844. szám

2017. március 19., 18:10, 844. szám

Megdöbbentő adatok a kelet-ukrajnai konfliktus nem harci veszteségeiről

A kelet-ukrajnai konfliktus három esztendeje sem volt elég ahhoz, hogy megtanuljunk őszintén beszélni a háborús veszteségekről, pontosabban azokról az esetekről, amikor az ukrán katonák halálát nem harci cselekmények okozzák.

Tovább »
2017. március 19., 13:13, 844. szám

XII. Öregdiák-találkozó

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák-szövetsége idén XII. alkalommal szervezi meg az Öregdiák-találkozót a 2017. március 27–április 2. között megrendezésre kerülő Rákóczi-napok keretében.

Tovább »
2017. március 19., 12:08, 844. szám

Drágult a hús Kárpátalján

Februárban 1,9%-kal emelkedtek az élelmiszerárak megyénkben januárhoz viszonyítva – jelentette a Novini Zakarpattya.

Tovább »
2017. március 19., 11:17, 844. szám

A szövetkezeti lakások tulajdonjogáról

„Van egy szövetkezeti lakásunk, de elképzelhető, hogy kénytelenek leszünk megválni tőle. Ezzel kapcsolatban szeretnék választ kapni a következő kérdésekre. Privatizálható a szövetkezeti lakás?”

Tovább »
2017. március 19., 09:22, 844. szám

Vasárnapi üzenet: 2017. március 19.

„Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen.” (Mk 8,24)

Tovább »
2017. március 18., 17:57, 844. szám

Kraszkó csigácska kalandjai

Szádalmás egy magyar község a mai Szlovákia Kassai kerületének Rozsnyói járásában. Az egykori Torna vármegyei faluból hárman: Pápai Szilvia és férje, Pápai Lóránt, valamint Benko Veronika ellátogattak az Eszenyi Középiskolába, hogy megajándékozzák a jól tanuló gyerekeket.

Tovább »
2017. március 16., 14:11, 844. szám

Az összefogás erejében bíznak

Kisdobronyban a helyi tanács üléstermében 28 helyi fiatal gyűlt össze, hogy megalakítsa a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének Kisdobronyi Alapszervezetét.

Tovább »
2017. március 15., 13:05, 844. szám

Nem engedünk a negyvennyolcból!

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából Magyarország Kijevi Nagykövetsége, Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa ünnepi fogadáson látta vendégül a kárpátaljai közélet ismert ukrán és magyar szereplőit, több száz meghívott vendéget Jánosiban, a Helikon Hotelben.

Tovább »
2017. március 15., 12:32, 844. szám

IMEN – Erdélyi Béla írásai eredeti nyelven

Március 10-én Ungváron, az Ilko Galériában mutatták be az Erdélyi Béla festőművész írásait eredeti nyelven közlő IMEN című kötetet.

Tovább »
2017. március 15., 12:09, 844. szám

KMEDT-konferenciát rendeztek Bustyaházán

A közel 300 tagot számláló Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága március 11-én Bus­tya­házán tartotta meg éves közgyűlését.

Tovább »
2017. március 15., 11:54, 844. szám

Gálakoncert Beregszászban

A Bartók Béla komolyzenei tehetségkutató vetélkedő döntősei adtak koncertet március 9-én a Beregszászi Művelődési Házban a Bartók-emlékév zárásaként.

Tovább »
Munkács
2017. március 15., 11:02, 844. szám

Tisztújító közgyűlések a KMKSZ alapszervezeteiben

Az elmúlt hét végén folytatódtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tisztújító alapszervezeti közgyűlései, amelyeken összegzik az elmúlt ciklusban elvégzett munkát és megfogalmazzák az újabb, aktuális célokat.

Tovább »
2017. március 15., 10:51, 844. szám

Potápi Árpád: A horvátországi magyarság ma nagyobb reménnyel tekinthet a jövőbe

A horvátországi magyarság ma nagyobb reménnyel tekinthet a jövőbe – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a drávaszögi Bellyén, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) központi, március 15-i ünnepségén mondott beszédében.

