Egy-két magyar összehajolt – a gyermekotthonok érdekében

Konferencia a magyar–magyar kapcsolatok jegyében

2017. március 6., 17:33

Mi, magyarok Trianon ellenére is együvé tartozunk. Egyesít minket anyanyelvünk, kultúránk, történelmünk – és a jelenünk is, hiszen a határokon átívelő magyar–magyar együttműködés keretében közösen ápolhatjuk kultúránkat, foglalkozhatunk a gazdaságfejlesztéssel, és szakmai konferenciákat is szervezhetünk, mint amilyenre nemrég került sor az ungvári járási Ráton.

A budapesti székhelyű VONESZO Hátrányos Helyzetűeket Támogató Alapítvány az idén első alkalommal szervezett szakmai konferenciát Kárpátalján, a ráti Szent Mihály Gyermekotthonban a családi típusú, illetve a nagyobb méretű gyermekotthonok nevelői számára. A nevezett alapítványt azért hozták létre, hogy rendszeres szakmai támogatást nyújtson a gyermekotthonok nevelői számára. Találkozóikon a nevelők feltárhatják problémáikat, a különböző kiscsoportos foglalkozásokon pedig megoldási stratégiákkal ismertetik meg őket. Az alapítvány filozófiája Virginia Satir amerikai szociális munkás gondolatán alapszik, mely szerint „ha valaki segítségért fordul hozzád, először add meg neki, amit kér, azután azt, amire szüksége van”.

A mostani konferencián a VONESZO Alapítvány tagjain, illetve az említett ráti gyermekotthonon kívül képviseltette magát a rahói Páli Szent Vince családi típusú gyermekotthon, valamint az erdélyi, zsoboki Bethesda Gyermekotthon. Két, ugyancsak erdélyi, szászvárosi volt nevelő pedig ugyancsak megosztotta tapasztalatait a megjelentekkel. A kétnapos konferencia első napján a nevelők tapasztalatokat cseréltek egymás helyzetéről, felmerülő problémáikról. A második napon pedig a VONESZO munkatársai kiscsoportos foglalkozásokat tartottak arról, miért viselkednek időnként ellenségesen a nevelőkkel szemben az otthonokban nevelkedő gyermekek, mit tehetnek a nevelők az ellenséges magatartás megszüntetéséért, illetve, hogy milyen szakmai kompetenciáikkal rendelkeznek a nevelők a gyermekvédelmi rendszerben. A foglalkozásokat a VONESZO Alapítvány alapítója, Vitéz András szociális munkás, Jámbor Kinga szociális munkás és Koloszár Szonja pszichológus vezette le.

– A konferenciával meg akarunk alapozni egy hosszú távú munkát – fejtette ki a rendezvény után adott interjújában Vitéz András. – Meg kell reformálni az adományozási rendszert, el kell érnünk a nevelői munka nagyobb fokú megbecsülését, és át kell gondolni a nevelők lelki és fizikai terhelhetőségének a kérdését.

A VONESZO az adományozással kapcsolatban azt nehezményezi, hogy az otthonok mindig csak karácsony táján kapnak adományokat, pedig egész évben szükség lenne rájuk. A nevelők pedig nincsenek kellőképpen értékelve, nincs eléggé kihangsúlyozva, mekkora felelősség nyomja a vállukat, amikor nap mint nap akár 60 gyerekkel is kell foglalkozniuk. Több szakmai továbbképzést, magasabb fizetést, nagyobb fokú elismerést szeretnének számukra elérni. És azt, hogy ne várják el tőlük, hogy egyszerre legyenek anyukák, ápolónők, tanítónők, pszichológusok, hanem legyen tisztázva a hatáskörű.

– A rendezvénnyel azt a célt akartuk elérni, hogy bővebben foglalkozzunk a nevelőkkel, a hétköznapjaikkal, a nehézségeikkel, és lehetőséget nyújtsunk számukra ahhoz, hogy megismerkedjenek más, hasonló élethelyzetekben lévő, hozzájuk hasonló munkát végző nevelőkkel – nyilatkozta Jámbor Kinga, az alapítvány másik alapítója.

– Azért volt jó ez a konferencia, mert meg tudtuk beszélni más otthonok nevelőivel, hogy ők hogyan oldanak meg a mieinkhez hasonló problémákat. Ezért szeretnénk, ha folytatódna a most megkezdett út – fejtette ki Juhász Árpád, aki a ráti Szent Mihály Gyermekotthonban két saját gyermek mellett nyolc nevelt gyermeket nevel.    

– Munkatársunk, a kárpátaljai születésű, Petőfi Sándor-ösztöndíjas Becske Adrienn segítségével bepillanthattunk a kárpátaljai emberek hétköznapjaiba –magyarázza a Zsobokról érkezett Ambrus Erika nevelő. – Elvitt minket Ungvárra, megtekintettük a város néhány nevezetességét, valamint az egyik helyi piacot. Hihetetlen, milyen kevés pénzből kell kijönniük az itteni embereknek…

De miért éppen Ráton rendezték meg a konferenciát?

– Először Zsobokon találkoztam Vitéz Andrással – kezdi beszélgetésünket Becske Adrienn. – Nagyon megtetszett az alapítványuk munkája, hogy végre valakik komolyan foglalkoznak a nevelőkkel, hiszen jómagam is – néha nevelői szerepkörben – nap mint nap szembesülök azzal a ténnyel, mennyire nehéz egyszerre hatvan gyermek igényeire, kéréseire odafigyelni. Nagy segítség hát, ha támogatást kapunk a munkánkhoz. Az Andrással való beszélgetés során aztán megtudtam, hogy Kárpátalján is tartanak foglalkozásokat a nevelőknek, és helyszínt keresnek az első konferenciájukhoz. Én a ráti otthont javasoltam, melyet még abból az időből ismertem, amikor még magyar könyvek árusításával foglalkoztam. Fontos célomnak tartom a magyar–magyar kapcsolatok erősítését, a Petőfi Sándor-program célkitűzéseinek a teljesítését, és hasznosnak tartottam, hogy erdélyi magyarokkal, zsoboki kollégáimmal, ottani gyermekekkel is megismertessem Kárpátalját, az itteni viszonyokat. Emellett a Viski Bicskásokat is meghívtam Rátra, hogy a foglalkozások után zenéljünk és táncházat szervezzünk. A zenélés során szatmári egyveleggel kezdtük, aztán viski zene következett, majd a zsobokiak kedvéért kalotaszegi muzsikával kedveskedtünk nekik. A táncok sorában pedig dunántúli ugróst, viskit és szatmárit tanítottunk. És úgy gondolom, sikerült megvalósítanom a Petőfi Sándor-program célkitűzéseinek egy szeletét azzal, hogy elszakadt nemzetrészek tagjait hoztam össze, megerősítve a magyar–magyar kapcsolatokat.    

Lajos Mihály