A beregi szőttes mestere - Orosz Gizella

Beregújfaluban él és dolgozik Orosz Gizella, a csodálatos beregi szőtteseiről ismert népművész, aki nemrég ünnepelte ötvenedik születésnapját. Vele beszélgettünk a szövésről és a híres beregi szőttesekről, amelyeket talán már az egész világon ismernek.

- Kitől leste el a szövést, ezt a hagyományos, szép mesterséget?

-Beregújfaluban születtem, a szüleim is ide valók voltak. Apai nagyanyámnál állandóan szőttek, fontak. De a nagymamámnál is jobban szerette ezt a munkát az édesapám lánytestvére. Tőle örököltem a Gizella nevet, hogy ugyanolyan ügyes legyek, mint a nagynéném. Kislány koromban mindig érdekelt minden kézimunka, kötés, horgolás, neccelés, szövés, mindent igyekeztem megtanulni. Még alig érte el a lábam a szövőszék lábítóját (pedálját), de már beleültem és mindig szövögettem egy kicsit. És mivel hozzánk járt a fél falu a szövéshez vetni a fonalat, volt alkalmam ellesni a tudományt.

- Ma már sajnos egyre több hagyomány merült feledésbe. Minek köszönhető, hogy a beregi szőtteskészítés szinte új virágkorát éli?

- Talán azért maradtak meg itt inkább a mesterfogások és a szövés hagyománya, mert amikor én még nagyon fiatal voltam, az akkori kolhoz elnökének felesége, Antonikné Polónyi Katalin felismerte az ebben rejlő értéket, és a kolhoz keretében megalakult egy szövőcsoport, akik az erre a vidékre jellemző beregi szőtteseket és keresztszemes varrást is csináltak. A keresztszemes főleg nálunk, Beregújfaluban készült, szövéssel viszont Nagyberegen és Kígyóson is foglalkoztak. Én ugyan soha nem dolgoztam a kolhoznak, de szerettem szőni. Fiatal voltam, jól bírtam dolgozni, saját magam meg tudtam az anyagot szerezni, ipart fizettem és Munkácson árultam a szőtteseket a piacon, sok éven keresztül. Beregújfaluban sajnos ma már nem folytatja senki ezt a munkát, csak én. Mindenkinek szép háza van, cifraság, a szövés meg rendetlenséggel jár!

- Hogyan vált tulajdonképpen kenyérkereső munkájává ez a kedvtelés?

- Nagyon korán férjhez mentem, és a férjem nem engedett sehová dolgozni. Egy gyerekünk volt, elkezdtünk építkezni. 1979-ben az egyik szomszédasszony rábeszélt, hogy menjünk Kígyósra Derceni Ibolya nénihez szőni. Ekkor már tudtam mindent: rojtot kötni, tökmagost, szilvamagost, gömöst, pókost stb., mindent meg tudtam csinálni, amit egy gyakorlott mester, de addig csak saját részre szőttem itthon. Hárman jártunk oda dolgozni egy ideig, emlékszem, havi nyolcvan rubelt kerestem. De aztán belegondoltam, hogy az én nagyanyámnak van vetője, szövőszéke, guzsalya, levelke, minden, ami szükséges, akkor miért dolgozzak én másnak, amikor lehetek a magam ura. Ezután öt-hat éven keresztül csak a munkácsi piacra dolgoztam, később szőttem a derceni szuvenírcég számára, akik Moszkvában és Leningrádban értékesítették a szőtteseket.

- Kik vásárolnak ma beregi szőtteseket?

- Régi állandó vevőm, a Beregvidéki Múzeum, a turistaboltba a baba táncosruháját is én szőttem. A református egyház boltjában kapható díszkendőket is én szövöm. Boldogságos kendőket, násznagykendőket rendelnek lakodalomra. Rendszeresen szövök több iskolának ballagótarisznyákat. Például nemrég azzal kerestek meg a Salánki Középiskolából, hogy nagyon szeretnék, ha az iskola tízéves évfordulójára rendezett ünnepségre elmennék, nekik több éve szövök tarisznyát. De folyamatosan kapok Kárpátaljáról és Magyarországról is megrendeléseket.

- Mitől olyan híres a beregi szőttes?

- Ez egy sok száz éves régi, részben hagyományos módon előállított szőttes. Régen a nagyszüleim még kendert termeltek, törtek, áztattak, vasecseteltek, csepűztek, fontak, így előállítva a fonalat. Mi ma már boltban vásároljuk a cérnát és a pamutot, de a továbbiakban mindent ugyanúgy csinálunk, mint nagyanyáink. Hagyományosak a beregi szőttes mintái, a makkos-tölgyfaleveles, a farkasnyomos, a rákóczis, a szegfűs, az őszirózsás, a csillagos stb. Állítólag a farkasnyomos onnan ered, hogy valamikor régen a hegyekből a farkasok lejöttek és a véres lábnyomukat ott hagyták a hóban. Ezt rajzolták le, abból lett ez a minta. A színekben gazdag rákóczis minta neve pedig állítólag onnan származik, hogy egy ilyen szőttest terítettek egy kőre, amin a fejedelem megpihent, azóta hívják ezt a mintát Rákóczi-mintának.

- Sok türelmet igénylő munka a szövés?

- Azt tudom mondani, hogy aki nem szereti, az ne fogjon bele. Én viszont nagyon szeretem, nekem ez a kenyerem. Itt már volt több asszony, aki belefogott, jó kereseti lehetőséget látva benne. Aztán legtöbben abbahagyták. Én bárkinek szívesen segítek, akit érdekel.

- A munkáit megnézhetik most is a Beregszászi Járási Tanács épületének kiállítótermében.

- Igen, ott több munkámat kiállítottak, de a beregszászi főiskolán, a Polónyi Katalin teremben is van most egy kézimunka-kiállítás, ahová én is adtam három darab szőttest. Sajnáltam, hogy az ottani megnyitó ünnepségen nem említették Beregújfalut, csak Nagybereget és Kígyóst, pedig egykor hatvan asszony is varrt Újfaluból a kolhoznak. Sok népszerű szedésminta is innen ered, ráadásul a teremben látható régi fényképeken is sok beregújfalui asszonyt felismertem, a feliratokon viszont csak nagyberegi és kígyósi asszonyokról van szó.

- Van, akinek át tudja adni ezt a tudást, érdeklődnek iránta a fiatalok?

- A menyemnek is van egy szövőszéke, ő is velem dolgozik. Két lányunokám van, a nagyobbik most ötéves és már tud is szőni. A puszta fehéret olyan szépen szövi, hogy öröm megnézni, tekeri a rojtot, és most már horgolni tanítom, de félek, hogy az ujjába szúrja a tűt. A kisebbik még nagyon kicsi, de ha lesz erőm hozzá, őt is megtanítom erre a mesterségre.

Badó Zsolt