Versajánló

Dsida Jenő: Tekintet nélkül

Be kell látnunk:

Ha kérdeznek, becsületesen

felelni kell.

A harcot becsületesen

fel kell venni,

az úton becsületesen

végig kell menni,

a szerepet becsületesen

el kell játszani,

keményen és tekintet nélkül.

Tóth Béla: Csavargódal – Bánhidi Lászlóért

I

egy vén clochard melegszik a metrónál

cipőtalpain

rőt körök nőttek

linkkocsmákban reggel

5 liter bort isznak

Ambrus József: álomtörténet

az álomtörténetek ellenem szólnak,

levegővel keverem a beszédet,

– senki földjén szembesül a lélek

hogy kedvemért hűtlenkedik menyasszonya,

és magához ragad a vágy a kábulat,

kocsmák útjain karma – szégyenbélyeg

Radnai István: Hosszú utazás

mennek a vonatok forognak a kerekek

útközben köd elhagyjuk a fákat

bedőlt tanyákat a füzek még lehajolnak

mint görbe kútgémek s minden

marad zsákmánya a télnek

nyaralások lábnyomai egy-egy

strandpapucs pohár félig borral

Novák Valentin: Varjak

már nyár közepén is varjak adják meg az alaphangot hangvilla károgással

köröznek alá mint borostyán ereszkedik folyton-folyvást a száron túli faloldalon

gyilkos lassú konoksággal az égből küldött kedélyt fojtó ördögi folyondárok

Sík Sándor: Bocsásd meg

Bocsásd meg énnekem, Uram,

Hogy jobban szerettem nálad

A meggyet, a mézet, a hársfavirágot,

Felhők mesekönyvét,

Apró gyerekek gügyögését,

Fiúk-lányok mosolya lobbanását,

Férfiak írott homlokát,

Kezed játéka műveit.

Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,

ha én azt kimondom,

egyszerre elmúlik,

minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,

ha mártás savanyú,

csak egy szót kiáltok,

csak annyit, hogy anyu!

Mindjárt porcukor hull

kávéba, mártásba,

Pap Zoltán: A csend, ahol valami elkezdődik

Van egy pont a napban,

amikor minden hang kifárad,

és a lélek egyszer csak beszélni kezd.

Nem hangosan.

Nem szavakkal.

Hanem azzal a furcsa, súlyos jelenléttel,

amit nem lehet megmagyarázni –

csak érezni.

Istenes Tibor: Álommező

Holnap történt, mikor elképzeltük, hogy lesz idő.

Csak néztünk a semminek látszó lehetőségeken,

Levitált bennünk a múltunkból fakadó fiktív jelen, a most álmodott jövő.

Vakított a fény, árnyéktalanul hasított a mindenségből való részekre szakadások felismerése,

Petrusák János: EZÉRT KELL

Nagyképű hazugság

Talán az Élet

Van, amit remélek

Aztán jön a Végzet