766. szám

2015. szeptember 16., 11:49, 766. szám

Harc a magyar szóért

„Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség, magyarnak lenni büszke gyönyörűség” – Sajó Sándor szavait eleveníti meg az a nemrég megrendezett találkozó, mely a felső-Tisza-vidéki magyarság körében immáron hagyománnyá vált.

Tovább »
2015. szeptember 16., 11:35, 766. szám

Választások: mindent a győzelemért?

A közelgő, október 25-re kiírt helyhatósági választások egyre inkább rányomják bélyegüket az ország vezetőinek és politikusainak megnyilatkozásaira, döntéseire.

Tovább »
Számba venni a feladatokat, hálát adni az eredményeinkért – dr. Orosz Ildikó mond köszöntőt
2015. szeptember 16., 11:26, 766. szám

Pedagógusnak lenni felelősség és kiváltság

Szeptember 12-én tartotta központi tanévnyitó ünnepségét a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ), idén Ugocsában, Nagypaládon, a helyi református templomban.

Tovább »
2015. szeptember 16., 11:19, 766. szám

Felújították a Nevetlenfalui Művészeti Iskolát

Szeptember 11-én, pénteken került sor a Nevetlenfaluban található művészeti iskola Keleti Partnerség program keretében felújított épületének átadására és az ezt megörökítő emléktábla leleplezésére.

Tovább »
2015. szeptember 16., 11:14, 766. szám

Minden választási bizottság megalakult

A megyei, járási és városi, városi kerületi választási bizottságokét követően a községi és nagyközségi választási bizottságok összetétele szintén ismertté vált a napokban.

Tovább »
2015. szeptember 16., 11:12, 766. szám

Együttműködés a magyarországi polgárőrszövetséggel

Szeptember 10-én Kárpátaljára érkezett dr.

Tovább »
2015. szeptember 16., 10:55, 766. szám

Európa megtelt vagy ébredezik?

Úgy tűnik, az Európába özönlő migránsáradattal járó problémák a nyugati nagyhatalmak ingerküszöbét is elérték. Közben Magyarországon új szabályok léptek életbe a menekültkérdés kezelését illetően.

Tovább »
2015. szeptember 16., 10:50, 766. szám

Kelemen Hunor: Taktikai okokból késik a székelyföldi autonómiatervezet parlamenti beterjesztése

Kelemen Hunor szerint taktikai okokból késik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyföldi autonómiatervezetének a parlamenti beterjesztése.

Tovább »
2015. szeptember 16., 10:48, 766. szám

Bizalomerősítő megbeszélést tartottak az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére bizalomerősítő megbeszélést tartottak múlt csütörtökön Kolozsváron az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek vezető tisztséget betöltő képviselői.

Tovább »
2015. szeptember 16., 10:44, 766. szám

Állampolgársággal üzletelőket tartóztattak le Nyíregyházán

Nem jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, valamint élettársát és annak fiát, akik 2013-ban csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak pénzért cserébe segítettek kedvezményes honosítással magyar állampolgárságot szerezni – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség és a Nyíregyházi Törvényszék múlt pénteken az MTI-vel.

Tovább »
2015. szeptember 16., 10:34, 766. szám

Negyven év munkája a vásznakon

Szeptember 11-én a Kárpátaljai Boksay József Szépművészeti Múzeumban megnyílt Magyar László festőművésznek, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) elnökének jubileumi tárlata.

Tovább »
2015. szeptember 16., 10:30, 766. szám

Isteni vezetés

„Amikor elbocsátotta a fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országa felé, bár az közel volt, mert úgy gondolta Isten, hogy hátha megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba.

Tovább »
2015. szeptember 16., 10:27, 766. szám

Gondolatok a keresztyénségről, Kárpátaljáról és a megmaradásról

Miként lehetünk jó keresztyének, igaz magyarok, s miként maradhat fenn kárpátaljai nemzetrészünk? – ezek a kérdések kerültek terítékre szeptember 13-án, vasárnap a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye területén dolgozó magyar tanárok, óvodapedagógusok egyházmegyei csendesdélutánján, melyre a Tiszapéterfalvai Református Líceumban került sor.

