Egy bűnük volt, hogy magyarnak vagy németnek születtek

Megemlékezés a Szolyvai Emlékparkban

2017. november 18., 20:00, 880. szám

A hetvenhárom évvel ezelőtt, az egykori szolyvai gyűjtőtáborban és a szovjet Gulág-táborokban halálra gyötört 15 ezer magyar férfi tömegsírja fölött kialakított emlékparkban hajtottak fejet a kárpátaljai magyarok, közösen a magyarországi Csonka-Beregből és a Kárpátaljával szomszédos felvidéki falvakból jött emlékezőkkel, valamint a magyar kormányzat és a parlamenti pártok képviselőivel és Kárpátalja kormányzójával.

A megemlékező rendezvényt Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke nyitotta meg, aki elmondta: a Bethlen Gábor Alap és a Gulág Emlékbizottság támogatásának köszönhetően az idei év folyamán elhelyezték az emlékpark területén a sztálini terrornak áldozatul esett kárpátaljai magyar parlamenti képviselők, illetve felsőházi tagok emlékjelét. Továbbá újabb huszonhárom gránittáblát helyeztek el az emlékparkban, amelyekre a Csonka-Bereg 23 településének 1768, illetve a ma Szlovákiához tartozó Ung-vidék 13 településének 199 egykori lakosának neve van rávésve. Ők ugyancsak az 1944-es szovjet megtorló intézkedéseknek lettek az áldozatai. Tóth Mihály kijelentette: „Sajnos, ismét csak arról tudok szólni, hogy az itt és szerte a volt Szovjetunió területén lágertemetőkben nyugvó ártatlan áldozatok ellen elkövetett bűncselekmény tényét, a málenykij robot áldozatainak legalább erkölcsi rehabilitációját elismerő, az illetékes parlamenti bizottság által már évek óta jóváhagyott parlamenti határozattervezetet az ukrán parlament még mindig nem fogadta el.”

A himnuszok eléneklése után Fux Andrea szervező köszöntötte a meghívott vendégeket, közöttük dr. Szilágyi Pétert, Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának helyettes államtitkárát, Hennagyij Moszkalt, Kárpátalja kormányzóját, Buhajla József ungvári magyar főkonzult, Mélykuti Ferenc beregszászi magyar vezető konzult, Tilki Attilát, Legény Zsoltot és Gyüre Csabát, a Magyar Országgyűlés képviselőit, Csallóközi Zoltánt, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes főtanácsadóját, Pálfalvi Milánt, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma Parlamenti Államtitkárságának politikai tanácsadóját, Barta Józsefet, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a KMKSZ alelnökét, Zubánics Lászlót, az UMDSZ elnökét, Köteles Lászlót, a CSEMADOK alelnökét, Gabri Rudolfot, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnökét, Rezes Józsefet, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Nemzetiségi és Vallásügyi Főosztályának vezetőjét, valamint a megyei tanács KMKSZ-es frakciójának képviselőit és másokat az anyaországból, valamint a Felvidékről.

A kegyeleti megemlékezésre a zuhogó, hideg eső ellenére is kerékpáron érkezett a Tokár Károly vezette aknaszlatinai csapat.

Szilágyi Péter helyettes államtitkár emlékezőbeszédében felidézte: „Hetvenhárom esztendővel ezelőtt, ezen a napon, reggel, Kárpátalján édesapák, nagyapák, gyermekek léptek ki otthonaik ajtaján abban a tudatban, hogy nemsokára újra otthon lesznek. Mondtak egy-két kedves, biztató szót szeretteiknek, megcsókolták őket, azután elindultak. Elindultak  mérhetetlen szenvedések felé, több tízezren pedig az öröklétbe… Akik évekkel később mégis hazatértek a láger poklából, azok megbélyegezve, testileg és lelkileg megnyomorítva próbáltak visszailleszkedni az időközben megváltozott világba.” A magyar Miniszterelnökség helyettes államtitkára köszönetet mondott azok bátor helytállásáért, akik, amikor már tehették, nem hallgattak nemzetünk egyik legnagyobb tragédiájáról. Szilágyi Péter beszédét zárva kijelentette: „Hetvenhárom esztendővel ezelőtt olyan emberek váltak egy pusztító rendszer áldozataivá, akiknek nem volt más bűnük, mint nemzeti hovatartozásuk. Akiknek elvették a jövőjét, az életét csak azért, mert magyarok és németek voltak. A legkevesebb, amivel emléküknek tartozunk, hogy kimondjuk: nem tűrjük el, hogy ma Európában bárkit nemzetiségi hovatartozása, magyarsága miatt megbélyegezzenek. Kimondjuk azt, hogy nem engedünk a magyar közösségeket megillető jogokból semmilyen visszalépést, legyen az emberi, politikai, nyelvhasználati vagy éppen oktatási jog. Ebben a küzdelemben a kárpátaljai magyar és a Kárpát-medencei magyar közösség mindig számíthat az anyaországra, a magyar kormányra.”

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója elmondta: „Sajnos, úgy alakult, hogy Kárpátalja náci megszállás alóli felszabadítása sokak számára tragédiává vált. Ide, a szolyvai szovjet koncentrációs táborba gyűjtötték össze 1944-ben Kárpátalja magyar és német nemzetiségű férfilakosságát, ahogy akkor mondták, egy kis munkára. Sokan közülük nem emberi körülmények között vesztették el életüket vagy egészségüket. Voltak, akiket egyszerűen csak megöltek. Rájuk, az ezernél is több tragikus sorsú kárpátaljai­ra emlékezünk ma itt a szolyvai emlékparkban.” A kormányzó a kárpátaljai népek és nemzetiségek békés egymás mellett élésének fontosságát hangsúlyozta, majd magyarul hozzáfűzte: „A sztálini terror áldozatainak emlékét megőrizzük.”

