A modern televízió „atyja”

2013. október 24., 08:20, 667. szám

Televízió… Színes tévé… Akár falra is felakasztható, sík képernyős plazmatévé… Tv-kamera által vezérelt légvédelmi rendszer, illetve robotrepülőgép… Ultrahang-fegyver… Jelenkorunk technikai eszközei, pedig nem is annyira modern berendezések. Már az 1920-as, 1930-as, 1940-es években megszülettek a róluk kiállított szabadalmi levelek, illetve elkészültek prototípusaik, kifejlesztésükben pedig óriási szerepet játszott egy zseniális magyar villamosmérnök, Tihanyi Kálmán. S amikor napjainkban milliárdnyi szem tapad a tévéképernyőkre, nyomon követve sportközvetítéseket és hírműsorokat, megtekintve ismeretterjesztő, illetve játékfilmeket, amikor orvosok kamerák segítségével vizsgálnak vagy műtenek gyógyulásra vágyó betegeket, ezt nagymértékben az általa feltalált képfelbontási és képösszerakási rendszer révén tehetik meg.

A Nyitra partjától a Műegyetemig

A Felvidék nyugati részén, a Kis-Fátrában ered a Nyitra, a Vág bal oldali mellékfolyója, mely a Facskói-hágó alól indulva előbb sebesen rohan tova szépséges hegyek közé zárt medrében, majd völgyét fokról-fokra kiszélesítve kilép a Kisalföldre, hogy végül Komáromtól északra beletorkolljon a Vág-Dunába. Középső szakaszánál a folyóvölgy legjelentősebb települése, Nyitra házai tekintenek alá a vízfolyás egymás után sodródó hullámaira, a várostól 8 km-rel északnyugatra pedig egy 2234 főt számláló falu, Üzbég épületei sorakoznak a folyó mentén. A helység bő egy évszázaddal ezelőtt még kisközségnek számított, s 1897. április 28-án itt látta meg a napvilágot a település legnevesebb szülötte, Tihanyi Kálmán mérnök, feltaláló.

A helyi elemi iskola elvégzése után szülei beíratták a Pozsonyi Elektrotechnikai Szakiskolába, melynek végzőseként 1913-ban, már tizenhat évesen (!) benyújtotta első szabadalmi kérelmét a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz, „Zsebkészülék a fényképészeti lemezek fénynél való kezelhetőségére” címmel, egy évre rá pedig megkötötte élete első szerződését egy bécsi céggel, mely megvásárolta tőle a közúti lámpák központi, vezeték nélküli be- és kikapcsolását lehetővé tévő berendezését. Ekkor már családja új lakóhelyén, Vácott folytatta középiskolai tanulmányait, itt is érettségizett le, s a következő esztendőben, 1916-ban önkéntesként belépett a Magyar Királyi Honvédségbe. Az egyenruhát öltött fiatalember a 4. honvéd tüzérezred tisztjelöltjeként előbb a keleti fronton kezelte a dörgő lövegeket, majd átvezényelték Erdélybe, ahol derekasan kivette részét a Keleti-Kárpátok egyik legfontosabb átjárójánál, az Ojtozi-szorosnál dúló harcokból. Bátor helytállását bronz vitézségi éremmel díjazták, majd hadnagyi rangot kapott. Nemsokára viszont áthelyezték az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legjelentősebb hadikikötőjébe, az Adriai-tengerbe benyúló Isztriai-félsziget déli csücskén fekvő Pulába, ahol már nem harcoló egység katonájaként, hanem rádiómérnökként szolgált, s életében először „belekóstolt” a haditechnikai fejlesztésekbe. Távirányítású gyújtószerkezetet konstruált víz alatti aknák időzítésére és felrobbantására, szárazföldi aknáját pedig kitüntetett haditechnikai találmányként könyvelték el.

Majd következett a világháborús összeomlás, s a polgári életbe visszatért Tihanyi Kálmán Budapesten, a Magyar Királyi József Műszaki Egyetemen (ma: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, köznyelvi nevén: Műegyetem) folytatta tanulmányait, ahol az édesapját elvesztett fiatalember atyai barátra talált a tehetségét felismerő Pöschl Imre professzorban, miközben újabb és újabb találmányokat szerkesztett, s ezek jövedelméből tartotta fenn önmagát, illetve támogatta özvegyen maradt édesanyját és kilenc testvérét.

