Kárpátaljára várják az ukrán külügyminisztert

2017. november 30., 10:14

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter kárpátaljai látogatására december 1-jén, pénteken kerül sor – erősítették meg a mukachevo.net hírportál érdeklődésére a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztrációban.

A tervek szerint Klimkin Ungvár mellett Beregszászba látogat el, valamint ukrán–magyar határátkelőhelyeket is felkeres. A mukachevo.net az utóbbi programmal kapcsolatban reményének adott hangot, hogy a miniszter saját szemével győződhet meg róla, hol tart az asztély–beregsurányi Luzsanka határátkelőhely rekonstrukciója.

Klimkin a tervek szerint találkozik majd megyénkben a helyhatósági szervek vezetőivel, oktatási dolgozókkal, a kisebbségek képviselőivel és szakértőkkel is, valamint részt vesz a Tisza tévécsatorna műsorában.

Az ukrán külügyi tárca vezetője hosszabb ideje tervezte kárpátaljai látogatását. Korábban felajánlotta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek, hogy keressék fel együtt a régiót, ám a miniszterek végül Budapesten találkoztak még októberben.

Emlékezetes, hogy Pavlo Klimkin tavaly nyáron már járt Kárpátalján, Beregszászban, idén nyáron pedig személyesen „tesztelte” a vízummentességet az Európai Unió és Ukrajna kárpátaljai határszakaszán.

A mukachevo.net felidézi, hogy néhány nappal korábban Lilija Hrinevics oktatási miniszter tett munkalátogatást Kárpátalján, e héten pedig európai országok diplomatái keresték fel a régiót. A portál szerint az ország legnyugatibb megyéje iránti fokozott figyelem az oktatási törvénynek tudható be.

(mukachevo.net/Kárpátalja)