Egy szórványban működő egyházközség múltja és jelene

Fények és árnyak

Érdekvédelmi szervezeteink és oktatási intézményeink mellett történelmi egyházaink is a kárpátaljai magyarság tartópillérei. Így a szórványban élő huszti magyarság összetartásában is nagy feladat hárul nem „csupán” a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetére, illetve a magyar tannyelvű Huszti 4. Sz. Gimnáziumra, hanem a református és a római katolikus egyházközségre is. Az utóbbiak közül elsőként a kálvinista gyülekezettel ismerkedjünk meg!

Az eklézsia lelki otthona a XIV. században épült, gyönyörű, műemlékértékű gótikus templom, melyet Szent Erzsébet tiszteletére szenteltek. A reformáció azonban hamar gyökeret vert itt, és a nyugati egyetemeken tanult, ott a protestantizmussal megismerkedett, helybeli születésű plébános, Huszti Lovász Tamás vezetésével az egész akkori római katolikus gyülekezet evangélikus hitre tért, így Magyarország egyik legkorábbi protestáns egyházközsége lett, később pedig a reformáció kálvini irányzatát fogadta el. Maga a templom a hajóra, a volt sekrestyére és az egykori szentélyre tagolódik. Az utóbbi sokszögzáródású, sarkait támpillérek gyámolítják, belül pedig a sarkokban sorakozó féloszlopokról ívelnek a bordás keresztboltozat bordái a mennyezeten lévő zárókőhöz, melyen Isten Báránya-ábrázolás látható. A hajót ugyancsak gótikus keresztboltozat fedi. A templom aljában pedig síremlékek sorakoznak, itt temették el – többek között – Dolhay Györgyöt, a nagyhírű máramarosi Dolhay nemesi család utolsó férfisarját, Petrőczy Kata Szidóniát, az első magyar költőnőt és férjét, gróf Pekry Lőrinc kuruc generálist. 1595-ben a templomot három méter magas és több mint egy méter vastag erődfallal vették körül, így alakították ki a templomerődöt, melynek falát csak két helyen bontották meg a múlt században, építkezések miatt.

A katolikus időkben a templombelsőt és a homlokzatot egyaránt freskók díszítették. A XIX. század végén fel is tártak néhány freskót a szentély déli, illetve a hajó északi falán, a két épületrészt elválasztó csúcsíves diadalíven, valamint az egyik falpilléren, s bár ezeket akkor újból lemeszelték, a modern korban viszont szépen restaurálták a hajó falfestményeit. Ugyancsak az utóbbi időkben állították helyre a harangtorony körülfutó fatornácát. A templomkert pedig parkosított, ahol a közelmúltban kopjafákat állítottak.

Ami a belső berendezést illeti, a karzatokat és a szószéket 1773-ban készítették. Az előbbiek egyikén ott látható Huszti Lovász Tamás címere, a szószék gyönyörű koronája pedig a templom legszebb berendezési tárgya. Két emléktábla is található itt: az egyik Huszti Lovász Tamás és a reformáció, a másik pedig a kommunista elnyomás áldozata, Gecse Endre mártír lelkész emlékét őrzi.

A gyülekezet lélekszáma 2000-ben 380 fő volt, 12 gyermek járt hittanórára, és négyen konfirmációi foglalkozásra. De milyen helyzetben van ma e nagy múltú egyházközség? Erről beszélgettem el a Huszton is szolgáló Jenei Károly viski lelkésszel.

– A huszti szolgálat csak átmeneti helyettesítésnek indult, mégis idén januárban már három éve múlt, hogy bejárok Viskről. Mivel viszonylag kis lélekszámú közösségről van szó – összesen 120 gyülekezeti tag van –, így alapvetően egyformák az éves mutatók a keresztelések, a házasságkötések és a temetések terén, ami két-három temetést, egy-két keresztelőt és egy-két esküvőt jelent békeidőben.  Idén pontosan húsvétkor volt egy keresztelő, és sajnos szintén idén már volt egy katonatemetésünk. A hölgy nem volt klasszikus értelemben katona, Huszton született, de már sok éve Budapesten élt, és onnan hazatérve önként jelentkezett mint felcser, s így érte a halál.

– Ki végzi a hitoktatást, hol kerül sor a tanórákra, és hány hittanos gyerek van? Ön hány konfirmandussal foglalkozik?

– A hitoktatást tavaly szeptemberig a viski gyülekezet hitoktatója végezte, azután pedig átvette a huszti gyülekezet egyik kedves női presbitere, aki könnyedén áthidalja az esetleges nyelvi akadályokat. A háború miatt csökkent a hittanosok száma, mára összesen hatan maradtak. A hitoktatás helyszíne pedig a parókia. Konfirmandus ez alatt a három év alatt, sajnos, nem volt, talán jövőre lesz.

– Mennyire vonzzák az istentiszteletek a híveket?

– Arányaiban szépen járnak a templomba, hétköznapokon, persze, kevesebben, de vasárnaponként a gyülekezet harmada eljön. Ünnepeken, úrvacsorázni pedig akár a tagság több mint a fele is felkeresi az Isten házát.

– Sok az etnikumközi vegyes házasság? Az ezekben nevelkedő gyermekek milyen arányban lesznek a gyülekezet tagjai?

– Az elmúlt években csak ilyen házasságkötésekre került sor. Úgy hiszem, vagy talán inkább remélem, hogy a gyerekek az egyház tagjai maradnak, de sokat jelentene a gyülekezet jelene és jövője szempontjából olyan lelkész, aki jól beszéli az ukrán nyelvet. 

– Vannak-e testvérgyülekezeti kapcsolatai a huszti egyházközségnek? Emellett pedig szerveznek-e gyülekezeti kirándulásokat, melyek elősegítenék a közösség még nagyobb mérvű összekovácsolódását?

– Nem tudok testvérgyülekezeti kapcsolatról, s ha van is, az mostanság nem működik. Gyülekezeti szintű kirándulásokat pedig előbb a Covid-járvány, majd a háború miatt, sajnos, nem tudtunk szervezni. Ugyanakkor örömmel tudatom, hogy a nehézségek ellenére a templom épületén komoly munkálatokat sikerült elvégezni: új héjazat került a templomra és az erődfalra, külső-belső festést is végeztünk, készült egy új bejárati ajtó, és elkészült a műemléktemplom éjszakai megvilágítása. Élő és élni akaró gyülekezet a huszti egyházközség, hálás vagyok azért, hogy elfogadtak, befogadtak, és igyekszem is megszolgálni a bizalmukat.

Mindehhez pedig csak annyit fűzhetünk hozzá: kibeszélhetetlenül fontos lenne, hogy – akárcsak megannyi más gyülekezetben – a husztiban is több gyereket kereszteljenek meg, mint ahány egyháztagot eltemetnek, és lélekszámban is kezdene gyarapodni az egyházközség.

Lajos Mihály