Huszt helyet kapott Ukrajna 7 csodája között

2016. november 10., 18:01

2016-ban az Ukrajna 7 csodája projektet országunk legszebb történelmi városai között indították el – írja a mukachevo.net. A verseny márciusban kezdődött, s júniusban derült ki, hogy Huszt bekerült a 21 döntős közé. E hónaptól kezdődött meg az online-szavazás, s ezzel egyidejűleg minden városról meg lehetett tekinteni egy prezentációt is.

A győzteseket az elektronikus szavazás és száz szakértő szavazatai alapján hirdették ki. A szakértői bizottság tudósokból, turisztikai specialistákból, természetvédelmi területek, múzeumok vezetőiből és turisztikai irodák képviselőiből állt.

A győztesek közé megyénk egyik városa, Huszt is bekerült. Mellette foglaltak helyet a következő városok: Nyizsin (Csernyihiv megye), Dikanyka (Poltava), Bila Cerkva (Kijev), Bergyanszk (Zaporizzsja), Kanyiv (Cserkasszi), Halics (Ivano-Frankivszk).

A 2017-es évben minden nyertes városról készül majd egy bemutató film, ezenkívül a városok turisztikájának fejlesztésével is foglalkoznak majd.

(mukachevo.net/VV)