Pálfalvi Milán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma Parlamenti Államtitkárságának politikai tanácsadója emlékezőbeszédében kiemelte: „A mienk egy határok felett összetartozó nemzet. Célunk, hogy méltóképpen emlékezhessünk hőseinkre és veszteségeinkre egyaránt. Ezért jött létre a Gulág-emlékév, melynek köszönhetően anyaországi és határon túli magyarok közösen emlékezhetünk elhurcolt honfitársainkra.”

Barta József, a KMKSZ és a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke az esőben képletesen szólva kijelentette: „Beborult fölöttünk az ég. Nem annyira, mint akkor, ’44 késő őszén, de sajnos a sötétség felé tartunk, és csak reménykedhetünk abban, hogy végül nem borul teljes sötétség Kárpátaljára.” A megyei tanács alelnöke szerint a Szovjetunió 73 évvel ezelőtt meg akarta büntetni és félemlíteni a férfiak elhurcolásával a kárpátaljai magyarságot. A deportálások során több magyar veszett oda, mint az első és második világháborúban összesen. Az ország mai vezetőinek üzenve kifejtette: „Mi azt akarjuk, kérjük és követeljük, hogy Ukrajna valóban legyen demokratikus jogállam. Valóban az európai normák alapján próbáljon meg élni, és biztosítsa a nemzetiségi kisebbségek számára a most meglévő jogokat, azokat a jogokat, amelyeket a kisebbségek Európában is élveznek.” Barta József kifejtette, bizonyíték arra, hogy küzdelmeinknek van esélye, hogy a kárpátaljai ukránság és ruszinság is szolidáris velünk, toleráns nyelvünkhöz, kultúránkhoz és szokásainkhoz. „A megyei tanács képviselőinek többsége is támogat minket a határozatok elfogadásánál. Örülhetünk annak is, hogy olyan kormányzónk van, aki valóban minden kérdésben megvéd bennünket, mert ő is tudja, hogy nekünk van igazunk. És az igazság győzni fog!” – jelentette ki a KMKSZ alelnöke.

A tiszabökényi Tiszacsillag Asszonykórus lágerdalokat és imákat énekelt, majd Tilki Attila, a Magyar Országgyűlés fideszes képviselője elmondta: tavaly három szatmári falu, az úgynevezett Tiszaújlaki hídfő három falujának emléktábláját tudták felavatni, idén pedig a Csonka-Bereg 20 településéről elhurcolt áldozatok nevét tartalmazó emléktáblákat is felavathatják, hisz nemcsak a mai Kárpátalja magyarsága szenvedte meg az 1944-es szovjet deportálásokat, hanem a határhoz közeli magyarországi és felvidéki magyar falvak is. Az említett településekről ezúttal népes delegáció érkezett Szolyvára – közöttük Vásárosnamény, Jánd, Tarpa, Beregsurány, Barabás, Tiszaszalka és Tivadar polgármestereinek, valamint a megyei közgyűlés Beregdarócról érkezett alelnökének vezetésével –, hogy együtt emlékezzenek a kárpátaljai magyarsággal közös tragédiájukra.

Legény Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy november hava nemegyszer hozott már sorscsapást a magyarság számára: „Az 1944 őszén történtek nemcsak a kárpátaljaiak számára tragédia, hanem az egész nemzet számára fájdalom.”

Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselője azt kérdezte: „Mi volt a szovjethatóságok célja? A megfélemlítés? A népirtás? Mert mi kollektíve bűnösök vagyunk? Miért? Mert itt élünk? Akit elvittek, többségük soha fegyvert sem fogott a kezébe, soha nem harcolt semmilyen hatalom ellen. Egy bűne volt, hogy magyarnak vagy németnek született.”

Lakatos Denisza, az Ung-vidékiek a Gulágon című regionális és helytörténeti kutatás társ­szervezője a felvidéki delegáció nevében megköszönte, hogy Szolyván, a Kárpát-medencei magyarság zarándokhelyén emléktáblát kapnak a málenykij robot Ung-vidéki áldozatai is, és ezáltal segítik fenntartani az emlékezés lángját. Kijelentette: „Szükséges emlékeznünk, hogy ilyen borzalmakra még egyszer ne kerülhessen sor, mert csak annak a közösségnek, nemzetnek, népnek van jövője, amelyiknek fontos a múlt…”

Zubánics László, az UMDSZ elnöke emlékezőbeszédében felidézte az egykori eseményeket, majd a jelenlegi ukrajnai helyzet kapcsán kijelentette: „Nekünk most anyanyelvű oktatásunkra kell odafigyelnünk, hiszen nélküle gyermekeink jövője nem biztosítható. Mert csak anyanyelvén álmodhat, dolgozhat és tanulhat egy olyan ember, aki otthonában ezt a nyelvet hallotta édesanyjától.”

Dupka György, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára zárszavában köszönetet mondott mindazoknak, aki az eső ellenére is ellátogattak a szolyvai megemlékezésre, és azoknak, akik támogatják az emlékparkbizottság munkáját.

A Vass János vezette Vásárosnaményi Polgárőrség Énekkarának emlékműsora után a történelmi egyházak képviseletében Pocsai Vince nyugalmazott református lelkész, Veress Róbert tiszakerecsenyi református lelkész, valamint Janig Péter, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye kisegítő lelkipásztora és Figeczki Balázs szatmárcsekei római katolikus plébániai kormányzó imádkozott az áldozatok lelki üdvéért, majd megáldották és felszentelték az emlékpark új emléktábláit.

Végül a Szózat eléneklése után a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúit és virágait az emlékfalnál.

Badó Zsolt