Az újszülött

2001. március 9., 01:00 , 8. szám

A témáról Kovács Máriát, a csapi rendelőintézet körzeti gyermekorvosát kérdeztük.

A gyermek születésével egy kalandokban gazdag, csodálatos év kezdődik, melynek folyamán a kisbaba megfelelő módon elsajátítja a fizikai önszabályozás, a gondolkodás, a társas kapcsolatok és a kölcsönös érintkezés alapvető szabályait.

Egy újszülött a feje tetejétől a sarkáig negyven-ötven centiméter. A súlya 2500-4000 g. Fejének körfogata majdnem kétharmada magasságának, és két-három centiméterrel nagyobb, mint a mellkasa.

A kisbaba általában hajjal születik. A bőre bíborszínű, majd fokozatosan halványul, végül pedig kipirosodik. A harmadik nap gyakran enyhén besárgul. Ezt a természetes, úgynevezett élettani sárgaságot a vörösvértestek lebomlása okozza. A sárgaság a 10-14. napra fokozatosan megszűnik.

Az újszülött szíve kétszer olyan gyorsan ver, mint a felnőtt szíve, egy perc alatt százhúszat. A légzése is kétszer szaporább, körülbelül 33-36 egy perc alatt. Vizeletet tizennyolcszor is üríthet, a székletürítések száma pedig négy és hét között lehet.

A nap huszonnégy órájából tizenkilenc-huszonkét órát alszik. Így tehát egy négyórás periódusban átlagosan csak harminc percnyi időszakot tölt éber állapotban.

Reflexek irányítják automatikusan a számára még irányíthatatlan mozgásait. Például, ha megsimogatjuk az újszülött kezét vagy lábfejét, az egész végtag visszahúzódik. Sok más reflexmozgást is tud az újszülött. Ha álló helyzetbe emeljük és gyengéden ráhelyeztük előbb az egyik, majd a másik talpát az ágyra, úgy emelgeti lábait, mintha sétálna. Az újszülött leglátványosabb reflexe az úgynevezett „Moro”-reflex. Ha a hátán fekvő kisbaba hangos zajt hall, erős fényt lát, megijed és sírni kezd, kezeit és lábait széttárja, aztán hirtelen összezárja. Ez a reflex minden újszülöttnél természetes, általában három-négy napos kor körül tűnik el. Kézujjaival olyan erősen tud szorítani, hogy óvatosan ülő helyzetbe lehet húzni. Ha hasra fektetjük, felemeli a fejét és oldalra fordítja. Már az első perctől lát, hall, ízlel, jelzi, ha segítségre van szüksége. Ha erős fénnyel megvilágítják, szemét szorosan becsukja. Már születésétől fogva képes alakok és minták megkülönböztetésére. A hirtelen zörejtől megremeg, de a ringatás megnyugtatja. Megérzi a hőmérsékletváltozást, megkülönbözteti az ízeket.

Az újszülöttek közötti különbségek okairól a következőket mondhatjuk: minden kisbaba jellemvonásokat örököl a szülőktől. Ezen túl az anya étrendje, gyógyszerezése, személyes szokásai és érzelmi állapota is hat rá. Azok az apróságok, amelyek megkülönböztetik egyik kisbabát a másiktól, teszik őt különlegessé, érdekessé, egyéniséggé, a Te gyermekeddé.