KMKSZ-közgyűlések a Beregszászi járásban

2010. április 23., 10:00 , 484. szám

Az elmúlt hét végén az utolsó alapszervezeti közgyűlések zajlottak a Beregszászi járásban - ezúttal Beregszászban, Nagybégányban és Kisbégányban. A közgyűléseken jelen volt Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke, valamint Horkay Sámuel, a középszintű szervezet alelnöke a Beregszászi Alapszervezet elnöke.

A KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének a közgyűlésre összegyűlt tagjait Horkay Sámuel elnök köszöntötte. A napirend ismertetése után beszámolót tartott az elmúlt évben végzett munkáról. A tagság létszáma örvendetesen gyarapodott, folyamatos a munka a vízumigényléseket megkönnyítő támogató nyilatkozatok kiadása terén, mondta. A városban tartott rendezvények közül az elnök kiemelte a különösen jól sikerült október 23-i '56-os megemlékezést. Szót ejtett a sztálini lágerekbe hurcoltak emlékére szentelt rendezvényről is, amelynek kapcsán elmondta: a megemlékezést a karantén miatt a hagyományosnál későbbi időpontra kellett halasztani, s az UMDSZ ezt kihasználta arra, hogy - a sok éve működő megállapodást felrúgva - külön rendezvényt tartson.

Horkay Sámuel beszámolt a városi tanácsban működő KMKSZ-frakció munkájáról is. A közelmúltban lezajlott elnökválasztási kampány kapcsán az elnök megjegyezte: A KMKSZ-t is megkereste mindkét esélyes elnökjelölt. Mivel a KMKSZ - akárcsak az UMDSZ - csak ígéreteket kapott, ezért nem vett részt a kampányban. "A KMKSZ számára - mondta az elnök - a kárpátaljai magyar oktatás helyzetének javítása elsődleges cél, és nem kampányolási ürügy egyes politikusok egyéni érvényesítésére."

A közgyűlés résztvevőit köszöntötte Pető János, a Magyar Köztársaság Beregszászi Főkonzulátusának konzulja.

Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke is üdvözölte a megjelenteket, tájékoztatta őket a középszintű szervezet munkájának egyes vonatkozásairól, de legfőképpen hangsúlyozta: számos olyan probléma van Beregszász városában, amelyet az itt élőknek maguknak kell megoldani, elsősorban visszaadni a magyarság önmagába vetett hitét.

Nagybégányban Kiss András elnök beszámolójában taglalta az alapszervezetben zajló munkát, egyben ismertette a tagság számának alakulását és a támogató nyilatkozatok kiadásának folyamatát. A jövőbeli tervek között megemlítette, hogy a nyár folyamán dámajátékversenyt szeretnének a településen szervezni.

A közgyűlésen jelen volt Sin József és Horkay Sámuel, akik az elmúlt időszak politikai történéseit ismertették, majd Sin József többek között a Nagybégány határában lévő nehézfémlelőhely ügyének kapcsán tartott tájékoztatót, a nagymuzsalyi példával illusztrálva, milyen negatív következményekkel járhat egy település számára a nehézfémbányászat engedélyezése.

Végezetül a tagság tett fel kérdéseket a schengeni vízum, valamint a magyar igazolvány igénylésével kapcsolatban.

Kisbégányban Komári Ibolya alapszervezeti elnök köszöntötte Sin Józsefet, Horkay Sámuelt és a tagságot. Az alapszervezet megemlékezett a közelmúltban 72 éves korában elhunyt tagjáról, Sütő Józsefről. Neki köszönhető, hogy a település a sztálinista lágerekbe elhurcoltak tiszteletére emlékművet állíthatott. Mivel Kisbégányban nagy hagyománya van a ciberefőzésnek, ezért az alapszervezet ez év nyarának végén immár harmadik alkalommal szeretne cibere- és lekvárfőzőversenyt szervezni. Szó esett a mindennapi problémákról is, majd Komári Ibolya mint a Beregszászi Járási Tanács képviselője beszámolt az ott zajló munkáról.

Sin József és Horkay Sámuel a politikai eseményekről tartott tájékoztatót, szót ejtve a magyar érettségizőket érintő változásokról, egyben segítséget ígérve a település problémáinak megoldásához.

Végezetül a KMKSZ BKSZ elnöke - amint már több más községben is tette - néhány bekeretezett képet nyújtott át Komári Ibolyának, melyek a helyi fiataloknak az oroszi mesemondóversenyen való szereplését mutatják be.

Fischer Zsolt