Petőfi Sándor: A völgy s a hegy

Ha én hegy volnék! (sóhajtott a völgy)

Ha én hegy volnék! milyen isteni

A csillagok szomszédságából

A nagyvilágra letekinteni.

Az a boldog hegy, ott uralkodik

Királyi széke dicső magasán,

Körülövezi hódolattal

Fejét a felhő tömjénfüst gyanánt.

A kelő nap, első sugáriból,

Tesz homlokára aranykoronát,

S a lemenő palástul adja

Rá végsugárainak bíborát,

Ha én hegy volnék! itt elbújva kell

Áttengenem homályos éltemet,

A szomszédig sem láthatok, s a

Szomszédból sem láthatnak engemet. –

Ha én völgy volnék! (sóhajtott a hegy)

Ha én völgy volnék! oh milyen rideg

Ez a magasság, e dicsőség,

Amelyet tőlem úgy irigylenek.

Engem talál az első napsugár

És az utolsó is rajtam ragyog,

És mégis mindig olyan puszta

És mégis mindig oly hideg vagyok.

Pillangó, harmat, csalogány, virág...

Hiába hívom, egyik sem szeret,

S mi odalenn enyelgő szellő,

Az idefönn csatázó fergeteg.

Ha én völgy volnék! élnék ott alant

A nagyvilágtól mélyen rejtve el,

S cserélgetném a boldogságot

A szép tavasz kedves szülöttivel!

Ha január eleje és magyar költő, akkor szinte mindnyájunknak Petőfi Sándor jut eszébe, hiszen világhírű szerzőnk az év első napján született. De ha költeménybeli szembeállításokra gondolunk, akkor is legtöbbször Petőfitől indulunk el, már csak azért is, mert Palota és kunyhó című versét ki ne tudná felidézni. De az itt olvasható A völgy s a hegy sem tekinthető ismeretlen versnek. Már csak azért sem, mert számtalan elemző az 1847-ről 1848-ra már sikeressé és országszerte ismertté vált Petőfi első írásai között tartja számon.

A költemény valóban januárban született, 1848-ban, és a benne található szembeállítás okán valóban több Petőfi-verset is képes felidézni. A szerkezete ugyancsak ismerős. A négy első versszakban megjelenített „magas-lét”, a hegy kerül szembe a „lentiséggel”, a völgy világával. E kétféle helyzetet a szerző természetesen kétféle szóválogatással teszi érzékletessé. A heggyel kapcsolatban így jelenhet meg az „uralkodás” szó, a „királyi palást”, vagy a „tömjénfüst”, míg a völggyel az „enyelgő szellő”, a „boldogság”, a „pillangó, harmat, csalogány, virág”. A fenti lét „természetesen” hideg, a lenti pedig maga a melegség…

Penckófer János