Exspiráció a címe a magyar kultúra napjának tiszteletére Beregszászban megnyílt tárlatnak, amely kísérletet tesz a Nagydobronyban élő ifj. Hidi Endre szobrászművész munkásságának bemutatására.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Alapszervezete hagyományaihoz híven idén is megünnepelte a magyar kultúra napját. Az eseményen szép számban jelentek meg a város lakói és az alapszervezet tagjai.
A magyar kultúra napja alkalmából csütörtökön Ungváron Magyar küvé címmel zenés-táncos „borangolásnak” lehettek részesei azok, akik ellátogattak a Kárpátaljai Megyei Zenei-Drámai Színházba.
Pénteken, január 19-én Magyarország Ungvári Főkonzulátusán Glück Gábor alkotásaiból nyílt kiállítás. A tárlat a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Művelődési Igazgatóságának és a magyar külképviselet együttműködésének köszönhetően jöhetett létre.
Rendhagyó rendezvénnyel kezdte az új évet Jánosi nyugdíjasközössége. A szombaton megtartott eseményen – amelyen részt vettek a kárpátaljai nyugdíjasklubok vezetői és képviselői is – emléktáblát avattak.
Színes műsorral emlékeztek meg Tiszacsomán a magyar kultúra napjáról, amelyet a helyi középiskolában rendeztek vasárnap a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének és Beregszászi Középszintű Szervezetének támogatásával.
Az év első felében főként a magyar zenei életet népszerűsítő programok szervezésében vesz részt a kijevi magyar nagykövetség – tájékoztatta a külképviselet hétfőn közleményben az MTI-t.
Beregszász 1308-tól 1526-ig a mindenkori magyar királynék városa volt, s középkori fényét ma is jelzi a román kori alapokon az érett gótika jegyében újjáépült római katolikus templom.
Veres Ágota kárpátaljai festőművész munkáiból nyílt kiállítás Lehunyt kertek címmel szerdán a budapesti Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újraindítja jogsegélyvonalát!
Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által újraindított jogsegélyvonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép-európai idő szerint) a +380505435317-es mobilszámon.