Kortárs magyar filmhét Kijevben

2016. november 1., 08:28

Kortárs magyar filmeket vetítenek az ukrán fővárosban, Kijevben november 3–7. között – tájékozatta az MTI-t hétfőn a kijevi magyar nagykövetség.

A filmfesztivál kezdeményezői a magyar külképviselet és az ukrán Artmedia producerügynökség, célja a magyar filmek népszerűsítése Ukrajnában.

A hagyományokhoz híven idén is többféle műfajú filmet láthatnak Kijevben az érdeklődők. Az öt filmből álló repertoárt a Magyar Filmunió ajánlása alapján állították össze a szervezők.

A vígjátékok kategóriájában Fazekas Csaba Swing című 2014-es játékfilmjét vetítik. Bemutatják továbbá Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című, 2015-ben készült filmjét, amely a japán mitológiát használja fel romantikus fantasy-vígjátékához.    

A repertoárban szerepel Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című 2014-es romantikus komédiája, Sas Tamás S.O.S. Love – Az egymillió dolláros megbízás című 2015-ös alkotása, valamint Pater Sparrow magyar rendező 1 című, 2009-es misztikus thrillere is.

(MTI/Kárpátalja)