Avgusztin Volosin elfeledett rokonsága

Édesanyja magyar volt, unokaöccse pedig magyar katonatiszt...

Megyénk 1930-as évekbeli történelme kapcsán az egyik leggyakrabban emlegetett helyi politikus Kárpáti Ukrajna papból lett miniszterelnöke, Avgusztin Volosin (a magyar forrásokban Volosin Ágoston). Kevesen tudják azonban, hogy népes, magyar gyökerekkel rendelkező rokonsága volt. Többek között Nagylucskay Sándor, az unokaöccse, aki a sors különleges szeszélye folytán éppen az ő "államába" bevonuló magyar csapatok kötelékében szolgált – méghozzá ezredesi rangban!

Botlik József magyarországi történész egy 2008. júliusi ungvári történészkonferencián meglepő, az ukrán nacionalista politikusok némely képviselői számára eléggé kínos történelmi tényeket ismertetett: eszerint a néhai Kárpáti Ukrajna elnökének, Avgusztin Volosinnak magyar volt az édesanyja, név szerint Zombory Emma, az unokaöccse pedig, Nagylucskay Sándor a magyar honvédség kötelékében szolgált.

A legérdekesebb talán Volosin Avgusztin kevésbé ismert rokonságából az unokaöccse és annak családja. Hogy sikerült róluk információkat szereznünk, az Botlik József magyarországi történésznek és az említett Nagylucskay ezredes Nyíregyházán élő unokaöccsének, Nagylucskay Lászlónak köszönhető, aki több családi dokumentumot, archív fényképet, sőt a kilenc generációval ezelőttig visszamenő családfát is rendelkezésünkre bocsátotta.

A családfán feltüntetett legkorábbi ős az 1762-ben született Volosin János, kinek leszármazottja, János (született 1786-ban), feleségül vette az 1790-ben született Azari Zsuzsannát. Az ő frigyükből született 1810-ben Volosin János, aki arról nevezetes, hogy 1848-ban a magyar szabadságharcban a 72 görög katolikus pap egyikeként harcolt. Nemesi előnévként a Nagylucskay nevet birtokolta, melyet viszont papként nyilvánosan nem használhatott. Valószínű, hogy az előnevet a Munkács környéki Nagylucskáról kapta, ahol a családnak birtoka, szőlője volt.

A családfa következő ága az 1836-ban született Volosin Antal, aki feleségül vette az 1844-ben született Kordoványi Herminát. Az ő egyik testvére volt az az Iván Volosin nevű ötgyermekes kölcsényi görög katolikus pap, kinek családjában Avgusztin Volosin, a későbbi Kárpáti Ukrajna miniszterelnöke is született 1874. március 17-én.

Volosin Antal fia, Volosin János görög katolikus kanonok volt, felesége, Volosin Jánosné Szemán Ilona magyar nemzetiségű. Volosin János a Nyírbátor melletti Nyírvasváriban szolgált. Öt gyermeke született: József, Sándor, Antal, Gizella és Mária. Volosin József később, az 1938-as bevonuláskor ismerte meg a Munkácson élő, sváb nemzetiségű Lautner Magdolnát, akit később feleségül vett, majd a munkácsi járási Várpalánkán lett jegyző. Sándor a hadseregben talált szolgálatot, Antalból pedig orvos lett. Később József és Sándor magyarosították nevüket.

Érdeklődésünket leginkább a magyar katonatiszt Nagylucskay Sándor keltette fel. Mit is tudhatunk róla? 1899. április 7-én született a Magyar Királyság Szatmár vármegyei Nagydobos községében. A Magyar Királyi Honvédség kötelékében szolgált, idővel egyre magasabb posztokba került. Tényleges szolgálatát 1918. augusztus 17-én kezdte meg. Egy, a vezérkarhoz beosztott tiszteket nyilvántartó iraton szerepel, hogy 1936. május 1-jén már őrnagyi rendfokozata van, s többek között birtokosa és kitüntetettje a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének.

1937-ig viselte a Volosin családi nevet, majd ezt követően történelminek nevezhető lépést tett. Mivel az akkor még Bereg megyei – jelenleg munkácsi járási – Nagylucskán volt birtokuk, Nagylucskayra magyarosította a nevét.

