Mementó a KGB-székház előtt

1956-os emlékművet avattak Ungváron

Ungváron az egykori KGB megyei központjának épülete előtt állítottak emlékjelet az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak. A helyszín jelképes, hisz egykor az ungvári KGB-székház pincéiben tartották fogva és az épületben kínozták meg azokat a magyarokat, akiket Magyarországról szállítottak Ungvárra, illetve azokat, akiket Kárpátalján vettek őrizetbe. A bronzból, betonból és töltényhüvelyekből készült emlékjel Mihajlo Kolodko ungvári szobrászművész alkotása.

Vida László ungvári konzul köszöntötte az emlékműavatón megjelenteket, közöttük dr. Latorcai Csabát, Magyarország Miniszterelnökségének kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkárát, Bacskai Józsefet, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárát, Brenzovics László parlamenti képviselőt, a KMKSZ elnökét, Hennagyij Moszkalt, a Kárpátaljai Állami Közigazgatási Hivatal elnökét, Bohdan Andrijev ungvári polgármestert és helyettesét, Cap Józsefet, Zubánics Lászlót, az UMDSZ elnökét, Volodimir Szmolankát, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorát, Spenik Sándort, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karának dékánját, a történelmi egyházak képviselőit, valamint Bendász Dániel nyugalmazott görögkatolikus esperest, Milován Sándort és Perduk Tibort az 1956-os események hősei közül.

Dr. Latorcai Csaba ünnepi beszédében kiemelte: „Sorsfordító nagy pillanatokban a magyar nemzet nagyjainak szíve egyszerre dobban. Így volt ez az 1848–49-es és az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején is. A Kárpátalján élők kivételes életerejét bizonyítja, hogy az akkori világ legpusztítóbb és leghatalmasabb birodalmának fogságában élő magyarok számos településen szovjetellenes csoportokat hoztak létre 1955–56-ban. A korabeli magyarság leginkább elnyomott, a II. világháború, a málenykij robot és a sztálini önkény okán legszörnyűbb véráldozatot elszenvedő közösségei mutatták ekkor a legnagyobb bátorságot” – jelentette ki Latorcai Csaba, majd felidézte az ungvári magyar középiskola 9. osztályos tanulóinak, Benyák Nándornak és barátainak, Orlovszky Viktornak, illetve Kulcsár Tibor Jánosnak a történetét, akiket röpiratok és falragaszok terjesztése miatt hat-hat, illetve négyéves szabadságvesztésre ítéltek, és a Gulágra hurcoltak. Az ungvári gyerekek zárt tárgyalásának hatvanadik évfordulójára időzítették az emlékmű avatását.

A szülők, nagyszülők korosztályának megpróbáltatásaira, küzdelmére utalva Latorcai Csaba kifejtette: „Mindez arra biztat és bátorít bennünket, hogy mi egy szebb és békésebb világot teremtsünk gyermekeink és unokáink számára. Különösen is vágyott kincs a békesség Kárpátalján és Ukrajna egész területén akkor, amikor keleten újra meg újra harcok dúlnak.” Beszédének zárásaként hangsúlyozta: „Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt szüleink iránti tisztelettel, gyermekeink iránti felelősséggel, és virágoztassuk fel Földünknek azon szegletét, amelyet Isten ránk bízott.”

Beszédében Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója elismeréssel szólt a szovjet kommunista rendszer ellen 1956-ban felkelt magyar nép és kárpátaljai magyar fiatalok hősiességéről. Kijelentette: a felavatott emlékmű arra emlékeztet, hogy a totalitárius rezsimek általi elnyomás nem csak a múltban létezett, visszatérhet ma is, ha nem szállnak vele kellő erővel szembe. „Dicsőség a hősöknek, akik a demokráciáért és Magyarország függetlenségéért áldozták életüket! Dicsőség Magyarországnak és Ukrajnának!” – zárta gondolatait a kormányzó.

Milován Sándor, a KMKSZ tiszteletbeli elnöke elmondta: „Ötvenkilenc évvel ezelőtt itt „vendégeskedtem” a KGB börtönében két hónapot, utána pedig a nagy börtönben öt hónapot. Ha akkor megkérdezték volna tőlem, hiszem-e, hogy eljön egy idő, amikor itt beszédet fogok mondani… Elhittem volna. Ugyanis hittem abban, hogy a szovjet rendszernek össze kell omlania. De az nem fért volna akkor bele a fantáziámba, hogy egyszer Oroszország és Ukrajna harcolni fog egymás ellen.” Felidézve a korabeli eseményeket, elmondta: „Eleinte csak a magyarokat vitték el málenykij robotra, de különös rafinériával, mint hadifoglyokat. Csak az 1947 utáni kolhozosításkor és különféle atrocitásokkor kezdték el érezni az itthon maradt kárpátaljaiak a sztálini elnyomást. A sztalinizmus, összehasonlítva a másik ocsmány eszmével, a fasizmussal, magasan vezet, mert sokkal jobban tudta álcázni és megvalósítani a gazemberségeit. Például hatmillió ukrán embert öltek meg golyó nélkül, csak ukázzokkal és prikázzokkal. Nagyon jó, hogy összegyűltünk, és emlékezünk abban a reményben, hogy ezek a dolgok soha nem fognak megismétlődni.”

Zubánics László, az UMDSZ elnöke emlékeztetett: „A most felavatott emlékmű az állambiztonsági szolgálat épületének ablakaira néz, azokra a helyiségekre, amelyekben elvégezték a vallatásokat; az épületre, melynek pincéjében Gecse Endre református lelkész is életét adta a szabadságért.”

Az Ungvári Dayka Gábor Középiskola tanulói Marcsák Gergely tanár gitárkíséretével előadták Bródy János Koncz Zsuzsának írt Ha én rózsa volnék című dalát, majd az emlékművet Hennagyij Moszkal kormányzó és dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár leplezte le.

Az emlékmű az ellenállás szellemét testesíti meg, ezt jelképesen a méretek és az anyagok kontrasztja fejezi ki. Mihajlo Kolodko ungvári szobrászművész alkotásán a mindenkori Magyarországot ábrázoló örök és nemes bronzot a harmóniát és a szimmetriát leromboló töltényhüvelyekkel teli betonelem öleli át. A projektet Magyarország kormányának támogatásával a Pannónia Civilszervezet valósította meg.

Végezetül az emlékművet a történelmi egyházak képviseletében Pogány István római katolikus plébános, Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője, ungvári református lelkész, valamint Demkó Ferenc görögkatolikus esperes szentelte, illetve áldotta meg.

Bacskai József helyettes államtitkár, korábbi ungvári magyar főkonzul az avatóünnepséget követően tudósítónknak elmondta: „Három-négy évvel ezelőtt született meg ennek az emlékműnek a gondolata. Először a forrásokat kellett hozzá összegyűjteni, majd a tervek és a hely kiválasztása következett. Végül a munkát Buhajla József főkonzul és Vida László konzul urak fejezték be az új városvezetéssel közösen, megvalósítva ezt az álmot.”

Badó Zsolt