A munkácsi „boszorkány” hipnózisban rabolt

2001. február 9., 01:00 , 4. szám

Hipnózisba vegyített fenyegetésekkel fosztogatta áldozatait Munkácson egy aszszony. A Kijevszkije Vedomosztyi című fővárosi lap által csak „munkácsi boszorkányként” emlegetett Olga M. áldozatai kifosztásukat követően több napos fejfájásra panaszkodtak.

A munkácsi városi rendőrkapitányság képviselője elmondta, hogy az egyik hipnotizált áldozattól az asszony 100 dollárt és 100 hrivnyát követelt, azzal fenyegetőzve, hogy ellenkező esetben elhagyja a férje, és a családját különböző kellemetlenségek érik. Egy másik kárvallott tizenhat éves lány volt, akitől az asszony az aranyékszereit csalta ki. Mindkét áldozat elmondta, hogy kifosztásuk után három napig erősen fájt a fejük és pánikban voltak.

Mint arról lapunkat a munkácsi városi milícia munkatársai tájékoztatták, Olga M. általában a jól öltözött, fiatal lányokat szemelte ki áldozatul. Bizalmukba férkőzve arról mesélt, hogy a hozzájuk közel álló embereken rontás van, s ahhoz, hogy a rontást levegyék, szükség van pénzre, illetve ékszerekre.

A rendőrség Olga M.-et Munkácson tartóztatta le, épp a soron következő áldozat hipnotizálása közben.

B. J.