Steven Seagal nem kívánatos személy lett Ukrajnában

2017. május 6., 10:47

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megtiltotta a beutazást Ukrajnába Steven Seagal amerikai filmszínésznek – jelentette az UNN hírügynökség Olena Hitljanszkára, az SZBU szóvivőjére hivatkozva.

A szóvivő hozzátette, a tiltás öt évre szól.

„Abban az esetben születik döntés a beutazás tiltásáról, ha elegendő, a törvényi rendnek megfelelő úton szerzett információ áll rendelkezésre arról, hogy – elkövetésének helyétől függetlenül – olyan társadalmilag veszélyes cselekményt követett el (az adott személy – a szerk.), amely ellentétes Ukrajna biztonsága szavatolásának érdekével, s amelynek megelőzése, felderítése, beszüntetése és feltárása az SZBU hatáskörébe tartozik” – olvasható a titkosszolgálatnak az apostrophe.ua portál megkeresésére adott hivatalos válaszában.

Az utóbbi portál Seagalt Putyin barátjaként emlegeti, s felidézi, hogy a színész 2014-ben, tehát már a félsziget orosz megszállása után járt a Krímen. Ottani fellépésekor a háttértben „az úgynevezett »DNR« terroristáinak zászlói” voltak láthatók – teszi hozzá az apostrophe.ua.

Az UNIAN hírügynökség azt írja, hogy a 65 éves Seagal azon a bizonyos krími fellépésén támogatta a szeparatistákat, „kitűzve az úgynevezett »DNR« zászlóját a színpadon és előadta annak »himnuszát«”.

Tavaly novemberben Steven Seagal megkapta az orosz állampolgárságot.

(unn.com.ua/apostrophe.ua/unian.ua/Kárpátalja)