Első ismert költőnőnk

2017. február 5., 10:52, 838. szám

A magyar barokk költészet két jelentős személyisége is szorosan kötődött szülőföldünkhöz. Egyikük Gyöngyösi István volt, a radvánci Gyöngyösi-kastély (és megannyi felvidéki birtok) gazdag ura, saját kora ünnepelt poétája, akinek – remek rímjátékainak köszönhetően – még vallási és politikai köpönyegforgatásait is megbocsátották. Az élete utolsó éveit Huszton és Beregszentmiklóson leélt Petrőczy Kata Szidónia ellenben mindvégig kitartott hitbeli és politikai meggyőződése mellett, költeményei azonban sokáig kiadatlanul árválkodtak, míg 1860-ban rájuk nem bukkantak, s ha megkésve is, de az olvasóközönség végre megismerhette költészetét.

A költőnő csaknem két évszázaddal versei napvilágra kerülése előtt, a különböző források szerint 1658-ban vagy 1659-ben született a Felvidék északnyugati részén, a Trencsén vármegyei Kaszavárban, evangélikus családban, Petrőczy István báró és Thököly Erzsébet grófnő gyermekeként. Édesapja a leendő „kuruckirály”, Thököly Imre apjának, Thököly Istvánnak a sógora volt, édesanyja pedig a majdani kuruc vezér nagynénje, így szinte determinálódott, hogy Petrőczy Kata Szidónia is Habsburg-ellenessé váljon. És nem ok nélkül. Petrőczy István ugyanis a Wesselényi-összeesküvés tagja lett, a Bécs-ellenes szervezkedés lelepleződése után a császári csapatok megostromolták várát, melynek eleste előtt azonban családjával együtt sikerült megszöknie és a közeli Lengyelországba menekülnie.

A Thököly-szabadságharc 1678-as kitörése után azonban hazatértek, s a költőnő bátyja, ifj. Petrőczy István Thököly egyik legkiválóbb hadvezére lett, aki törökországi száműzetésébe is elkísérte választott urát, a Rákóczi-szabadságharc kitörésének hírére azonban hazatért, a Nagyságos Fejedelem szolgálatába állt, és szenátusának tagja lett.

De térjünk vissza Kata Szidóniához… A művelt, olvasott, németül és latinul is kiválóan beszélő ifjú bárókisasszony már ez idő tájt is igen kedvelte Balassi Bálint, a legnagyobb magyar reneszánsz költő és Rimay János, legjelentősebb késő reneszánsz kori poétánk verseit, valamint a Németországban ebben az időben megszületett pietizmus szellemében íródott vallásos műveket. A pietizmusról tudnunk kell, hogy ez a protestáns szellemi áramlat a vallásosság érzelmes, nem észokokkal teologizáló, hanem szívvel, lélekkel átélt élményét tanítja, akár hitbeli (jó értelemben vett) szentimentalizmusnak is tekinthetjük. Petrőczy Kata Szidónia pedig már ekkor, majd később, asszonykorában is fordított pietista elmélkedéseket, méghozzá igen szép, választékos magyar nyelvre ültetve át a német eredetiket.

A fiatal bárónő a Thököly-szabadságharc felívelő időszakában, 1681 júliusában vagy augusztusában (a források itt is pontatlanok) feleségül ment az ugyancsak protestáns (református) és Habsburg-ellenes gróf Pekry Lőrinchez, Thököly hívéhez, s házasságuk első évei boldogan is teltek magyarózdi kastélyukban, illetve Thököly kassai fejedelmi udvarában. Ám a csélcsap természetű férj nemsokára hűtlenkedni kezdett, amire hitvese is rájött, s ezt követően csak gyermekei nevelésében, a vallásban és a költészetben talált örömet, miközben férjét is változatlanul szerette, s mindegyik hűtlenkedése után visszafogadta.

1686-ban, a Thököly-szabadságharc összeomlása idején férje még mindig kuruc volt, és titokban levelezett a török területre menekült „kuruckirállyal”. A Habsburgok azonban erre rájöttek, és fogságba vetették az erdélyi Nagyszebenben. Felesége ekkor kieszközölte szabadon bocsátását, ám lesújtotta férje rekatolizálása, ahogy az is fájdalmasan érintette, hogy – érdekből – Habsburg-párti lett, s 1699-ben Udvarhelyszék főkapitánya lett. A Rákóczi-szabadságharc kezdetén azonban kuruc fogságba esett, s ekkor II. Rákóczi Ferenc pártjára állt, aki tábornokká nevezte ki, 1704-ben pedig Erdély főgenerálisa lett, s a kuruc táborba való visszatérése mellett a református hitre is visszatért. Ám Erdély déli része továbbra is Habsburg-fennhatóság alatt maradt, s Jean Rabutin császári tábornok dühében Pekry feleségét, Kata Szidóniát vetette fogságba, Nagyszebenben. Rákóczi közbenjárására azonban – kuruc hadifogságba esett császári tisztek szabadon bocsátása fejében – kiszabadult tömlöcéből, ahol kisebb mértékű szélütés érte, s kuruc területre menekült.

A hadihelyzet romlása miatt 1705-ben átmenetileg, 1707-ben pedig végleg elhagyták Erdélyt. Pekryt a kuruc táboron belüli intrikái és kapkodó hadműveletei, Erdély elvesztésében játszott szerepe miatt Rákóczi felmentette beosztásából, feleségét viszont továbbra is nagyra becsülte. Előbb Huszton, majd a fejedelem beregszentmiklósi kastélyában lakott, s itt is érte a halál 1708. október 21-én. Porhüvelyét viszont visszavitték Husztra, ott temették el, s ma is ott áll a sírja.

Verseskönyvét, melyben 45 költeménye kapott helyet, csak 1860-ban fedezték fel, s csak eztán kerültek kinyomtatásra. Verseit jól jellemzi a Balassi–Rimay féle reneszánsz rímjáték, a barokk ízlésű, gondosan kiművelt nyelvezet, valamint a pietista szemlélet. Belengi őket a csélcsap férje iránt érzett, bánattal teli szerelem érzése, a haza sorsáért érzett aggodalom, több költeménye pedig Istenhez való könyörgés bajba jutott szeretteiért, illetve az a hit, hogy Isten megvigasztalja sorscsapásaiért. Költeményei hűen tükrözik életét, s részben a kort is, amelyben élt.

Lajos Mihály