Feljegyzések a Kurszk utolsó óráiról

Lezárult a Kurszk-ügy

2001. március 9., 01:00 , 8. szám

Az orosz Kurszk atom-tengeralattjáró elsüllyedését vizsgáló orosz kormánybizottság nyilvánosságra hozta jelentését, mely szerint a katasztrófát egy torpedó idő előtti felrobbanása okozta. A bizottság továbbá megállapította, hogy a legénység túlnyomó része azonnal szörnyethalt, s az életben maradók sem adhattak kilenc óránál tovább életjelt magukról.

A francia sajtó a napokban több ízben is foglalkozott egy, az orosz hadvezetés által elhallgatott levélről.

A Libération című lap arról számolt be, hogy a szerencsétlenül járt hadihajóról kiemelt 23 tengerész egyike, Rasid Arjapov hadnagy a tragédia utáni órákban leírta az eset körülményeit. Ebben határozottan állította, hogy a balesetet a torpedókamrában tárolt, kipróbálásra szánt lövedékek egyikének váratlan felrobbanása idézte elő. A hadnagy beszámolója szerint a robbanás után a hajó megfordult saját tengelye körül, ettől a legénység számos tagja tehetetlen bábként vágódott át több rekeszen és súlyos sérüléseket szenvedett. A hajó számos helyiségében keletkezett tűz.

Arjapov, aki a nukleáris reaktort magában foglaló hatodik rekeszben tartózkodott a tragédia első pillanataiban, egy kitépett regénylapra jegyezte fel az utolsó órák eseményeit. Orosz katonai források szerint ezt a papírdarabot nejlonba csomagolva, a ruházatában elrejtve találták meg. B. J.

amikor tavaly ősszel két tucat áldozatot kiemeltek a tengeralattjáró gyomrából. A levél létéről hivatalosan még semmit nem közöltek, az elhunyt özvegye sem kapta kézhez férje utolsó írását.

A Párizsban megjelenő angol nyelvű International Herald Tribune Igor Kudrint, a volt orosz haditengerészeket tömörítő szervezet vezetőjét idézi. Kudrin azt állítja: maga a Kurszk tervezője mondta el neki, hogy a detonációt egy torpedó meghibásodása váltotta ki.

Mint emlékezhetnek rá olvasóink, nemrég a lapunknak nyilatkozó nagybaktai Glib Trop, aki korábban a Kurszkkal azonos hajóosztályba tartozó Antej tengeralattjárón teljesített szolgálatot, szintén erre a következtetésre jutott. Az Arjapov hadnagy által írt feljegyzések tehát tökéletesen igazolták Trop verzióját, aki, mint utólag elmondta, az első pillanattól kezdve biztos volt abban, hogy nem ütközés, hanem torpedórobbanás okozta a Kurszk tragédiáját.

Baráth József