Sztefanisina: Magyarország nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos elégedetlenségének pusztán politikai okai vannak

2023. november 8., 19:14 , 1184. szám

Olha Sztefanisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyarországgal és Romániával a nemzeti kisebbségek jogairól folytatott párbeszédről és a felmerülő problémákról is beszélt az ERR-nek adott, hétfőn megjelent interjújában.

A miniszterelnök-helyettes ismertette, milyen munkát végzett a kormány az Európai Bizottságnak a nemzeti kisebbségi törvény módosítására vonatkozó ajánlásának végrehajtása terén.

„Közel egy évig személyesen felügyeltem ennek az ajánlásnak a megvalósítását. Elfogadtunk két törvényt és átültettük jogszabályainkba a vonatkozó egyezményeket és a Velencei Bizottság következtetéseit. Tíz évre szóló nagy programot fogadtunk el, amely minden régiót és a nemzeti kisebbségek jogainak teljes körét érinti. Ennek ellenére Magyarország továbbra is elégedetlenségének ad hangot, aminek véleményem szerint pusztán politikai okai vannak. Folytatjuk a párbeszédet, Budapesten járt az ukrán delegáció, születtek bizonyos megállapodások. Ezeket a nemzeti kisebbségek oktatási folyamatára vonatkozó megállapodásokat a magyar fél elvárásai szempontjából valósítjuk meg. Egyébként nagyon termékeny párbeszédet folytatunk Romániával ebben a kérdésben. De vannak saját érveink is a konkrét értékelések elkészítéséért felelős európai intézmények számára. A jelenlegi ukrajnai körülmények között mindennap mindent megteszünk az egység érdekében. Így a múlt héten is az ukrajnai nemzeti kisebbségek valamennyi szervezete, köztük a magyar nemzeti kisebbség egyik szervezete felhívást intézett az európai intézményekhez, amelyben hangsúlyozták egységüket, és meggyőződésüknek adtak hangot, hogy minden kérdésre találunk megoldást. A magyar nemzeti kisebbség néhány, a magyar kormányra orientálódó szervezetének képviselője nem csatlakozott ehhez a felhíváshoz. Ez egy nagyon nehéz helyzet számunkra. Egyfelől próbálunk párbeszédet folytatni, másfelől céltudatos fenyegetéseket látunk hazánk egységére, és céltudatos kísérleteket az állam és polgárai megosztására” – mondta Sztefanisina.

Mint ismeretes, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kisebbségi törvény szeptemberben második olvasatban elfogadott módosításával kapcsolatban jelezte, hogy abban ezúttal sem vették figyelembe a magyar szervezetek által megfogalmazott építő jellegű módosító javaslatokat. Nyilatkozatuk szerint a most elfogadott módosítás továbbra sem biztosítja a kisebbségek részére az Alkotmányban, illetve más nemzetközi dokumentumokban garantált jogaikat, s nem állítja vissza a korábban meglévő kisebbségi jogokat.

Volodimir Zelenszkij elnök múlt pénteken aláírta az Ukrajna nemzeti kisebbségeiről (közösségeiről) szóló törvényt.

(hk/err.ee)