Kárpátaljai körúton a Fedák Sári

2017. április 12., 08:16, 848. szám

Április 5. és 7. között Visken, Ungváron és Munkácson volt látható Szűcs Nellinek, a Nemzeti Színház művészének önálló estje, a Fedák Sári. A program a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezésében járta be Kárpátalját.

Kora legünnepeltebb, majd méltatlanul meghurcolt színésznőjének emlékét azért idézi fel a jelenleg Budapesten élő, de ugyancsak kárpátaljai kötődésű művésznő, hogy megmutassa a mai közönségnek a hazug vádak mögött rejlő, a munkáját és a hazáját szerető ember igazi arcát – árulta el lapunknak Szűcs Nelli.

A kárpátaljai magyarok számára nem szabad, hogy Fedák Sári neve ismeretlenül csengjen. Hiszen Fedák egyike volt a legnagyobbaknak. Ő volt a primadonna, a sztár Pesttől New Yorkig. Molnár Ferenccel rövid és viharos házasságban élt.

Fedák Sárit művésznevén Zsazsának ismerte a közönség. Zsazsa végtelenül humoros és vígkedélyű volt a színpadon, de a magánéletben visszafogott. A közönség őrjöngött érte, korának legkiemelkedőbb színészegyénisége lett, aki gyerekkorában határozta el, hogy színésznő lesz. Nem járt be könnyű utat, de azzá vált, méghozzá nem is akármilyenné. Bizonyíthatatlan vádak alapján mellőzött lett 1945 után – színpadra többé nem léphetett. Megjárta a csúcsokat és a poklokat. Méltán ünnepelték, és méltatlanul félreállították. Ám végtelenül szerette hazáját, a trianoni területi elcsatolásokat sosem tudta feldolgozni. Könyvében reményét fejezi ki, hogy Kárpátalja egyszer újra Magyarország része lesz. Soha meg nem bocsátható bűne a II. világháború utáni politikai rendszernek, hogy Fedák Sárit méltatlan és bizonyítatlan vádak alapján börtönbüntetésre ítélték, és emiatt soha többé nem léphetett szeretett hazájában színpadra. Mikor végleg kiderült számára, hogy a színpadra nincs visszaút, teljesen összeomlott, és ez az állapot okozta idő előtti halálát. 1955-ben hunyt el Budapesten.

Az emlékest anyagát részben emlékiratából, az Útközben és a „Te csak most aludjál, Liliom...” című könyvből, részben egyéb megemlékezésekből, leveleiből, a Színháztörténeti Intézet és a Színházi Élet című folyóirat anyagaiból készítették el. Elhangzanak még dalok leghíresebb szerepeiből, ezekkel is felidézve a magyar operett nagyasszonyának alakját.

Ám a fantasztikus előadás mellett külön említést érdemel az a szintén kárpátaljai származású művésznő, aki hihetetlen színészi játékkal varázsolja elénk Fedák Sárit. Akinek hirtelen ezer arca tárulkozik elénk, aki fiatal tinilány, szobalány, olykor narrátor vagy épp maga a felnőtt primadonna. Akármit, akárkit is alakít, mindegyik magával ragadó, és a néző egyszerűen nem tudja nem elhinni neki.

Az estet minden helyszínen hatalmas érdeklődés előzte meg és tapsvihar fogadta. A program társszervezői a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Visk Jótékonysági Alapítvány voltak.

Váradi Enikő