2008. szeptember 26.

"...odajárulván illeté a koporsót, és mondá: Ifjú mondom neked, kelj fel. És felüle, ki meghalt vala és szólani kezde. És átadá őt anyjának." (Lk 7.13-15)

A halál elkerülhetetlen: minden embernek személyesen kell szembenéznie vele.

És szinte minden ember fejében megfordul a kérdés: hogyan lehetne elérni, hogy örökké éljünk? A halál, a dolgok végessége annyira beszőtte magát mindennapi életünkbe, hogy a legalapvetőbb kérdés eszünkbe sem jut: miért halunk meg?

Míg az Ószövetségben még nem fogalmazódnak meg a halálról szóló mélyebb gondolatok, az Újszövetség már egészen más távlatokat nyit az emberek előtt. Jézus Krisztus több helyen foglalkozik a halála utáni élettel. Utat mutat a kereső embernek, hogyan juthat el az örök életre. Nem törölvén el az ószövetségi törvényeket, hanem ráépítvén, tökéletesebbé teszi azokat. A naimi ifjú feltámasztása példázza azt, hogy Jézus tökéletes ura az életnek és a halálnak.

Az evangélium arról számol be, hogy megesett rajta a szíve és visszaadta anyjának. Nem rejti véka alá érzéseit, hanem nyilvánosságra hozza úgy, hogy mindenki szeme láttára teszi a csodát azért, hogy értsék meg: innen már mindenki számára elérhető az örök élet. De ennek feltételei vannak, az egyik a hit, a másik a szeretet, a harmadik pedig, hogy mindenkinek meg kell állni egyszer Jézus előtt. Jézus mindig kiállt a szeretet és az élet mellett.

Jézus saját feltámadásában győződhetünk meg arról, hogy Ő valóban az Isten egyszülött fia, a világ megváltója.

Egressy Miklós