A Janukovics-rezsim a Putyin-rezsim áldozatává válhat

2013. szeptember 12., 02:37, 661. szám

A Janukovics-rezsim – európai elkötelezettsége miatt – a Putyin-rezsim áldozatává válhat.

Az utóbbi hetek eseményei fényében a politika iránt érdeklődők számára ez a megállapítás már nem hat abszurdnak. De gondoljunk csak bele, hogy hangzott volna mindez pár évvel ezelőtt.

Mondjuk, a kampányok idején a 2004-estől kezdve, amikor a régiósok a keletukrán oroszbarát szavazók pártjaként vettek részt az összes megmérettetésen.

Igaz, Janukovicsék a retorika szintjén mindig jeleztek valamilyen EU iránti szimpátiát, de ez egyszerű diplomáciai rituálénak számított, és az is volt.

A november végi vilniusi EU-csúcsra kitűzött társulási szerződés aláírása egyszerre csak kiélezte a helyzetet. Maga a helyzet egyidős Ukrajnával: hitegetjük az oroszokat az olcsó gázért, és hitegetjük a nyugatiakat az olcsó hitelekért, valamint azért, hogy ne bántsák az oligarcháink náluk nyitott bankszámláit. Mindkét geopolitikai léptékű partner rég rájött, hogy bolondítják, de egyik sem tett olyat, amivel a másik karjaiba kergetheti az ukránokat.

Most úgy tűnik, az oroszok mégis ezt tették. Ultimátumot adtak az ukránoknak, hogy ha azok aláírják a társulási szerződést, elvágják az ukrán exportot, amely az összkivitel harmada, ha beleszámítjuk az oroszok vámszövetségi csatlós államait.

A hivatalos ukrán legfelsőbb vezetés értetlenkedik. Min akadtak ki annyira Putyinék?

Máshogy értelmezik azt a pár ezer oldalnyi dokumentumot, mint az ukránok. Egy szövegértelmezési vita rengeti meg a posztszovjet térséget – mondhatnánk, ha a határvadászat lenne a cél. Az azonban biztos, hogy érdemes egy kicsit közelebbről szemügyre venni a társulási szerződés históriáját.

Először is le kell szögezni, hogy az EU-hoz való csatlakozásról szó sincs. Ez fontos, mivel az egyszerű átlag ukrán ezt hiszi. Pedig távolról sem. Volt ilyen nevű szerződése Magyarországnak, Lengyelországnak és a többieknek, de abban szerepelt a csatlakozás, mint a partnerség értelme és célja. Van ilyen a törököknek, akiknek a felvétele nincs napirenden. Az EU arra mutatkozik késznek, hogy egy afféle „örök szomszéd” státuszt adjon Ukrajnának.

De azért az örök szomszédi státuszért is elvárja, hogy Ukrajna egy sor követelésnek eleget tegyen. Például független bíróságokat kellene létrehoznia a jelenlegi félig korrupción, félig telefonjogon alapuló rendszer helyett. Úgy általában európai standardokat kellene a közigazgatás és a politikai verseny területén életbe léptetnie.

Nagy ügy! Nem értik talán az oroszok, hogy néhány ebbe az irányba mutató törvény elfogadása úgysem jelent semmit, és különben is, mit érdekli őket, hogy Vilnius után hogyan magyarázkodnak majd az ukránok, amiért a korrupciós helyzet ugyanolyan maradt, mint a demokráciáé és az emberi jogoké.

A társulási szerződésnek azonban vannak gazdasági pontjai is. Méghozzá konkrétak és egyértelműek. Lényegük, hogy Ukrajna megnyitja a piacot és átveszi az EU-s technikai, mezőgazdasági, közlekedési stb. előírásokat. Némely kérdésben lesz lehetőség pár év haladékot kapni, de alapjában véve gátszakadás van előirányozva az ukrán védművek vonatkozásában.

A piacnyitás a már említett volt szocialista országok gazdaságait is padlóra vitte. Ott azonban az eltűnő iparágakat valamelyest kompenzálta a beömlő nyugati tőke és a közvetlen EU-s támogatások. Most már látszik, hogy a Nyugat részéről gyarmatosítás zajlik, – nem véletlen Brüsszel megítélésének folyamatos romlása az érintettek körében – de legalább valamivel „takargatni” lehet ezt a pőre igazságot.

Ukrajna esetében azonban nem lesz kompenzáció, még ha az ukrán oligarchák így képzelik is. Rövid távon az ország rá fog fizetni, hosszú távon pedig…

A hosszú távot még meg is kell érni, főleg, ha az oroszok maximalizálni akarják a sokkot a maguk eszközeivel. Márpedig akarják, és készek is használni gazdasági erőfölényüket. Ezt mutatták meg a néhány napos vámháborúnál, amelyet meg sem hirdettek, csak leállították az Ukrajnából érkező áruforgalmat.

A vilniusi aláírás után ezt nyíltan deklarálva fogják megtenni. Arra hivatkoznak, hogy ők a maguk részéről továbbra is védik a határon a gazdasági érdekeiket, ott kell megállítaniuk, amit az ukránok beengedtek.

Az oroszok saját gazdasági nagytérséget építenek azzal, hogy a teljesen szabad piac automatikusan a nyugati multik hatalomátvételét jelentené. Hogy mennyire van igazuk, vagy hogy mik az esélyeik, más kérdés, elég nagyok és erősek ahhoz, hogy a nyugatiak ne kérdőjelezzék meg a jogukat ehhez a kísérlethez.

Az ukrán vezetők érvelhetnek úgy, hogy majd kijátsszák a szerződést, és nem engedik érvényesülni területükön a nyugati multik erőfölényét. Az oroszok meg lehetnek szkeptikusak, milyen esélyeik lesznek a kis ügyeskedőknek a nehézfiúkkal szemben.

Ha az oroszok annyi kárt okoznak az ukrán gazdaságnak, amekkorát tudnak, azt a nyugatiak nem tudják majd kompenzálni Janukovicséknak – nem mintha készek lennének erre.

Az Ukrán Parlament egyelő­re lemaradásban van, de ha az ellenzékkel összefogva sztahanovista tempóban hozzák a törvényeket, akkor november végére teljesíthetik a tervet (papíron). Az európaiak odáig elmennek, hogy nem vesznek tudomást az elért haladás dekleratív felemás, hiányos jellegéről.

Az oroszok ezen a ponton kénytelenek lesznek beváltani a fenyegetéseiket. Különben is, miért kímélnék Ukrajnát, hogyha úgyis elvesztették, miért sajnálnák Janukovicsot, ha úgy érzik, elárulta őket.

Ez a balta egyszerűségű forgatókönyv a leglogikusabb, mégis valószerűtlenül hat. Hiszen amióta létezik külön Ukrajna és Oroszország, még mindig megoldották valahogy a frontális ütközés elkerülését. Majd most is ez történik, de ezidáig még egyszer sem markolták ilyen mereven a kormányt, egyszer sem száguldottak ekkora sebességgel szembe a másikkal.

Sz. K. M.