Elfogadták a földterületek kivásárlásáról szóló programot

A következő évben elindulhat a Beregszászt elkerülő útszakasz megépítése

2016. szeptember 14., 12:20 , 818. szám

A Beregszászi Járási Tanács szeptember 7-én tartotta soros ülését, amelyen a jelen lévő képviselők egyhangúlag fogadták el a Beregszászt elkerülő útszakasz megépítéséhez szükséges földterületek felvásárlásáról szóló javaslatot.

Sin József, a Beregszászi Járási Tanács, illetve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke a Kárpátaljának elmondta, hogy már augusztusban sikerült elfogadni az elkerülő út megépítéséről szóló programot, amely magába foglalja különböző földszeletek és az azokhoz tartozó objektumok kivásárlását. Most konkrét kivitelezőket hagyott jóvá a járási tanács: a járási közigazgatási hivatalt és a megyei közútkezelőt, amelyek konkrét lépésekben valósítják meg a szükséges földterületek kivásárlását.

A tanácselnök lapunknak elmondta, ez egy rendkívül fontos lépése a kerülőút megépítését célul kitűző program elkezdésének. Az útszakasz elsősorban kivezetné a különböző tehergépjárművek, kamionok útvonalát Beregszászból és a környező falvakból.

A tervek szerint az útszakasz keresztülhaladna olyan földterületeken, amelyek jelenleg községek és gazdák tulajdonában vannak. Az ülésen jóváhagyott program értelmében ezeket a földszeleteket vásárolná ki a Beregszászi Városi Tanács és a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal az érintett – asztélyi és dédai – gazdáktól. Erre jelenleg 3,5 millió hrivnya áll rendelkezésére a járási adminisztrációnak, amely még az idei évben szeretné kivásárolni a szükséges földrészlegeket, hogy a következő évben elkezdhessék az útszakasz megépítését.

Sin József lapunknak elmondta, reméli, hogy az állampolgárok, köztük az érintett földtulajdonosok is megértik, miért van szükség az útszakasz megépítésére, de azt leszögezte, hogy amennyiben nem sikerül megállapodni egy nélkülözhetetlen földszeletről, bírósági végzéshez is folyamodhat a járási adminisztráció.

A földeket természetesen nem ingyen kéri a tanács, hanem Sin József szerint egy roppant elfogadható árat ajánl minden hektárért. A jelenlegi ajánlat szerint egy árnyi földterületért 1500 hrivnyát, négyzetméterenként 15 hrivnyát, ebből adódóan egy hektárért 150 ezer hrivnyát is fizethet, ám az elnök hozzátette, csak annyi földterületet vásárolna ki a tanács, amennyi a program végrehajtásához szükséges: tehát az út megépítéséhez és a szakasz kiszolgálásához szükséges infrastruktúra helyét venné csak meg. Kiegészítvén az elmondottakat, Sin József arról tájékoztatott, hogy a földeken található kisebb objektumok is kivásárlásra kerülnek majd.

A szeptember 7-i tanácsülésen elfogadták a járási tanács költségvetésének módosítását is. Eszerint a járási büdzsébe bekerült több mint 20 millió hrivnya állami dotáció is, ami a kommunális szolgáltatások, azaz a szubvenciók kifizetésére szolgál majd.

rsz