Hogyan változott a vasútállomás

Elvesztett Ungvár

2018. január 14., 17:58, 886. szám

Lapunk évzáró számában már olvashattak arról, hogy megjelent Tetyana Literáti Ungvár. Valós történetek című könyve, melybe az elmúlt közel 3 év folyamán a régi Ungvárról, az itt élő személyiségekről, az épületek történelméről szóló, a prozahid.com hírportálon és az Uzshorod hetilapban megjelent 30 elbeszélés került be.

Úgy gondoltuk, hogy mivel egy településsel való ismerkedés általában az állomással kezdődik, ahová megérkezünk, mi is a vasútállomásról szóló történettel indítjuk sorozatunkat, hogy azután a kanyargós utcákon járva feltárjuk Ungvár egykori látnivalóit és nevezetességeit.

Kedves olvasóink, szálljanak fel a város múltjába vezető vonatunkra, és tartsanak velünk cikkről cikkre képzeletbeli időutazásunkon!

Az ungvári vasútállomás épülete tavaly volt 113 éves, a megállóhely sokkal idősebb – 145 esztendős. Ungváron 1872 óta fogadják és búcsúztatják az utasokat, de az állomás 1904-ben épült, és csodával határos módon megőrizte történelmi külsejét, pedig a szovjet időkben át akarták építeni az akkori idők stílusának megfelelően, „modern” üveg és betonépületté alakítva. De nézzük sorjában az eseményeket.

Ungváron viszonylag későn jelent meg az állomás, a XIX. század legvégén. Akkoriban már működött a vasút Munkácson, Csapon, Beregszászban, Bátyúban és más településeken. A Magyar Északkeleti Vasút archív adatai szerint a vasútvonal Ungváron is áthaladt, 1872. augusztus 28-án a vasúti sínek Ungvárt összekötötték Csappal, ami lehetővé tette, hogy az itteni lakosok könnyebben eljuthassanak az európai fővárosokba, Budapestre vagy Bécsbe. Azt nem tudni, hogy akkoriban a sínek mentén volt-e állomás. Valószínű, hogy létezett valamilyen épület, hiszen a megállóhely a város szélén volt, ahol a puszta közepén csak egy-egy magányos házikó állt.

Az állomás nagy téglaépületét a múlt század legelején kezdték el építeni. Az 1904-es képeslapon már a működő állomás látszik, bár egyes forrásokban olyan adatok szerepelnek, hogy az épületet az 1904–1906-os évek folyamán építették. Az építész neve, aki ezt a kinézetre elég egyszerű, de időtálló és szép létesítményt tervezte, nem maradt fenn. Az 1904-es évből származó képeslapon az is látszik, hogy az állomás peronja három vasúti sínpárhoz vezetett. Az állomás mindkét oldalán épületek voltak, lehetséges, hogy műszakiak.

Az első világháború éveiben az állomás környéke a temetővel határos, még teljesen beépítetlen külváros volt. Nehéz megmondani, hogy pontosan hol voltak a sírok. Feltételezik, hogy a vasúti átjárótól a mai Ungvár–2 rendező pályaudvarig temették el azokat a katonákat, akik a 2. számú tartalék katonai kórházban haltak meg (a mostani Munkácsi utcai vasúti átjáró környékén működhetett). Vannak arról szóló adatok, hogy a jelenlegi vasúthálózat és a vasút műszaki helyiségei alatt (más adatok szerint az állomás másik oldalán – az autóbusz-állomás környékén) nyugszik közel 10 ezer katona. Ezeket az adatokat állítólag a prágai katonai levéltárban őrzött iratok bizonyítják. Más forrásokból úgyszintén ismert, hogy az állomástól kicsit távolabb – széles körű óvintézkedések mellett – temették el a kolera- és hastífuszjárványok áldozatait. Nem is olyan régen, a múlt század '50-es éveiben számolták fel mindkét temetőt.

