Függetlenség napi felvonulás Kijevben és Donyeckben

2014. augusztus 28., 07:05 , 711. szám

Az elmúlt napokban két díszszemle vitt némi színt a kelet-ukrajnai konfliktus véresen egyhangú hadijelentéseinek szürkeségébe.

Az egyikre Kijev központjában került sor vasárnap, a függetlenség napján. A korábbi évekhez hasonlóan augusztus 24-én idén is felvonultak a város főutcáján, a Hrescsatikon az ukrán hadsereg legmodernebb harci járművei és fegyverzetei, különös tekintettel a hazai gyártmányú halálosztó eszközökre. Ugyancsak részt vettek a díszszemlén az egyes fegyvernemek alakulatai és a katonai oktatási intézmények hallgatói. Jelképesen a kelet-ukrajnai „terrorellenes műveletben” (ATO) részt vevő egységek is képviseltették magukat a menetben. A 120 „atós” külön menetoszlopot alkotva vonult el a nézők előtt.

Ünnepi beszédében Petro Porosenko elnök kijelentette, hogy az elmúlt hónapok eseményei a 2014. évi honvédő háborúként vonulnak majd be a történelemtankönyvekbe. Az államfő jelezte, hogy 2015–2017-ben több mint 40 milliárd hrivnyát szándékoznak az ukrán hadsereg felfegyverzésére és modernizálására költeni.

A rendezvény fogadtatása legalábbis felemás volt. A közvélemény hazafias beállítottságú része érthetően üdvözölte a parádét, mint Ukrajna megtörhetetlenségének bizonyítékát. Az interneten és a televíziós műsorokban is rendre találkozhattunk azonban olyan véleményekkel, amelyek kétségbe vonták a parádé létjogosultságát, vagy egyenesen helytelenítették azt. Hiába hangsúlyozták az illetékesek, hogy az ünnep alkalmából felvonultatott fegyverzeteket – és a katonák jelentős részét is – a díszszemlét követően mindjárt az ATO övezetébe vezénylik, sokak szerint bármilyen késedelem megengedhetetlen, amikor naponta halnak meg katonáink a harctéren. Ugyancsak felmerült, hogy vétek ünneplésre költeni a csőd szélén álló ország pénzét, miközben egymást érik a kormányzatnak a polgárokat sújtó megszorító intézkedései.

Eközben a szeparatisták kezén lévő Donyeck egy egészen másfajta menetet láthatott. Az oroszbarát fegyveresek ukrán hadifoglyok tucatjait kényszerítették arra vasárnap, hogy vonuljanak végig a város főterén.

A Lenin téren végigvezetett, borotválatlan és kócos rabok közül sokan katonai gyakorlóruhát viseltek. A negyven-ötven fős csoportot felkelők kísérték, a felvonulás hírére több száz bámészkodó gyűlt össze a belvárosban.

A foglyok érkezését hangszórókon keresztül jelentették be. „Itt láthatjuk vonulni azokat az embereket, akiket azért küldtek, hogy megöljenek minket. Ide akartatok jönni, hát most itt vagytok” – mondta egy férfihang.

Miközben a hadifoglyok leszegett fejjel vonultak, a város lakosai azt skandálták, hogy: „Fasiszták! Fasiszták!”. A Reuters brit hírügynökség tudósítója arról számolt be, hogy néhányan üvegekkel is megdobálták a felsorakoztatott foglyokat. A csoport mögött takarítójárművek haladtak lépésben, a szervezők ezzel feltehetően azt akarták érzékeltetni, hogy a kormánykatonák lépte nyomán még a föld is beszennyeződik. A rabokat a felvonulás végeztével két busszal ismeretlen helyre szállították.

Egyesek kezdetben azt állították, hogy a donyecki felvonulás megrendezett színjáték lehetett, a felvonultatottak pedig nem hadifoglyok, hanem a szeparatisták túszai. A Komszomolszkaja Pravda Ukraina internetes változata azonban másnap közölte, hogy a hadifoglyok kiszabadításán dolgozó központban máris felismertek 20 személyt a „felvonulók” közül, akik szerepelnek a hadifogolyként nyilvántartott tisztek és katonák névsorában.

A Nyugat egyöntetűen és határozottan elítélte a donyecki fogolymenetet. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet részéről közölték, a Donyeckben történtek a genfi konvenció megsértését jelentik, amely tiltja a foglyokkal való megalázó és sértő bánásmódot. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter viszont úgy gondolta, hogy a történteket a jogászoknak kell tisztázniuk, miután ő maga az esetről készült felvételeken nem vélt felfedezni semmi sértőt.

Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács eközben arról tájékoztatott a hét elején, hogy a biztonsági erőknek eddig 722 tagja halt meg a kelet-ukrajnai harcok következtében. Ez a szám augusztus 11-én még „csak” 568 volt, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint két hét leforgása alatt nagyjából százötven katona, rendfenntartó és határőr vesztette életét.

(MTI/hirado.hu/unian.ua/korrespondent.net/zzz)