Szijjártó Péter: A vajdasági magyarok számára alapérdek, hogy Budapest és Belgrád között jó legyen a kapcsolat

2018. április 11., 09:44, 899. szám

A vajdasági magyarok számára alapérdek, hogy Szerbia és Magyarország között jó kapcsolat legyen, hiszen megtapasztalták már, hogy milyen az, ha rossz kapcsolat van az anyaország és a lakhelyül szolgáló ország között, és milyen az, ha jó – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter április 3-án a szabadkai Pannon RTV-nek adott interjújában.

Kiemelte: a magyar nemzetpolitika egyik alapvető filozófiája, hogy „nem nekünk kell megmondani Budapestről, hogy mi a jó a vajdasági magyaroknak, azt majd megmondják a vajdasági magyarok”, a magyar kormánynak pedig az a kötelessége, hogy abban segítse őket, amit ők maguk fontosnak tartanak elérni. Ennek érdekében a kormány mindig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) véleményét kéri ki, a legnagyobb délvidéki magyar párt vezetői pedig olyankor elmondják, hogy legyen gazdaságfejlesztési program, Budapest építsen jó kapcsolatokat a szerbiai kormányzattal, legyenek képviseleteink és hasonlók, a javaslatokat pedig a kormány megfogadja – tette hozzá.

„A VMSZ vezetői tőlünk mindig azt kérik, hogy törekedjünk kiegyensúlyozott kapcsolatra Belgráddal, törekedjünk jó viszonyra a szerb kormánnyal” – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter, majd megismételte korábbi kijelentését, amely szerint a történelem során még soha nem voltak olyan jók és kiegyensúlyozottak a kapcsolatok Szerbia és Magyarország között, mint jelenleg. „Ebben szerepe van annak, hogy mindkét oldalon olyan nemzeti elkötelezettségű kormányok vannak, amelyek a nemzeti közösségekre nem mint tehertételre, hanem mint erőforrásra tekintenek” – szögezte le. Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a szerb kormány és a szerb államfő is úgy tekint a vajdasági magyarságra, mint olyan kapocsra, amely összeköti őket Magyarországgal és az Európai Unióval, olyan erőforrásnak tekinti, amely közös sikertörténetek alapja lehet a két ország között.

(MTI/Kárpátalja)