Vasárnapi üzenet: 2017. november 5.

2017. november 5., 10:23, 877. szám

Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. (János 20,19–20)

Milyen ma a hangulatod? Örülsz annak hogy eljött az este? Jó, hogy vége van ennek a napnak? De sokszor mondjuk ki: végre leülhetek egy pillanatra. Képzeld el: a tanítványok nem örülnek annak, hogy itt az este. Aki rosszat tett, nem tud nyugodtan aludni, aki nehéz döntések, beszélgetések előtt áll, nem tud az álomra gondolni. A sok terv vagy hiba beleszól a nyugalmunkba. A tanítványoknak még nehezebb. Elfutottak Jézus mellől, mikor szükség lett volna rájuk, sőt van, aki tagadott, és van, aki elárulta Urát. És ott van a bűntudat mellett a félelem is: talán engem is keresnek, bezárnak, megölnek.

A zárt ajtó mindig a félelmet jelzi. Akkor kezdi zárni az ember, amikor biztonságot szeretne. De a belső félelmeinket nem tudjuk kizárni. Ott nem segít semmilyen zár vagy lakat. Csak Jézus.

Ezért lép közbe. Ott jelenik meg, ahol senki más nem tudna: belép a szoba közepébe. Az életed középpontjába kerül. Amikor azt gondolod, hogy oda senki sem jut be, mert nálad van a kulcs: megjelenik Jézus. Királyként jön. Egyedüli Úrként. Ezért joga van belépni oda, ahová senki más nem tud, vagy nincs joga. Nem haraggal érkezik. Nem a büntetést hozza. A békességedet akarja visszaadni. Amit a sok tennivaló, rohanás elvett, ő visszaadja. Az idődet adja vissza, ami mindig kevés, és nagyon gyorsan fogy. Az erődet adja vissza, ami már nem elég a nap végéig. A boldogságodat hozza, amit elveszítettél, mikor bezárkóztál. Az örömödet, amit nem emlékszel már, hol hagytál el. Csak hoz: nem visz.

A tanítványok meggyőződnek arról, hogy valóban Jézus jelent meg. A sebek jelzik. Ugyanaz, aki miattuk szenvedett, most eljött hozzájuk. A bizonyítékokat mutatja. Azért, hogy ne kételkedjen senki. Aki nincs ott, nem látja (Tamás). De őt sem hagyja majd bizonyság nélkül. Nekem ma sokat jelent az az öröm, amivel a tanítványok fogadják. Mintha valóban vártak volna valamilyen csodát. A megoldást egy megoldhatatlan problémára. Leesik a nagy kő a szívekről, mert a kő nem maradt a sír előtt. Nem muszájságból, kötelességből kell fogadni Jézust. Nem azért, mert gyötör a bűntudat. Azért fogadd, mert téged keres, békességet hoz, és várja, hogy örömmel fogadd!

Dávid Árpád
mezőgecsei, tiszacsomai és nagybaktai lelkipásztor