Tovább »
2015. szeptember 16., 10:16, 766. szám

Értékőrök most már Kárpátalján is

Az elmúlt hét végén, szeptember 11. és 13. között került sor a Nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthonban a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület által a magyarság értékeinek felkutatására és a kutatás gyakorlati tudnivalóinak elsajátítására szervezett értékőrképzés első alkalmára.

Tovább »
2015. szeptember 16., 10:09, 766. szám

Újabb eszközökkel gazdagodtak a tehetségpontok

Szeptember 10-én a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került sor a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tanévkezdő tanácsülésére, amelyen az alapítvány 2015/2016-os tanévének megvitatása, a programok pontosítása után újabb eszközöket vehettek át a tehetségpontok koordinátorai.

Tovább »
Gróf Olívia
2015. szeptember 16., 10:03, 766. szám

A jövő cirkuszművészei

A budapesti Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolába és Szakiskolába tízéves kortól veszik fel a cirkuszművészi pályára vágyó gyermekeket, akik nyolc évfolyamos oktatásban részesülnek.

Tovább »
Artisták és gyerekek a porondon
2015. szeptember 16., 09:57, 766. szám

Az artisták Beregszászban is elbűvölték a közönséget

Nyilván többen is emlékeznek az 1970-es években futott, Salto mortale c. nyugatnémet filmsorozatra, mely estéről estére „házhoz hozta” egy cirkusz, benne a porondon zsonglőrködő vagy a trapéz fölött repülő, s bravúros mutatványokat bemutató artisták különleges világát.

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:52, 766. szám

Újabb alapszervezettel bővült a KMKSZ ISZ

Szeptember 13-án, vasárnap a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) újabb alapszervezettel gyarapodott, mégpedig Tiszacsomán. A helyi fiatalok Báder Ottó kezdeményezésére a Tiszacsomai Kultúrházba gyűltek össze, hogy csatlakozzanak a szervezethez.

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:48, 766. szám

KMEDT-konferencia Makkosjánosiban

A fennállásának 20. évfordulóját az idén méltató Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága (KMEDT) minden évben más-más kárpátaljai helyszínen rendezi meg azt a rangos nemzetközi konferenciát, amelyre a Kárpát-medence szinte minden régiójából érkeznek magyar ajkú orvosok.

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:39, 766. szám

A legjobb filmek szinte önmagukat választották ki

Tizenhetedik alkalommal – nem kizárt, hogy ezúttal utoljára – rendezték meg Kárpátalján a Szülőföldem szép határa... elnevezésű nemzetközi kisebbségi televíziós és rádiós fesztivált Kárpátalján.

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:24, 766. szám

Ami összeköt, azt kell erősíteni

Szeptember 9-én az egykori koronavárosban, Visken indult útjára a Kárpát-medencei magyarok zenéje elnevezésű koncertsorozat.

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:20, 766. szám

Mezey Katalin: Kettős bordicséret

Az asszony mondja:

A férfi, hogyha nem iszik, komor,

kedvetlen, kákán is csomót keres,

faggat, elszámoltat, veszekedik,

a pénzeszacskó száját beköti.

 

De ha felhajt már jókor egy pohárral,

mindenkivel évődő és beszédes,

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:16, 766. szám

Kinek kell kezdeményeznie a tartásdíj eltörlését?

„A bíróság határozata alapján a volt férjem tartásdíjat fizet a 23 évesnél fiatalabb gyermekeink után, akik főiskolások. Egyikük nemrég a tanulás mellett munkát vállalt. Kötelező-e tájékoztatnom erről a végrehajtó szolgálatot, vagy lemondani a gyerek után járó tartásdíjról? Mennyi idő áll ehhez rendelkezésemre? Milyen következményekkel kell számolnom, ha mégsem teszem meg?”

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:14, 766. szám

Ha megszűnt a biztosító

„Közúti balesetbe keveredtem, s a rendőrségen azt mondták, én voltam a vétkes. A baleset következtében megrongálódott a károsult gépkocsija, a mentők néhány zúzódást találtak a testén. A közlekedésrendészet közigazgatási eljárást indított az ügyben, jegyzőkönyvet vettek fel.