Áttörés a televízió kifejlesztésében

Tihanyi figyelmét már a világháború idején felkeltették a televízió létrehozását célzó kísérletek, mert bár modern készülékként gondolunk a tévére, valójában már a XIX. században megkezdődött a kifejlesztése. Felismerték ugyanis, hogy egyes fémek a rájuk eső fény hatására elvesztik elektromos töltésüket, a belőlük készült fényérzékeny lemezre vetített képet pedig – elemeire bontva – áramlökésekkel át lehet sugározni az átvevő állomásra. Paul Nipkow német mérnök 1883 karácsonyán egy spirálisan átlyukasztott lemezen (tárcsán) keresztül pontok és sorozatok mozaikjába rendezett egy képet (ezt nevezik mechanikus képfelbontásnak), majd a képet elektromos jelek sorozatává alakította át, s így továbbította a célállomásra. Ezt a szerkezetet tekintik a televízió ősének. A múlt század elején viszont már foglalkozni kezdtek a tisztán elektronikus megoldásokkal is. Az orosz Borisz Rozingban felmerült, hogy katódsugárcsövet kellene alkalmazni a képvisszaadóban, vagyis a képcsőben, az angol Alan Archibald Campbell-Swinton pedig felvázolta a képbontót (kamerát) és a képvisszaadót (képcsövet) magába foglaló elektronikai rendszert. Vladimir K. Zworykin orosz–amerikai mérnök már az 1920-as évek elején televíziót szerkesztett, ám nem tudta megoldani a nagy képfelbontást, a fényérzékeny lemezről csak a ráirányított tapogatósugár érintésének a pillanatában szakadtak le az elektronok, s így egyszerre csak kevés képi jelet tudott elektromos jelekké átalakítani. A problémát a fotocella fényérzékenységének növelésével próbálta megoldani, ám kísérletei nem jártak sikerrel, így visszatért a mechanikus képfelbontáshoz.

Ekkor pattant ki Tihanyi Kálmán elméjéből a zseniális ötlet: a letapogatás ideje alatt a lemezről kilépő elektromos töltéseket fel kell halmozni, és tárolni kell azokat. Rájött, hogy a kép összes pontját egyidejűleg kell felvetíteni, és a két letapogatás közt eltelt idő (képidő) alatt a lemezről kilépő elektronokat egy közös gyűjtőanódon felhalmozva kell tárolni. Így vált lehetővé a több százszoros képfelbontás és képvisszaadás, a másodpercenkénti 400 000 000 képi változás nyomon követése (minimálisan másodpercenkénti 150 000 képi változást kellett volna követni, tehát a magyar mérnök jelentősen „túlteljesítette a tervet”). Tihanyi radioszkópnak nevezte el készülékét, s 1926-ban szabadalmaztatta azt. Katódsugárcsöves, töltéstárolásos televízió-rendszerét nem is egy, hanem három – vezetékes, drótnélküli, illetve színes képátvitelt lehetővé tevő – változatban írta le, vagyis már akkor színes tévében gondolkodott, amikor még a filmiparban is döntő többségben fekete-fehér filmeket forgattak. Elgondolásait később tökéletesítette, s két év múlva ismét szabadalmaztatta szerkezetét, ám ezúttal már nemcsak Magyarországon, hanem – többek között – Nagy-Britanniában, Németországban, az Egyesült Államokban és Franciaországban is. Ezzel megszületett a modern, tisztán elektromos képfelbontásos, képvisszaadásos televízió, bár egy ideig még a részben mechanikai megoldásokat tartalmazó tévékészülékekkel is kísérleteztek…

Tihanyi 1928-ban Berlinbe költözött, több német vállalattal is tárgyalt újabb találmányai: egy színes film, rövidhullámú rádió, egy új szerkezetű hangszóró értékesítéséről, a Loewe cég pedig megvásárolta képcsövének tervét. Saját laboratóriumot rendezett be, ahol két, ugyancsak elektromérnöki pályára lépett öccsével együtt elkészítette első, kísérleti képcsövét. Majd az amerikai Radio Corporation of America (RCA) cég is megkereste, szerződést kötött vele szabadalma megvásárlásáról, és megkezdték a képfelbontócső laboratóriumi kifejlesztését. Pár hónap elteltével el is készültek az első jól működő kameracsövek, televízió-rendszere pedig az ikonoszkóp nevet kapta, s ezen a néven vonult be a technikatörténetbe. A már említett Zworykin ez idő tájt nyújtotta be hasonló szerkezetű televíziójának terveit az Amerikai Szabadalmi Hivatalhoz, mely azonban – Tihanyi korábbi szabadalmára hivatkozva – természetesen visszautasította az orosz–amerikai mérnök kérelmét.

