Tájkép a csata elején

2012. augusztus 17., 10:00, 605. szám

A manőverezés ideje lezárul, most a választásokon kell tisztázni az erőviszonyokat az ukrán nagypolitika szereplőinek.

A hatalom oldalán a derékhadat értelemszerűen a Régiók Pártja alkotja. Maga a hatalompárt nem egységes, hiszen magába kellett olvasztani Tyihipko és Litvin embereit is, valamint a nem hivatalos lobbik között is egyensúlyt kellett találni. Nem volt egyszerű feladvány, azonban a sikert garantálta a Garantáló – vagyis Janukovics köztársasági elnök –, akinek a végső döntését senki nem kérdőjelezhette meg. Még a látszatra se igen kellett ügyelni – a szavazás előtt a pártlistát nem osztották szét, és fel sem olvasták a jelölőkongresszuson.

A hozzáértők a listából komoly következtetéseket tudnak levonni, amit a kívülállók bennfentes ismeretek nélkül aligha ellenőrizhetnek. Így egy momentumot emelnék ki, amiről nem nagyon van vita: pártvonalon a donyeckiek taroltak, Ljovocskin adminisztrációvezető nem került a listára, és a hozzá közel állók is gyéren.

A taktika viszonylag egyszerűnek ígérkezik: orosz nyelv és szociális demagógia, melynek legjellegzetesebb darabja a Juljától „átvett” háborús gyermek-nyugdíjemelés és az elveszett szovjet bankbetét-kompenzáció ígérete.

Azokat, akiket a fenti elemekből, valamint az adminreszurszból összerakott szavazatbetakarító kombájn nem ér el, a szárnyakon elhelyezkedő segédcsapatoknak kell begyűjteniük. A balszárnyon értelemszerűen a kommunisták helyezkednek el, jó esélyekkel az 5%-os küszöb átlépésére.

A kevésbé öreg és begyepesedett szavazókat a Koroljevszkaja projektnek kell meggyőzni. Ez a tisztán választási technológiákra, nagyarányú reklámkampányra épülő próbálkozás még Sevcsenkóval, a visszavonult sztárfutballistával is kevésbé tűnik esélyesnek a balszélhez képest.

Az ellenzék fő ereje a Jacenyuk–Timosenko féle egyesült ellenzék. Minden ellenzéki erőt nem tudtak persze összegyűjteni, de még így is elég széles koalíciót sikerült összekalapalániuk. Itt nem állt rendelkezésre az a döntési központ, mint a Régiókban, ezért összegyúrni a Jacenyuk-, Timosenko-, Lucenko-, Gris­csenko-csapatokat-klikkeket stb. jóval nehezebb feladat volt. Nem is sikerült mindenkinek helyet juttatni a listában vagy a jobb körzetekben. Timosenko emberei tendenciaszerűen kárvallottjai lettek az osztozkodásnak, néhányan fel is lázadtak.

Az ellenzéki jobbszélen a Szvoboda foglal helyet szintén jó eséllyel az 5%-os küszöb elérésére. Végül sikerült a körzetek ügyében is megegyezni, így Ukrajna nyugati felén csak a régi nasások fognak bezavarni az egyéni körzetes ellenzéki összefogásnak, Klicskóékon kívül.

A bokszoló „nagy ütőerejű” pártját biztos parlamenti befutónak mérik, és hivatalosan az ellenzéki oldalra sorolják. A listára felkerülő nevek alapján viszont előre azzal gyanúsítják a Klicsko-pártot, hogy az majd megegyezik a régiósokkal. Persze maga ez a vád is a kampány része, de azon nem változtat, hogy az „Udar” hivatalosan ellenzéki pozícióban fogja végigcsinálni a kampányt.

Valószínűleg az ellenzéki tábor is a nyelvtörvénnyel fog operálni, természetesen teljesen negatívan értékelve azt, valamint szociális demagógiával, hivatkozva az egyre nehezebb gazdasági, szociális helyzetre, gondosan kerülve az esetleges megoldási lehetőségek kifejtését.

A választási küzdelemmel párhuzamosan mindig kitör a közvélemény-kutatók háborúja is, amely arról szól, ki hoz ki nagyobbat hazudva jobb eredményt saját megrendelőjének. A belső használatra szánt felméréseket többnyire nem lobogtatják. A kívülállónak megint csak nehéz pontos ítéletet alkotnia, de annyi talán megkockáztatható, hogy az ellenzék listás szavazatok tekintetében valamivel jobban áll a hatalomnál.

Jóval nagyobb az egyetértés abban, hogy az egyéni körzetekben a hatalompárt(ok) pozíciói erősebbek. Az adminreszursz az egyéni körzetekben jobban érvényesül.

A hatalom tehát a csata kezdetén komoly erőfölényt mutat. Minimumként a sima, maximumként az alkotmányozó többséget tűzték ki célul. Nem is légből kapott kalkulációk alapján.

Az ellenzék inkább csak reménykedhet benne, hogy az ősz első két hónapjában a világgazdasági válság begyűrűzése megroppantja a hatalmat. Ez nem teljesen vágyvezérelte gondolkodás. Timosenko végül is azért bukott, mert a 2008 végi válság hatásait 2010-ig trükkök százaival sem lehetett kiegyensúlyozni. A világgazdasági válságba világszerte belebukott kormányok listája igen hosszú.

Tény, Janukovicséknak egyelőre sikerül tartani a hrivnya-dollár árfolyamot, elodázni az energia-áremeléseket, nem csökkenteni tovább a lakossági jövedelmeket.

A jelenlegi papírforma szerint mindezt, ha recsegve-ropogva is, sikerül tartani novemberig, a gátszakadás pedig majd valamikor azután következik be. Az ellen a kétharmados parlamenti többség is kevés lesz.

Sz.K.M.