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:08, 766. szám

Egyszerűsíthető-e a privatizáció?

„Gyakorlatilag születésem óta nagymamámmal élek annak falusi házában. Privatizáció esetén egyszerűsíthetjük-e az ügyintézést és csökkenthetjük-e a költségeket azzal, hogy a nagymamám házát és földrészlegét mindjárt rám, az unokájára íratjuk?”

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:06, 766. szám

A szőlő feldolgozása

Beköszöntött az ősz. Nappal még igen meleg van, de az esték és a hajnalok már csípősek, hűvösek. Az ősszel együtt elérkezett a szüret ideje. Ha nyáron odafigyeléssel dolgoztunk, akkor most egészséges, szép fürtöket szüretelhetünk.

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:04, 766. szám

IV. Téglási Magyar Hagyományőrző Népdal- és Népzenefesztivál

Szeptember 26–27-én kerül sor a IV. Téglási Magyar Hagyományőrző Népdal- és Népzenefesztiválra népdalkórusok, népzenekarok és egyéni előadók fellépéseivel és érdekes kiegészítő programokkal (rajzverseny, kézműves-foglalkozások, magyar könyvek vására, táncház stb.)

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:04, 766. szám

Folkkocsma a Váraljában

Szeptember 22-én 18.00-tól újra folkkocsma az ungvári Váralja kávézóban a Sodró együttessel.

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:03, 766. szám

Dobó-nap

Szeptember 20-án Dobó-nap Császlócon színes, érdekes programokkal a Pro Cultura Subcarpathica, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezete és a Császlóci Polgármesteri Hivatal szervezésében.

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:03, 766. szám

Nyilas Misi-ösztöndíjprogram

A tehetség kincs! Elindult a Nyilas Misi-ösztöndíjprogram!

Tovább »
2015. szeptember 16., 09:00, 766. szám

Bótrágyiak honismereti kirándulása

Rég várt kirándulásra került sor a közelmúltban, melyen 45 felnőtt és 10 gyerek vett részt. A kirándulást a Rákóczi Szövetség Bótrágyi Alapszervezete és a Bótrágyi KMKSZ-alapszervezet elnöksége szervezte.

Tovább »
2015. szeptember 16., 08:51, 766. szám

Kirándulás Lembergbe

A nagydobronyi KMKSZ-alapszervezet kirándulást szervezett szeptember 12-én Lembergbe, ahol magyar emlékek után kutattunk.

Tovább »
2015. szeptember 16., 08:47, 766. szám

Kárpátaljaiak a XXIV. Határon Túli Magyarok Összművészeti Fesztiválján

Rendkívül gazdag programmal várta látogatóit és meghívott vendégeit Pécsett a XXIV. Határon Túli Magyarok Összművészeti Fesztiválja, melyre 2015. augusztus 24. és szeptember 12. között került sor.

Tovább »
2015. szeptember 16., 08:44, 766. szám

Ungváron sem élhetnek muzsikaszó nélkül

Szeptember 11-én ung­vári közönség előtt is bemutatta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül c. darabját a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház.

Tovább »
2015. szeptember 16., 08:41, 766. szám

Papi először szerzett pontokat

A beregszászi járási labdarúgó-bajnokságban a 15. fordulóig kellett várni Papinak az első pontszerzésére, amely a nagybakosiak legyőzésével rögtön három pontot jelentett a sereghajtó együttes számára.

Tovább »
2015. szeptember 16., 08:40, 766. szám

Nagybégányi segítség Dédának

A megyei labdarúgó-bajnokságban a 15. forduló mérkőzéseit bonyolították le. A forduló rangadóját Nagybégányban játszották, a helyi csapat végre újra győzni tudott.

Tovább »
2015. szeptember 16., 08:39, 766. szám

Bemelegített a Kárpáti

Nem jelentett különösebb problémát az Ungvári Kárpáti számára a 4 pont megszerzése az ukrán élvonalbeli női kézilabda-bajnokság első kettős fordulójában.

Tovább »