Tovább »
2017. március 15., 10:46, 844. szám

Tiltakozó akciót tartottak a krasznahorkai vár felújításának késedelmei miatt

Az öt éve leégett Krasznahorkai vár felújítási folyamatában mutatkozó késedelmek miatt forgalomlassító tiltakozást tartottak múlt pénteken Krasznahorkaváralján helyiek és civilek.

Tovább »
2017. március 15., 10:41, 844. szám

Székely szabadság napja: Incidensek nélkül zárult a megmozdulás

Incidensek nélkül zárult Marosvásárhelyen a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés és tiltakozás – mondta az MTI-nek Adina Chis, a román csendőrség marosvásárhelyi mobil egységének a szóvivője a rendezvény végén.

Tovább »
2017. március 15., 10:38, 844. szám

Lemond tisztségéről Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere

A kolozsvári önkormányzati testület következő ülésén lemond tisztségéről Horváth Anna, a város alpolgármestere. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus múlt csütörtökön, egy Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott kolozsvári sajtótájékoztatón jelentette be döntését.

Tovább »
2017. március 15., 10:26, 844. szám

Megtartotta éves közgyűlését a KRE

A Kárpátaljai Református Egyház március 11-én tartotta idei közgyűlését Beregszászban. Az eseményen beiktatták az új lelkészeket, napirenden volt az elmúlt év munkája, a reformáció 500 éve kapcsán az egyház kiemelt projektje, valamint az 5 fő reformátori alapelvet is áttekintették.

Tovább »
2017. március 15., 09:43, 844. szám

Középpontban a nők

Lillafüreden tartottak háromnapos konferenciát a nők esélyegyenlőségéről március 7. és 9. között. Az esemény célja az volt, hogy egy politikamentes, a különböző női szervezeteket összefogó, egységbe kovácsoló rendezvényt hozzanak létre, mely segíti a nők érdekérvényesítését és összefogását.

Tovább »
2017. március 15., 09:16, 844. szám

Dercsényiek a haza, a nemzet és a szabadságharc szolgálatában

A Dercsényi család a hagyomány szerint – valamelyik ősük a mohácsi vész után – a török hódítás előrenyomulásával a Bánátból a Szepességbe költözött, s az addig viselt Fejér nevüket a szepességi szászok között Weiszre változtatták.

Tovább »
2017. március 15., 09:08, 844. szám

Kálnoky László: Egy városhoz

Nem maradhattam ott örök rabodnak,

de hogy eszembe sem jutsz, mégse hidd.

Kockaköveid bennem súlyosodnak,

bennem görbülnek nagy boltíveid.

 

Pupillám belsejére odafestve

szivárványló kép több ezernyi van:

barokk szentek bohókás, kurta teste

Tovább »
2017. március 15., 08:43, 844. szám

Tavaszi károk a gyümölcsösben: a fagykár

Éghajlati adottságaink közé tartozik, hogy tavasszal erősen lehűlhet időjárásunk. Kora tavasszal (március), de akár áprilisban is előfordulhatnak fagypont körüli hőmérsékletek.

Tovább »
2017. március 15., 08:33, 844. szám

Maratoni büntetőpárbaj döntött Zápszonyban

A beregszászi járási téli labdarúgó kupában vasárnap Be­reg­ardóban játszották le a negyeddöntőket, ami után már csak négy csapat reménykedhet a végző sikerben.

Tovább »
2017. március 15., 08:29, 844. szám

Nagyszőlős–Szerednye döntő lesz a megyei Téli Kupáért

Egy sima és egy kiélezett csata után alakult ki az idei döntő párharca a megyei téli labdarúgó kupában. Az elődöntők mindkét találkozóját a szerednyei műfüves pályán bonyolították le.