Tudunk testvére, József magyarosítási kérelméről, melyet 1938-ban nyújtott be a Magyar Királyi Belügyminisztériumhoz. (Nagylucskay László úr bocsátotta rendelkezésünkre.) Ez így hangzik:

Nagyméltóságú Miniszter Úr!

Kegyelmes Uram!

Alulirott Volosin József közs. közig. tanfolyam hallgató jelenleg nyiregyházi lakos mély tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, hogy családi nevemnek "Nagylucskay"-ra való változtatását engedélyezni kegyeskedjék.

Kérésem támogatására felhozom a következőket:

Testvérem, aki mint tényleges őrnagy teljesít szolgálatot, 1937 évben 7695/1937-III.-a B.M. sz. engedély alapján a fenti névre változtatta családi nevét, mely családunk nemesi előneve volt, azonban a nemesség igazolása a megszállás miatt nehézségekbe ütközött.

Azért kérem Nagyméltóságod, hogy a fenti névváltoztatást kegyeskedjék engedélyezni, hogy mint testvéreknek, nevünkben különbség ne legyen.

Testvérem névváltoztatásának igazolására, csatolom születési anyakönyvi kivonatát, mely a sajátommal együtt azt is igazolja, hogy testvérek vagyunk.

A 40200/1933. B.M. sz. rendelet 7. pontjára hivatkozva kifejezetten kijelentem, hogy nyirvasvári illetőségű, büntetlen előéletű, magyar állampolgár vagyok.

Kérésem megújítása után maradok Nagyméltóságodnak:

Nyíregyháza 1938. okt. 20-án.

Tisztelettel:

Volosin József

A magyarosítási kérelmet a magyar belügyminisztérium pozitívan bírálta el, s a két férfi felvette a Nagylucskay nevet.

Mint Nagylucskay László úr elmondta, tudomása szerint nagybátyja – még a hadsereg propagandaosztályának vezetőjeként – a Magyar Királyi Honvédség legrangosabb hadiakadémiáján, a Ludovikán is tanított. Ebben az időben egyik legjobb barátja Vitéz Somogyváry Gyula, írói nevén Gyula diák volt, aki a második világháború előtt a Magyar Rádió igazgatója is volt, s kivel sorsa később is összefonódott.

1939-ben, amikor megkezdődött Kárpátalja hegyvidéki területének visszafoglalása honvédeink által, Nagylucskay Sándor már a Magyar Vezérkarhoz beosztott ezredesként szolgált, s ezen rangban, kémelhárító főnökként vett részt a hadműveletekben. Ez azon momentumnál fogva különösen érdekes, hogy unokaöccse volt a visszacsatolt terület miniszterelnökének, Avgusztin Volosinnak.

Nagylucskay Sándornál maradva: a háború későbbi szakaszából, 1943. január 27-ről ismert egy beszéde, melyre a háborús sajtóirányítás keretében tartott egyik főszerkesztői értekezleten került sor. Mint ebből kivehető, a megbeszélés témája a 2. Magyar Hadseregnek a Don-kanyarnál történt katasztrofális pusztulása. Az alábbi idézetek a "...a háború szolgálatában" c. sajtótörténeti könyvből valók: "...bizonyos letargia lett úrrá az embereken...hét napig bámulatosan helytálltak és nem szakadtak el...vissza kellett vonni az egész hadsereget...visszavonulás közben is érnek majd veszteségek...egyelőre természetesen bizalmas...meg kell értetnünk az emberekkel, hogy a vereség, vagy inkább a balsors nem nemzeti csapás...azt mindenki megértheti, hogy győzni csak áldozatokkal és veszteségekkel lehet... Egyszer valamennyiünknek meg kell halni. És az senki előtt sem lehet vitás, hogy a hősi halál mindenesetre dicsőségesebb formája a végnek, mint például az érelmeszesedés...az egész magyar sajtó ne a kétségbeesés és a siránkozás, hanem a lelkek megerősítésének hangját üsse meg."

