Márciustól indexálják a nyugdíjakat

2024. február 28., 17:56 , 1199. szám

A miniszteri kabinet úgy döntött, hogy 2024. március 1-jétől csaknem 8%-kal indexálja a nyugdíjakat – jelentette az Interfax–Ukrajina hírügynökség Denisz Smihal miniszterelnökre hivatkozva.

„Ez immár a harmadik indexálás a teljes körű háború alatt. A nyugdíjak közel 8%-kal emelkednek. Az emelés átlagos mértéke 322 hr lesz, az átlagnyugdíj pedig 5 717 hr-ra nő. Az emelés mértékét az infláció és az ukrajnai átlagbér növekedése alapján számítják ki” – mondta el Smihal múlt pénteken a kormány kihelyezett ülésén Lembergben.

Tájékoztatása szerint az indexálás több mint 10 millió polgárt érint, köztük 9,5 millió civil nyugdíjast, csaknem 600 ezer főt, akik a rendvédelmi szervektől vonultak nyugdíjba és mintegy 100 ezer „csernobilit”.

Emellett április 1-től 654 ezer dolgozó nyugdíjas esetében is automatikusan újraszámítják a nyugdíjakat, figyelembe véve a biztosítási idejükre vonatkozó frissített adatokat.

„Ezenkívül 2024-ben egymás után másodszor indexálják a legalacsonyabb nyugdíjakat” – közölte végezetül.

A Szociálpolitikai Minisztérium sajtószolgálata szerint a március 1-jétől kezdődő indexálás mértékét a 2023-as végleges hivatalos gazdasági mutatók alapján számítják ki: tavaly az infláció 5,1%-os volt; az átlagkereset, amely után biztosítási díjat fizettek, 7%-kal nőtt.

Ezen túlmenően március 1-jétől indexálják 161 400 károsult és az áldozat halála esetén ellátásra jogosult személy havi juttatását.

Ugyanakkor jelezték, hogy a kormány átmeneti korlátozásokat vezetett be a nyugdíjak indexálásának maximális összegére vonatkozóan.

„Az indexálás eredménye alapján járó nyugdíjemelés mértéke 1,5 ezer hrivnyára korlátozódik minden nyugdíjban és biztosítási ellátásban részesülő esetében, kategóriától függetlenül. Ez a korlátozás lehetővé teszi az indexáláshoz rendelkezésre álló pénzügyi források igazságosabb elosztását és biztosítja a nyugdíjemelést azoknak a polgároknak, akik a legkisebb kifizetésekben részesülnek” – közölte a minisztérium.

A tárca egyben hangsúlyozta, hogy a nyugdíjak bármilyen számítás és jogosultság alapján legalább 100 hrivnyával emelkedni fognak.

(zzz/interfax.com.ua)