A Huszti Járási Kórház nyilatkozott a kórtermek állapotáról

2018. augusztus 30., 19:24

A minap beszámoltunk arról, miszerint siralmas állapotok uralkodnak huszti kórház fertőzőosztályán. A média egy, a napokban közzétett bejegyzésre hivatkozik, melyben sokkoló felvételeket láthatunk az egészségügyi intézmény kórtermeiről.

Barna József Facebook-felhasználó gyermeke kórtermét fotózta le, akit a betegszoba ablakpárkányán helyeztek el. A szoba falait mindenhol penész borítja. Volodimir Roman főorvos elmondta, hogy a kórház épülete már 40 éves, időről időre felületes felújításokat végeznek rajta, azonban az anyagiakat erre nagyon nehéz előteremteni.

A kórház tetőzetét tavaly ősszel cserélték ki, viszont az addigi esőzések miatt több helyen is beázott, jelenleg próbálják szárítani a falakat, sokat szellőztetnek, míg jó az idő. Idén ősszel a tervek szerint a kórtermeket fogják felületesen felújítani. A főorvos elmondta, hogy a kórházat szinte a semmiből kell fenntartani, rengeteg tartozásuk van.

(mukachevo.net/VV)