Január 1-jétől csak 50 km/h lesz a megengedett legnagyobb sebesség lakott területen belül

2017. november 27., 16:59

2018. január 1-jétől a közlekedési eszközök megengedett sebességének felső határát lakott területen belül a jelenlegi óránkénti 60 kilométerről 50 km/h-ra csökkentik – jelentette az Ukrajinszka Pravda, amely szerint a miniszteri kabinet vonatkozó 883. számú, 2017. november 10-i rendelete megjelent a kormány közlönyének számító Urjadovij Kurjerben.

„A határozat 2018. január 1-jétől lép hatályba” – áll a közleményben.

A dokumentum értelmében módosul a közlekedési szabályzat 12. cikkelyének 4. (12.4) pontja, amely mostantól lakott területen belül a korábbi 60 km/h helyett 50 km/h-ban maximálja a közlekedési eszközök haladási sebességét.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy a Belügyminisztérium a közlekedésbiztonságot javítani hivatott törvénymódosítási csomagot dolgozott ki. Így törvényben rögzítenék a közlekedési szabálysértések foto- és videoregisztrációját, két év próbaidőre adnák ki a járművezetők első jogosítványát, valamint a jelenlegi összeg húszszorosára növelnék a jogosítvány nélküli járművezetésért kiszabható bírságot.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)