhetett addig, amíg a hegyközség nem jelölte ki a szüret kezdetének időpontját, melyet csak akkor határoztak meg, amikor már mindegyik gazda szőlője beérett. Szüreteléskor folyamatosan cigányzenekarok biztosították a jó hangulatot, a hegyen a borházak mellett sokszor került sor mulatságokra, pláne vasárnaponként. A talpalávalóról itt is a három helyi cigányzenekar gondoskodott. Emlékezetes volt az 1943-as év, amikor nem győzték az emberek szüretelni a sok szőlőt. Abban az évben 40 ezer hektoliter bort termeltek. Ekkor még a kb. 3500 lélekszámú Mezőkaszony (jelenleg 2340 lakosa van) családjainak több mint 90 százaléka valamilyen formában összeköttetésben állt a szőlészettel és a borászattal, és úgyszintén majdnem minden házban volt saját bor, akkor még bort ittak az emberek.

– Mi történt a szovjet uralom idején?

– Az 1948-1949-ben végrehajtott kollektivizálás radikálisan megváltoztatta a szőlészetet, a gazdáktól elkobzott földeken kezdetét vette az ültetvényeket kizsákmányoló művelés. A mindenáron rekordterméseket kierőszakoló hozzáállás kezdeti sikereket hozott, némi túlzással Mezőkaszony neve szőlője és borai révén Szovjetunió-szerte ismertté vált. A községben pezsgőalapanyagot előállító pincegazdaságot hoztak létre, de még így is nehezen tudták tárolni a megtermelt bort. A "diadalmenet" nem sokáig tartott, mert a nagy terméseket produkáló ültetvények tápanyagokkal való feltöltésére senki sem gondolt, ami törvényszerűen az ültetvények fokozatos leromlásához vezetett. A bajokat csak tetézte, hogy a monopolhelyzetben levő állami felvásárló nevetségesen alacsony felvásárlási árakat szabott meg. A 70-es években a hatalmas pénzösszegeket felemésztő, hegyrekonstrukcióval, teraszosítással, vízelvezetéssel, útrendezéssel összekötött telepítési tervek megvalósításának idejére a faluban alig maradt a szőlőműveléshez értő ember. A szőlőtőkék ugyan még egyszer szétrepítették a mezőkaszonyi hegy névjegyét a Szovjetunióban, de már csak szuvenír gyanánt – gyertyatartókká átalakítva. A kegyelemdöfést a Gorbacsov által bevezetett alkoholellenes kampány adta meg az amúgy is agonizáló ültetvényeknek.

– Mi a helyzet napjainkban?

– Ma a helyzet egyszerűen siralmas. Egy vállalkozás 20 hektáros területen telepített ültetvényeket, azonban az állami támogatás akadozása miatt úgy néz ki, a kezdeti nagy vehemenciával megindult munkálatok után mintha kihátrálnának a projektből. A hegyen ezenkívül van még két-három, egyenként mintegy negyed-félhektárnyi viszonylag új szőlőültetvény, ám újabb próbálkozások sajnos nem történtek, nem kellenek senkinek a kopasz mezőkaszonyi hegyoldalak, melyeken régen zamatos és hírneves szőlőfajták teremtek.

– Ön azonban kitart. Mekkora területen termeszt szőlőt és milyen borokat termel?

– A szőlőültetvényem mintegy 0,25 hektárnyi, és Királyleányka, Cserszegi Fűszeres, Cabernet Sauvignon és Zweigelt borszőlő-fajtákból termelem a bort. Az utóbbi években egyre nagyobb gond van a bor értékesítésével, ezért lassan áttérek a csemegeszőlő termesztésére. Csak annyi borszőlőt hagyok, amennyi a saját részemre kell. A csemegeszőlők terén viszont az új fajtákat részesítem előnyben. A termelőktől beszerzett katalógusok alapján választom ki azokat a fajtákat, melyek számára a legkedvezőbbek az itteni körülmények, ám ezek teszteléséhez hosszú évek szükségesek. Emellett a régi, jól bevált, és nem mellékesen nagyon finom, zamatos Saszla mellett is kitartok a továbbiakban is, mely a kedvencem. Ugyanakkor az értékesítés szempontjából inkább a nagy szemű fajtákat kell termeszteni, ezek igen kelendők jelenleg.

bj

Mezőkaszonyról

Mezőkaszony 2340 lelket számláló csaknem színmagyar falu a Beregszászi járásban. A települést Cassan néven először 1332/1333-ban említik, neve később Kozun, Kászony, majd Mezőkaszony lett.