Az első világháború befejezése után, amikor Kárpátalja Csehszlovákia kötelékébe került, az állomás továbbra is ellátta funkcióit. Külseje nem változott, ezt az akkori kor fényképein is látni. 1921-ben az állomás épületétől elindították az első autóbuszjáratot, amely a vasútállomásról a mostani Bábszínház térre vitte az utasokat, érintve a Radvánci (jelenleg Munkácsi) utcát, ahol a vámház állt.

Az évek során természetesen kiépítették az Ungvár megállóhelyet, de arról nem maradtak fenn adatok, hogy hány vonat haladt át a városon, és hány utast szolgált ki az állomás. Ismeretes, hogy az állomás történelmi épületének külalakjában az első komoly beavatkozás azután történt, amikor Kárpátalját a Szovjetunióhoz csatolták. Akkor az egész megyében elkezdték a keskeny nyomtávú vasútvonalakat széles nyomtávú sínpárokra cserélni, mert ez terjedt el az ország többi részében. Épp akkoriban kezdett el teherforgalmi csomópontként is fejlődni az állomás. Az egyik szovjet útikalauzban olvashatjuk, hogy ha egy vonatba összegyűjtenénk azt a támogatást, amelyet a barátság 30 éve alatt az SZSZKSZ Csehszlovákiába küldött, akkor ehhez legalább 7,5 millió vagonra lenne szükség. De abból megítélve, hogy az ungvári állomásról egy szó sem esik egyetlen, szovjet időkből származó útikalauzban sem, a város nem volt rá büszke.

A szovjet időkben többször át akarták építeni az állomást. Heorhij Kirpa, egykori közlekedési miniszter említette, hogy az 1980-as moszkvai olimpia alkalmából a régi ungvári állomás helyén egy új, tízszintes építését tervezték. Nehéz elképzelni, hogyan nézett volna ki. Csak örülhetünk annak, hogy a nagyfőnökség ezzel szemben Csapon épített egy új állomást a külföldi turisták számára.

Ungvár állomás hosszú évekig elég rossz állapotban volt. 1984-ben megpróbálták felújítani, akkor kezdték rendezni a peront és részben az átjárókat, de nem fejezték be. Azt mondják, a hiányos finanszírozás miatt. Azután szintén nem volt pénz nagy volumenű munkálatokra, így egészen 2004-ig úgy-ahogy létezett az állomás: régi, valamilyen érthetetlen, rózsaszín-fehér színekre festve, koszos mosdókkal és egy sor kereskedelmi vasbódéval körülvéve.

2004-ben az állomás, amely abban az évben ünnepelte 100. születésnapját, új életet kapott. Március 19-én, miután a fundamentumnak kivájt mély gödörbe elhelyezték az utókornak szánt időkapszulát, gőzerővel beindult a munka. A vasutas építőmunkások elé bonyolult feladatot állítottak: mindössze 8 hónap alatt kellett gyakorlatilag a nulláról felhúzni egy új épületet, egyesítve azt a régi állomással. A hatalmas építkezési gödör területén naponta három műszakban 900–1200 építőmunkás dolgozott.

Nem teljesen 8 hónap alatt a régi állomás helyén egy új állomáskomplexum nőtt ki. Érkeztek nem csupán felépíteni, de be is rendezték minden szükségessel ahhoz, hogy Ungvár korszerű és nagy kapacitású vasúti csomóponttá váljon. A munkálatok összértéke 180 millió hrivnyát tett ki. Ezért a pénzösszegért a város egyszerre két állomást kapott: egy helyiérdekűt és egy távolságit. A helyiérdekű járatok utasait az 1904-ben épített épületben szolgálják ki.

Az újban, amelyet a kárpátaljai várak mintájára toronnyal láttak el, hatalmas várótermek, kényelmes pihenőszobák jelentek meg, lett külön terem a pénztároknak, valamint csomagmegőrző, egészségügyi szoba, rendőrségi részleg, étterem stb. Az egész infrastruktúrát a modern kor követelményeinek megfelelően alakították ki és alkalmazkodtak a fogyatékosok igényeihez is. A központi váróteremben még egy nagy szökőkút is helyet kapott, amely, igaz, szinte soha nem működik.