Robotrepülőgép, légvédelmi rendszer, plazmatévé

1929-ben Londonba költözött, és – felismerve a televízió katonai célú alkalmazásában rejlő lehetőségeket – visszatért a haditechnikai fejlesztésekhez. Szabadalmaztatott egy speciális tévékamerát, mely infravörös (vagyis hő-) sugarakra is érzékeny fotocellarendszerrel rendelkezett, és a céltárgy hősugárzását használta volna repülőgép vagy egyéb katonai jármű kormányzó szervének automatikus működtetésére. Ugyanis már ekkor foglalkoztatta a távirányítású harckocsi, légvédelmi reflektor, távcső, ágyú terve. A Brit Légügyi Minisztérium tudományos munkatársa lett, mely szerződést kötött vele a korabeli kifejezéssel légi torpedónak nevezett robotrepülőgép tévékamerás vezérlőrendszere prototípusának az elkészítésére. Majd áttelepült Genovába, és londoni kísérleteit is folytatva, megkezdte egy haditengerészeti kamerarendszer kidolgozását. A tervezett angol robotrepülőgép azonban nem készült el, s végül a Harmadik Birodalomban fejlesztették ki az 1944-ben hadrendbe állított első robotrepülőgépet, a V–1-et.

A televízió fejlesztésének a kérdését sem hanyagolta el, 1939-re elkészítette teljesen lapos, síkképernyős plazmatévéjének a terveit, melyet a leírás szerint – keretbe foglalva – akár a falra is fel lehetett volna akasztani. A következő esztendő nyarán hazatért, s e korát messze megelőző technikai eszköz magyarországi gyártásának a beindításán gondolkodott. Ekkor azonban már javában dúlt a II. világháború, s életében utoljára Tihanyi is haditechnikai kísérleteket kezdett folytatni.

A Titán

A magyar mérnök már a világégés előtt erősen érdeklődött az ultrahang felhasználhatósága iránt, s a kártevő rovarok elleni ultrahangágyú megszerkesztésén törte a fejét. Ám miután Magyarország is hadba lépett, terv született egy katonai célokra alkalmas ultrahangfegyver kifejlesztésére. A Titán névre hallgató eszköz szupertitkos projektje a TVR kódnevet kapta, fontos eleme lett volna a 2 méter átmérőjű parabolatükör, mellyel fókuszálni, irányítani akarták a hanghullámokat, a különleges ágyú hatótávolságát pedig 5-8 km-esre tervezték. Horthy Miklós képzelőerejét is megragadta a korát megelőző fegyver, audienciákon fogadta Tihanyit, és sürgetni kezdte, mikor készül el a prototípus. A feltaláló viszont kapcsolatba került a náciellenes polgári ellenállási mozgalommal, Bajcsy-Zsilinszky Endrével és körével, s egyre jobban tartott tőle, hogy nem vagy nem csak a Magyar Honvédséget fogja erősíteni az ultrahangágyú, hanem a Harmadik Birodalom is ráteszi horogkeresztes kezét, ezért hozzá hasonló gondolkodású munkatársaival együtt lassítani kezdte a munkát. Miután a németek 1944 márciusában megszállták Magyarországot, letartóztatták őket. Tihanyi öt hónapot ült vizsgálati fogságban, hűtlenség vádjával, ám bizonyítékok hiányában szep­temberben szabadon bocsátották. Ismét kapcsolatba lépett Bajcsy-Zsilinszky Endréékkel, az október 15-i nyilas puccs után viszont bujkálni kényszerült, s megrendült egészségi állapotban érte meg a háború végét. Fel akarta kutatni az ultrahangfegyver csaknem teljesen elkészült prototípusát, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelően, a kártevők elleni harc céljaira alakítsák át, ám a Titán eltűnt a háború utolsó hónapjainak zűrzavarában. Ma sem tudjuk, mi lett a sorsa. (Napjainkra megvalósult az ultrahangágyú egyik változata, mely nem halálos fegyver, hanem roppant kellemetlen hanghatását kihasználva, tömegoszlatások során alkalmazzák.)

Tihanyi Kálmán már 1945 júliusában terveket szőtt a televízió-gyártás magyarországi beindítására és egy adóállomás létesítésére, ám végül korainak ítélte tervei megvalósítását, s helyette – saját üzemében – beindította az általa feltalált, új típusú, belül üreges golyóscsapágyak gyártását, emellett szerkeszteni akart egy ultrahang-technológiára épülő aranycentrifugát, mely a tervek szerint óránként 300 gramm aranyat vont volna ki édes-, illetve tengervízből, homokból vagy vulkáni hamuból. A megfeszített munkatempó azonban megviselte a megrendült egészségű feltalálót. 1946 telén kapott egy szívinfarktust, amit még túlélt, az 1947. február 26-i második infarktus azonban véget vetett földi életének. (Forrás: Wikipédia)

Lajos Mihály