Versajánló

Istenes Tibor: Magyar fákon

Csonkolt szíveken csonkolt ország,

Vérből kiáltó némaság,

Nemzetet szakító ragályos kórság,

De csak pillanatnyi a bénaság...

Száz esztendő és lehull az átok,

Kárpátok gyűrűje szétterül,

Döbbent arcokon, magyar fákon,

Oláh András: gátjaink

rémesen idegesítő volt: orrhangon beszélt

elharapta a szavakat és folyton nyavalygott

s a legváratlanabb pillanatokban

bukkant fel bevásárlóközpontban sörkertben

hírlapárusnál parkolóban

utoljára a Kraszna-hídnál találkoztatok

Szabó Lőrinc: Ősz az Adrián

Félig vízben, félig a parton

fekszem az őszi ég alatt;

egyszerre ringat és melenget

a tenger és a déli nap:

szikrázó ujjai becéznek,

gyúrnak, gyötörnek édesen,

húnyt szemmel és borzongva tűröm,

hogy paráználkodnak velem.

Tamási Lajos: Piros vér a pesti utcán

Megyünk, valami láthatatlan

áramlás szívünket befutja,

akadozva száll még az ének,

de már mienk a pesti utca.

Nincs már teendő: ez maradt,

csak ez maradt már menedékül,

valami szálló ragyogás kél,

valami szent lobogás készül.

Ady Endre: A Duna vallomása

Megtudtam, hogy titkokat rejteget

A mi Dunánk, ez a vén róka,

Mikről talán sohase álmodott

Az ősi barlang-tüzek óta

Ez a közönyös Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait,

Titkait az árnyas Dunának.

Magyar földön ravasz a vén kujon,

Balajthy Ferenc: Újra szeressél

Hányszor fogadtál

Örökbe,

Dajkáltál démon

Öledbe.

Hányszor esküdtél

Szerelmet,

Mégsem adtál, csak

Keservet.

Vérverítékes

Álmokon

Ott maradt baljós

Lábnyomom.

Kérésem sosem

Fogant meg,

Szente B. Levente: Miféle válság

„Nem enged be mást, csak a szelet, hogy a tükörre tűzött halottjait

kirepítse, és ott fenn temesse el őket, égi gödörben” (Vénus Khoury-Ghata: Nem enged be mást…)

válság – miféle válság

Jóna Dávid: Értő szemnek

A képzelet néha súlyfeleslegét felejtve elrugaszkodik,

Vaskó Ági: Maglódi szívvel

Várossá nőtt kicsiny falum,

vállad már Pestet éri,

Kopaszhegyed ősi földjét

áruházlánc dicséri.

Délkeleten földsáladat

Gyömrővel lefejtetted,

új házakban, új emberek

embermagot vetettek.

Völgy-öledben nyugaton

Bajza József: Sóhajtás

Múltadban nincs öröm,

Jövődben nincs remény,
Hanyatló szép hazám!
Miattad vérzem én.

Miattad zeng panaszt
S örök bút énekem:
Sötét felhőd alatt
Ez élet gyász nekem.