De nemcsak az állomás épülete újult meg. 2004-ben a homlokzati oldalon egy szép teret alakítottak ki, amelyet később, Heorhij Kirpa ugyanazon év decemberében történt tragikus halála után róla neveztek el. A sínek felől nézve úgyszintén a felismerhetetlenségig megváltozott az állomás. A felújítás idején 9 új sínpárt fektettek le, aluljárót építettek, az új peronok fölé tetőt húztak. Ezenkívül kialakították a személyszállító kocsik felszerelési pontját, poggyászrészleget, és egy sor egyéb épületet. Persze, az építkezés idején való nagy sietség nem egyszer tudatott magáról. Először a szökőkút medencéje kezdett szivárogni, majd leszakadt az állomás régi és új épületét összekötő átjáró mennyezete. De mindennek ellenére az ungvári állomás Ukrajna legszebb és a legkényelmesebb állomásainak listáján szerepel. Az idelátogató turisták pedig már a peronon elkezdik az emlékfotók készítését.

Ezzel akár be is fejezhetnénk a történetet, de az ungvári állomásról szóló írás nem lenne teljes, ha nem említenénk meg az állomás előtti terület körüli huzavonát. Amióta gyökeresen megváltozott az állomás külalakja, a környékén található régi, balesetveszélyes házak egyáltalán nem illenek bele a környezetbe. A város vezetése kitalálta, hogy befektetőket von be az egész tér átépítésébe. Az erre kiírt pályázatot még 2004 júniusában a moszkvai Konti társaság nyerte meg. A moszkvaiaknak, akik 108 millió dollárt terveztek Ungvárba invesztálni, felajánlottak egy 1,6 hektáros földterületet modern kereskedelmi-irodaközpont építésére. 2005 januárjáig a Konti a maga részéről kötelezettséget vállalt a tervdokumentáció elkészítésére és arra, hogy megtalálják a lehetőségét a környező házak lakóinak átköltöztetésére.

Majd jött a Narancsos Forradalom, ráadásul a Konti elnöke, Tyimerbulatov úr az orosz Duma szenátora lett az Altáji vidék képviseletében, és odavitte a társasága érdekeltségeit. Akkor a Konti valamennyi meghatalmazását, jogát és kötelezettségét átadta a Konti Bud Uzshorod Kft.-nek (ezt a céget később a botrányos régiós párti képviselővel, Ihor Jeremejevvel hozták kapcsolatba). De a cég képtelen volt közös véleményt kialakítani az emberek átköltöztetését illetően. Akkoriban sok botrány kísérte az állomás előtti tér átalakítását. Az Állomás utcai lakosok azt állították, hogy áron alul akarják kivásárolni házaikat, a befektetők viszont arról győzködték a közvéleményt, hogy a lakosok visszaélnek a helyzettel, akár 20 családtagot is bejelentenek és mindegyikükért kárpótlást követelnek.

Az elköltöztetési botrány egészen 2010-ig tartott, amikor is a városi tanács elismerte, hogy a cég képtelen teljesíteni a projekt megvalósításának feltételeit. A város új befektetési-építési pályázatot hirdetett a H. Kirpa tér irodai-kereskedelmi rendeltetésű objektumokkal való beépítésére. De telt az idő, és egyetlen vállalatot sem érdekelt a pályázat. A terület most is elhanyagoltan áll. A balesetveszélyes házakat a város egy magas fémkerítés és hatalmas reklámtáblák mögé rejtette. Úgy tűnik, a régi városnak ez a része pusztulásra lett ítélve, mert vagy széthullik idővel, vagy lebontják egy soron következő kereskedelmi-irodai csoda építése miatt.

Tetyana Literáti: Pro Zahid/
Rehó Viktória