A település eredetéről Lehoczky Tivadar hagyatékában a következők olvashatók: "Régen, első királyaink idejében, midőn észak-nyugatról a Tisza és keletről a máramarosi hegyi láncolat képezte harminc mértföldnyi hosszú rengeteg vadonban még csupán egyes pásztorok, néhány határőr, a királyi vadászok s világot kerülő magános remeték és vezeklő zarándokok tartózkodtak s a községi élet e tájon még jó formán ismeretlen volt, a Tiszamentében elterült erdőkben egyes kápolnák, imaházak keletkeztek, mint Tiszaújlakon, az Ilonának szentelt kápolna és tovább azon csörgedező bő forrással ellátott magaslat lejtőjén, melyen ma Kaszony városka áll, egy szent Katalinnak szentelt imola, mely később, midőn körötte helység képződött, nevét a kápolna védszentéről Kata-asszony-ról nyerte. A hagyomány szerint, az eredeti kisded imaház, a mellette később, állítólag annak emlékére, hogy Szent László itt verte meg 1086-ban a Salamon segítségére berohant kunokat, Szent László tiszteletére emeltetett új templomhoz sekrestyéül ragasztatott volna."

A XIV. századbeli okmányokban már gyakran szerepelnek kaszonyi hospesek, vagyis jövevények – feltehetően a tatárdúlás után telepedtek le sokan a vidéken, ahol birtokokat és kiváltságokat kaptak. Egy 1374-ben keletkezett okmányból kitűnik, hogy a kaszonyi hegyen már szőlő terem, s abból jóféle bort szűrnek.

Egy 1478-ban kelt írásban nevezik Kaszonyt először oppidumnak, azaz mezővárosnak, s egy 1682-ben keletkezett okmány említi először Mezőkaszonyként.

Az évszázadok során a település főbb birtokosai a Debrői, Czudar, Keszi, Eötvös, Lónyai, Dolinai, Rácz, Horthy, Bloksay, Uray, Galgóczy, Szántó, Uszkai, Péchy családok voltak.

Református egyháza 1560-ban keletkezett, az egykori katolikus templomot elfoglalták a protestánsok. Anyakönyve 1775-ben kezdődik. Bocskay István erdélyi fejedelem a helyi református egyháznak egy 46 cm magas, fedeles, arannyal futtatott díszes ezüstkelyhet ajándékozott. A római katolikus egyház újraalapításának éve 1750.

A falu lakosságának kb. 60%-a református, 40%-a katolikus.

Fényes Elek 1851-ben megjelent Magyarország geographiai szótára c. könyvében ez olvasható Kaszonyról: "Kászony (Mező), (Koszinó) Beregh vm. magyar m.v. Munkácshoz dél-nyugatra 4 mfld: 127 r. kathol., 21 g. kath., 2 evang., 871 ref., 110 zsidó lak. Kath. és ref. anyaszentegyház. Három nyomásbeli határa fekete, s mindenféle gabonát gazdagon terem; szőlőhegye sok; legelője, erdeje elég. F. u. Dolinay, Rácz, Lónyai s többen. Ut. p. Beregszász."

Az idők során Mezőkaszony járási központtá fejlődött, amelyhez 26 falu tartozott. Szolgabíróság, törvényszék, börtön, iskola, 37 bolt, 4 bank, 2 nyomda, vendéglők működtek a településen.

125 polgára vett részt az első világháborúban, közülük húszan hősi halált haltak. 1944 őszén 368 férfit hurcoltak el lágerbe, 68-an odahaltak, emléküket emlékmű őrzi. A II. világháborúban 18-an estek el.

A szovjet érában kolhozba, majd – a szomszédos Beregsommal egyesítve – szovhozba kényszerítették a gazdákat. A szőlőgazdálkodás fokozatosan tönkrement, csak az utóbbi években kezd nagyon nehezen újraindulni.