Pénzérmék váltják fel a kis címletű bankjegyeket

2018. március 18., 18:52, 896. szám

Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) 1, 2, 5 és 10 hrivnya névértékű pénzérmék kibocsátását tervezi, amelyek idővel felváltják az azonos értékű bankjegyeket – jelentette az UNIAN hírügynökség Jakiv Szmolijra, az NBU megbízott vezetőjére hivatkozva.

Szmolij szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az új pénzérméket több szakaszban hozzák majd forgalomba.

„2018. április 27-től kerülnek forgalomba az 1 és 2 hrivnya névértékű pénzérmék” – jelezte.

Közölte azt is, hogy az 5 és 10 hrivnyás érméket 2019–2020-ban tervezik bevezetni.

Szmolij hangsúlyozta, a polgárok korlátlan ideig fizethetnek egyidejűleg a pénzérmékkel és az eddig használt, azonos értékű papírpénzzel, mivel a nemzeti bank nem fogja kivonni a forgalomból ezeket a bankjegyeket, csak leállítja a kibocsátásukat, miáltal azok idővel „kikopnak” majd a forgalomból.

A jegybank azzal számol, hogy a pénzérmék mintegy 20 évig lehetnek forgalomban, azaz lényegesen hosszabb ideig, mint a gyorsan elhasználódó papírbankók, azután pedig beolvaszthatók, vagyis újrahasznosíthatók. A hosszabb élettartamú fém pénzérmék bevezetésével az állam körülbelül egymilliárd hrivnyát takaríthat meg.

(unian.ua/Kárpátalja)