A palánták a kiültetésre várnak

Mitől leleményesebbek a dobronyiak?

Nagy- és Kisdobronyt vidékünk palóc nyelvszigeteként tartják számon, emellett pedig köztudomású a leleményességük, élni tudásuk. Ma is rangot jelent ide vagy innen házasodni, a „bekerülteket” azonban még jó időben figyelmeztetik, hogy errefelé sokat kell dolgozni. Ki ne ismerné a minden piacon kelendő piros paprikájukat, vagy a korai újburgonyát, a paradicsomot?

A földszeretet és a jó üzleti érzék szerencsés ötvöződésének eredményeképpen virágzó magángazdaságok jellemzik a falut, melyek már most készülnek a tavaszra. Néhány dobronyi gazdát arról kérdeztem, honnan eredeztethető tehetségük és egyáltalán, mi a sikerük titka?

– Már kicsi korunktól kezdve ebben nevelkedtünk, a férjem is, én is – meséli Sándor Lász­lóné Hidi Erzsébet. – Megtanultuk, hogy a földnek meg kell adni, ami jár, hogy tisztelni kell a hagyományokat, így hasznosítjuk nagyapáink tapasztalatait. A gazdaság sok befektetést igényel és még több munkát. Mi a földből élünk, ez az életünk. Vannak alkalmazottaink, de a gyerekeink is be vannak vonva a munkába. Mivel nagy földrészlegen gazdálkodunk, a gépekre is szükség van, ami szintén nagy költségeket von el.

– Miért van az, hogy a piaci standokon a dob­ro­nyi primőr áru mindig ké­pes megelőzni a kon­kurenciát?

– Sokat tesz a fűtött fólia és a ren­geteg vele járó mun­ka. Nem ritka az 50-60 méteres me­legház a faluban, amire mindig oda kell figyelni. Van, aki már febru­ár­előn elveteményezett, hogy hús­vétra friss sárgarépát, retket, újhagymát vigyen a piacra, vagy már márciusban kiültethesse a korai káposztát.

Ezek után szerettem volna találni néhány zsenge retek­ültet­vényt, esetleg zöldellő paradicsom-, káposztapalántákat, ám a gazdák nehezen engedtek a közelükbe. Nem hatott a kérlelő szó, így fényképezőgépem előtt sokáig zárva maradtak a melegházak. Volt, aki megengedte: kertjéből megnézhetem a szomszéd fóliasátrát és sokan készségesen útba igazítottak, hogy kinek a portáján van több látnivaló. Végül a Hete család engedett a birtokára, ahol már szintén fólia takarja a frissen ültetett burgonyát, és piciny palánták örülnek a déli napfénynek.

– Két éve fogtunk a gazdálkodáshoz – mondja Hete Józsefné. – Ha­tan vagyunk a családban, hármunknak van munkahelye. A fizetés azonban kevés a megélhetéshez. Ezért élnek a földből nálunk. Szerintem jobb a dobronyi föld, mint máshol, s a nép is szorgosabb. Itt mindenki foglalkozik valamivel, a maguk erejéből igyekeznek jól élni az emberek.

Ez látszik is a falu rendezett portáin, kitűnik a jómódúság. Van, aki szerint ez kárral is jár, mert akinek kevesebb adatott, nehezebben tűri. Meglehet, éppen ez vonja maga után a tehetősebbek bizalmatlanságát az idegennel, az újságíróval szemben. Pedig a tehetség, a munka nem szégyen. Legalábbis így kellene lennie.

Anna