Magyarország 1944. március 19-én történt megszállását követően Nagylucskay Sándort és Somogyváry Gyulát internálták, mivel kiderült: angol szimpatizánsok voltak.

A világháborút követően családja többi tagjához hasonlóan sokat kellett szenvednie a kommunista rendszertől. 1950 szeptemberében a Rákosi-kormány hadügyminisztériuma megvonta tőle a nyugdíját, s a magyar királyi honvédségben töltött vezérkari múlt miatt munkát sem adtak neki. Barátja, Somogyváry Gyula segítette álláshoz a Farkasréti temetőben, ahol fizikai munkát végzett.

1958. december 4-én a honvédelmi miniszter 3307/1958. számú parancsával lefokozták. 1978-ban hunyt el Budapesten. A rendszerváltás után a magyar honvédelmi miniszter 133/1991 sz. parancsával Nagylucskay Sándor eredeti rendfokozatát posztumusz visszaadta.

Feleségétől, Makói Emíliától két gyermeke született: Magdolna (1926-ban) és Sándor (1932-ben). Magdolna közgazdász lett, két gyermeke született. Sándor kutató gyógyszerész volt és a budapesti orvosi egyetemen tanított. Gyermektelenül halt meg.

A Nagylucskay család többi tagja, így Sándor testvére, József szintén megszenvedte a háborút követő időket: mint Horthy volt katonája és hivatalnoka, s akinek apja pap volt, szintén nem kapott munkát. Feleségének, Magdolnának pedagógusi fizetéséből éltek. 1964-ben hunyt el Nyírbátorban. Két gyermeke született: Attila (1941-ben, Munkácson) és László (1949-ben, Nyírbátorban). Mint Nagylucskay László elmondta, bátyjával egészen a 70-es évekig érezték a származásból fakadó hátrányokat. Nagylucskay Attilát pl. kitűnő érettségije ellenére, csak egy év bányában való munka után – munkás káderként – vették fel egyetemre. Nagylucskay Lászlónak pedig még a 70-es években sem támogatták a továbbtanulását, mert nem lépett be az akkori kormánypártba.

Nagylucskay Attila jelenleg 68 éves, gépészmérnök, egy lánya született, Nagylucskay Ágnes Krisztina, aki építész. Öccse, László épületgépész mérnökként dolgozik. Több alkalommal is elnyerte az "Év épületgépész mérnöke" címet. Egy lánya született: Nagylucskay Nóra Magdolna, aki külkereskedelmi közgazdászként tevékenykedik.

Érdekes a Volosin–Nagylucskay család kárpátaljai rokonságának, a Lautner családnak sorsa is. Nagylucskay József feleségének, Magdolnának még három fiú- és egy lánytestvére volt. A fiúk a magyar hadsereg katonájaként megjárták a frontot. Később Lautner Magdolna nővérével, Krisztinával az akkor már lezárt szovjet–magyar határon Magyarországra szökött apósához, Volosin Jánoshoz. Bíztak abban, hogy a későbbiekben fiútestvéreik is követni fogják őket. A három fiútestvérből kettő (Sándor és Ede) visszament Munkácsra szüleihez, és ott is maradtak. A harmadik fiú, Rudolf a Verhovinán volt hadifogságban, s még ott eltökélte, hogy szabadulását követően lánytestvéreihez távozik Magyarországra. Végül ezt 1952-ben sikerült megvalósítani, s Nyírbátorban a gimnáziumban kapott tanári állást. Itt orosz és német nyelvet tanított testvérével, Magdolnával együtt, miután az ungvári tanítóképző után az anyaországban egyetemi végzettséget is szereztek.

Arról, hogy jártak-e már őseik földjén, Kárpátalján, Nagylucskay László hozzánk intézett levelében ezt írta: "Először a nagyapám, Lautner János temetésére szerettünk volna elutazni Kárpátaljára, de ez a kísérlet a szovjet hatóságok miatt meghiúsult. Kárpátaljára végül 1957-ben sikerült kijutnunk édesanyám testvéreit meglátogatni. Már csak nagy ritkán a munkácsi temetőbe megyünk, mert időközben minden rokonunk áttelepült Magyar- vagy Németországba."

Fischer Zsolt