A megszorítások éve következik

Elfogadták Kárpátalja 2016-os költségvetését

2016. január 5., 19:52 , 782. szám

Idei első plenáris ülésén, január 5-én elfogadta megyénk 2016-os költségvetését a Kárpátaljai Megyei Tanács, módosítva a tavaly december 22-én elfogadott ideiglenes technikai költségvetést. Az új költségvetési szavazásra azért volt szükség, mert időközben Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa elfogadta az ország költségvetését, így a hatályos törvények értelmében a megyei tanácsoknak a költségvetési főszámok ismeretében az idei végleges költségvetésről kellett dönteniük.

A megyei költségvetés az országoshoz hasonlóan sok megszorítást tartalmaz. A legnagyobb arányú változás, hogy az oktatásra fordított kiadás 26 százalékkal csökken idén az elmúlt évhez képest. Ez váltotta ki a legélesebb vitát, ugyanis az eddig országos fenntartású szakképző iskolák fenntartói jogát átruházták a megyei tanácsokra és a megyei jogú városokra. De ehhez nem rendelnek pluszforrásokat. A legtöbb szakképző intézmény Ungváron és Munkácson van, Beregszászban is működik egy, ugyanakkor az egész megyét kiszolgálják ezek az oktatási intézmények. Nem tisztázott a szakképző iskolák épületeinek tulajdonjoga sem. Mihajlo Motilcsak, az Egységes Centrum (JeC) frakció képviselője elmondta, hogy azért nem szavazzák meg a költségvetés-tervezetet, mert nem látják az oktatási szektor átalakításával teremtett hiány fedezetét. Ennek következtében szerinte nem lesz a szakoktatás a mostani színvonalon sem fenntartható. Mihajlo Rivisz, a megyei tanács elnöke és a megye kormányzója igyekezett megnyugtatni a képviselőket, hogy szükség esetén találnak majd forrásokat a keletkező hiány pótlására.

A KMKSZ-frakció részéről Orosz Ildikó az oktatási, tudományos, kulturális, egyházi, ifjúságpolitikai, testnevelés és sport, nemzeti kisebbségek ügyeivel és információpolitikával foglalkozó állandó bizottság elnöke javasolta, hogy mindenek előtt fel kell mérni, hogy ezekben az iskolákban oktatott szakmákra van-e szükség a munkaerőpiacon, illetve át kell tekinteni, hogy melyik intézményben hány gyerek tanul, milyen az oktatást végző kollektíva szakmai felkészültsége, ezek alapján ki lehetne dolgozni egy koncepciót a megyei tanács számára, amely racionalizálásra is adhat lehetőséget. Ameddig minderről nem lesz tiszta kép, addig nincs értelme konkrét financiális kérdésekről beszélni –hangsúlyozta a képviselő asszony. Orosz Ildikó javaslatának figyelembe vételét kérte több, különböző frakcióban ülő képviselő, ezt szavazatával is támogatta a képviselők döntő többsége.

Fontos változás, hogy megszűnik a jövőben az elemi iskolások ingyenes étkeztetése, valamint nem finanszírozza tovább a megye a tömegközlekedési vállalatok által a diákok, nyugdíjasok és más kedvezményezett kategóriába tartozó személyek utazási kedvezményeit. Az utóbbi ügyben a kormánytól kért segítséget a Kárpátaljai Megyei Tanács, hisz az utazási kedvezményekre nagy szüksége van minden érintett társadalmi rétegnek. Az egészségügynek is jelentős megszorításokkal kell számolnia.

A jelenlegi helyzetben jelentős fejlesztésekre gyakorlatilag nem maradt forrás a megye költségvetésében.

A KMKSZ-frakció támogatta a költségvetés elfogadását, bár nem tartja jónak azt – mondta el lapunknak Barta József, a tanács alelnöke. „Attól, ha nem szavaztuk volna meg, még nem lenne több pénze a megyének. Kényszerpályán vagyunk. Ugyanakkor azt kockáztattuk volna, hogy a közszférában dolgozók még a mostani kis fizetésüket, és a fenntartásra szánt pénzt sem kapják meg ezentúl időben. Ezzel párhuzamosan igyekeztünk a helyzetet kihasználva a magyar ügyet előre vinni. Orosz Ildikónak azt az indítványát is megszavazták a képviselők, melynek értelmében a megyei tanács azt kérte az oktatási minisztertől, hogy a nemzetiségi nyelvekből, közöttük magyar nyelvből is lehessen érettségi vizsgát tenni.

Badó Zsolt