Kimondták a szavazatvásárló bűnösségét

Bíróság

2012. június 29., 10:00 , 598. szám

Szavazatvásárlási ügyet tárgyalt egy kárpátaljai bíróság: kimondták a gyanúsított bűnösségét, majd szabadon bocsátották. A bíróság ítélete az egyedüli dokumentum Kárpátalján (és nagy valószínűséggel egész Ukrajnában), amely alátámasztja a szavazatvásárlás tényét a legutóbbi választásokon – írja az esetről beszámoló Zerkalo Negyelji kijevi hetilap internetes változata.

A lap összeállításából kiderül, hogy a nyomozást még 2010 végén folytatták le, a bíróság ítélete pedig tavaly január 28-án vált jogerőssé. Ám csak 2012 májusának utolsó napjaiban tett közzé a megyei ügyészség sajtószolgálata egy rövid közleményt a bírósági ítéletről (a gyanúsított párthovatartozására való bármiféle utalás nélkül). A lapnak nem sikerült fényt deríteni ennek a – mint fogalmaz – „feledékenységnek” az okára, minden bizonnyal a választások közelségének tudható be a dolog, írják.

Ami a részleteket illeti, megtudhatjuk az összeállításból, hogy 2010. október 28-án, azaz három nappal az önkormányzati választások előtt a szolyvai járási Poljana 49 éves lakosa, a helyi szanatórium alkalmazottja megkérte egyik falubelijét, hogy szavazzon az Egységes Közép párt járási és megyei szervezeteire, azok pártlistáira és Poljana tanácselnökjelöltjére. Ezért 450 hrivnyát fizetett. A pénzzel együtt a szavazatvásárló átadta a nőnek azoknak a jelölteknek nyomtatóval sokszorosított listáját, akikre szavaznia kellett, a lista aljára pedig a maga nevét is odaírta kézzel, mint a helyi nagyközségi tanács képviselőjelöltjéét. A 450 hrivnya három szavazatot ért: a nőét, annak férjéét és a lányukét. A nő még aznap elvitte a névsort és a pénzt a szolyvai járási rendőrségre, minek alapján a megyei ügyész eljárást indított az ügyben a Büntetőtörvénykönyv 157. paragrafusa („A választási jog érvényesülésének akadályozása”) alapján.

Hamarosan kézre kerítették a szavazatvásárlót, aki azonnal bevallott mindent. Ugyanakkor nem nevezte meg „patrónusait”, akiktől a pénzt kapta. Azt vallotta, hogy saját szakállára dolgozott, a maga pénzét költötte. Miután a gyanúsított beismerő vallomást tett, a bíróság nem folytatta le a tényállás teljes körű vizsgálatát. A vádlottat bűnösnek mondták ki, majd saját kérésére felmentették a büntetőjogi felelősségre vonás alól.

Ami a vádlottat illeti, végül nem választották meg a nagyközségi tanácsba. Az általa terjesztett listán szereplő járási tanácsi képviselőjelölt sem jutott mandátumhoz, amiképpen a nagyközségi tanácselnöki tisztségre pályázó jelölt sem, bár ő bejutott a járási tanácsba, ahová szintén jelölték. A Szolyvai Járási Tanácsban a JeC meggyőző fölényre tett szert a választások eredményeként, 14 mandátumot kapott a 28-ból (további tíz a Régiók Pártjáé, négy pedig a Batykivscsináé lett). Ugyancsak megnyerte a választást a pártnak a listán szereplő megyei tanácsi képviselőjelöltje is, aki egyébként a szavazatvásárló felettese volt.

(zn.ua/zzz)