Tovább »
2017. március 15., 08:26, 844. szám

Az újonctól kapott ki a bajnok

Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legutóbbi, 21. fordulójának legnagyobb meglepetését az újonc Zirka Kropivnickij okozta azzal, hogy hazai környezetben 2-0-ra verte a címvédő Dinamo Kijevet.

Tovább »
2017. március 14., 21:09, 844. szám

Újraválasztották Áder Jánost

Újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost a magyar Országgyűlés hétfőn.

Tovább »
2017. március 13., 16:40, 844. szám

A többség támogatja a felsőoktatási felvételi jelenlegi rendszerét

Jelenleg a lakosságnak legalább az 57%-a támogatja, hogy a felsőoktatási intézményekbe a külső független értékelés (ZNO) útján lehet felvételt nyerni.

Tovább »
2017. március 13., 15:56, 844. szám

Ukrajnának 12,5 milliárd dollár hitelt kell visszafizetnie két év alatt

Ukrajnának 2017–2019-ben közel 12,5 milliárd dollár külföldi és belföldi hitelt kell törlesztenie – jelentette ki az Ukrán Nemzeti Bank elnöke.

Tovább »
2017. március 13., 09:19, 844. szám

Először engedélyezte egy bíró letartóztatását a Legfelső Igazságügyi Tanács

A Legfelső Igazságügyi Tanács megvonta Kosztyantin Bobovszkij Odessza Szuvorov kerületi bírájának mentelmi jogát, s engedélyezte előzetes letartóztatását két hónap időtartamra.

Tovább »
2017. március 11., 12:38, 844. szám

Vegyi katasztrófára figyelmeztetett az ENSZ a szakadár ukrán területeken

Az ENSZ pénteken arra figyelmeztetett, hogy vegyi katasztrófahelyzet alakulhat ki a kelet-ukrajnai szakadár területeken, mert fennáll annak a veszélye, hogy a harcok kiterjednek a térségben található számos ipari létesítmény és vegyi üzem valamelyikére.

Tovább »
2017. március 10., 17:10, 844. szám

Vöröskereszt: akár kétezren is eltűnhettek a Donyec-medencében

A Donyec-medencei konfliktus kezdete óta akár kétezer embernek is nyoma veszhetett – jelentette ki Peter Maurer, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának elnöke.

Tovább »
2017. március 9., 10:00, 844. szám

Konferencia az anyanyelvi oktatás fontosságáról

Bocskor Andrea kárpátaljai, Deli Andor vajdasági, Csáky Pál felvidéki és Sógor Csaba erdélyi EP-képviselők Anyanyelv kontra államnyelv? Nyelvi kérdések az európai oktatási rendszerekben címmel szerveztek konferenciát március 7-én az Európai Parlamentben.

Tovább »
2017. március 8., 21:10, 844. szám

Nem tenne jót a magyar nyelvhasználat korlátozása Ukrajnának

Nem szabadna hagyni a mostani rendkívül nehéz, polgárháborús ukrajnai helyzetben, hogy a kisebbségek nyelvi jogaival kapcsolatos problémák is eszkalálódjanak – erről beszélt Brüsszelben Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, ukrajnai parlamenti képviselő.

Tovább »
2017. március 8., 17:35, 844. szám

Provokáció zavarta meg a feministák kijevi menetét

Feministák egy csoportja vonult fel az ukrán fővárosban a nemzetközi nőnapon, hogy felhívja a figyelmet az országban zajló nők elleni erőszakra. Okszana Bliscsik, a kijevi rendőrség szóvivője elmondta, hogy négy támadót vettek őrizetbe.

Tovább »
2017. március 8., 16:57, 844. szám

Ukrajna 24. a világ legolcsóbb országainak rangsorában

Ukrajna is bekerült a GoBankingRates amerikai pénzügyi portálnak a megélhetési költségek alapján a világ legolcsóbb országairól összeállított rangsorába – jelentette az Hromadszke.

Tovább »