Álarcosok támadtak a huszti ügyészre

2014. július 14., 18:21

A tisztviselő éppen nővérét látogatta meg a técsői járási Kistécsőn (Tyacsivka) – írja az esetről beszámoló Tyacsiv hírportál.

A kistécsői asszony július 12-én hajnali két óra tájban fordult segítségért a técsői járási rendőrséghez. Elmondása szerint, néhány perccel korábban három ismeretlen testi sérüléseket okozott testvérének, Nemes técsői lakosnak, huszti városi-járási ügyésznek.

A helyszínre kiszálló rendőrség a sértett elbeszélése alapján megállapította, hogy az saját Daewoo Lanos típusú személygépkocsiján behajtott nővére udvarára, bezárta a kaput, majd kiment a ház elé az útra, ahol három ismeretlen férfi lépett hozzá álarcban. Egyikük kötelet vetett a nyakába, a másik pisztolyra emlékeztetető tárgyat, a harmadik ütőt tartott a kezében. A férfiak pénzt, a ház és az autó kulcsait követelték, majd több ütést mértek a sértettre, megszerezték autója és a ház kulcsait, azután elmenekültek. Később a sértett egy pocsolyában az úton megtalálta az említett kulcsokat.

Jelenleg a rendőrség a támadás részleteinek tisztázásán dolgozik, illetve keresi az elkövetőket. Ismertetőjeleik: ketten közülük 160-170 cm magasak, átlagos testfelépítésűek, harmadik társuk 160 cm magas, sportos testalkatú. Mindannyian sötét terepszínű ruhát viseltek.

(tyachiv.com.ua/Kárpátalja)